Gertrúd
Gertrúd
Soha sem tesz annyi kárt egy gyönge népben egy erős zsarnok, mint egy erőteljes népben egy gyönge király.
Jeruzsálemi András egész tizenhét évi uralkodása alatt nem tett egyebet a magyar nemzet, mint saját sírját ásta.
A király pazar, a nemzet koldus, kívül szükségtelen harc, belül pártháború.
Az önakarattalan királyt majd büszke, nagyravágyó nők, majd önző, alacsony lelkű tanácsosok kormányozzák, s ha mindeniktől megszabadult – saját önállástalan lelke.
Első neje, meráni Gertrud, kit a természet nem királynénak, hanem királynak teremte, de semmi esetre sem a magyar számára: büszkesége, pazarlása s idegen udvara által ellenségévé tette trónjának az ország minden rendjeit.
A főpapokat és nemeseket bosszantá, hogy minden rokonát, tanítóját, udvarmesterét, gyóntatóját érseki, báni, főispáni hivatalokba rakta, s a köznép nyögött a vérét sajtoló adó terhe alatt.
A magyar zúgolódva látta magát mindenében megraboltatni: hivatalaiban, rangbüszkeségében, vagyonában és életében, csak egy csepp kelle még a bosszú poharához, hogy kicsorduljon.
E csepp volt a női erény könnye.
Ami a Tarquiniusokat megbuktatá, az lőn Gertrudnak veszte is.
Az akkori nádor Bór Benkének, kit ismertebb néven Bánk bánnak neveznek, csudaszép neje volt a királyné udvarában, ki iránt Ottó, Gertrud testvére, tiltott szerelmet kezde érzeni.
A szép nő szebb volt erényei miatt. A magyar nők egyik főtulajdona volt eleitől fogva a hűség, szűziesség, és itt a választás nem volt nehéz a délceg, daliás nádor s az idétlen meráni herceg között.
Ottót Németországból az igazság keze üldözé nénje udvarába. Fülöp király orgyilkosai közt őt is megismerék. S aki értett az orgyilokhoz, értett a méregkeveréshez is. Egy este, midőn a királynéval s a szép Melindával együtt vacsorált, a nádor nejének poharába szerelemitalt vegyíte, s a királyné saját szobájában egyedül hagyta a herceget Melindával.
A nádor, ki éppen akkor tért vissza ítéletosztó körútjából, a kétségbeesés könnyei közt, félőrülten találta hitvesét, s míg szemei kiolvasták e könnyekből a helyrehozásra nem, csak megtorlásra váró eseményt, nejének rokonai, Mikhál, Simon és Petur bánok ujjal mutattak a bosszú tárgyára.
Ez Gertrud volt.
Rég el volt határozva a királyné halála az összeesküvők által az általuk felszólított esztergomi érsek, János, kérdésükre e dodonai kétértelműségű feleletet adta:
„Reginam occidere nolite timere bonum est; si omnes consentiunt ego non contradico.”
Melyet a különböző megszakítás szerint így is lehet érteni:
„A királynét megölni nem kell – félnetek jó lesz; ha mindenki beleegyez – én nem – ellenzem.”
De emígy is lehet magyarázni:
„A királynét megölni nem kell félnetek – jó lesz; ha mindenki beleegyez, én nem ellenzem.”
De a megsértett férj bosszúja nem kérd és nem hallgat meg tanácsot. Midőn a király éppen Halicsban volt hadat viselni s országát azalatt Bánk bánra bízta, ez a királynét saját palotájában meggyilkolá. Ottó megmenekült, meggyilkolt testvére kincseit is magával elrabolva.
A visszatérő király az összeesküvőket családostul kiirtatá; egyedül Bánkot, neje gyilkosát nem volt bátorsága megöletni. Érzé: hogy a meggyalázott nő miatti keserv nagyobb, mint a megölt miatti. (Bánk bán történetét örökíté meg Katona József hasonló című drámájában, mely elsőrendű remekműve a magyar irodalomnak.)
