Mátyás halála
Mátyás halála
Mátyás és vele a magyar nemzet dicsőségük tetőpontján álltak.
Meg akarta mutatni a világszellem, hová emelkedhetik egy nép nagy és nemes lelkű fejedelem alatt.
Örült a szegény, vigadott a gazdag; a földműves bizton veté el gabonáját, nem kellett félnie, hogy azt idegen seregek lovainak patkói letapodják; a bajnok örömest ment a csatába, mert diadal várt reá ott is.
Kívül hatalmas, belül erős volt az ország, harcainak nagy részét határain kívül viselte, s az 1485-ik évben Európa minden fejedelmei szövetséget kötöttek a magyar királlyal: köztük VIII. Károly francia király, Ferdinánd, Nápoly királya, Kazimir lengyel fejedelem és Bajazid szultán.
Igazság honolt az egész birodalomban: a törvény egyenlően osztatott gazdagnak és szegénynek, a rablóvárak nem rettenték többé a békés lakosokat.
Állandó hadserege volt az országnak, híres győzhetetlen légiók, csatában edzve, begyakorolva és jól fizetve. Nem kellett minden hadjáratnál felültetni a távol vármegyéket, s nagy tömegű rendetlen bandériumokkal menni az ellenség elé. A fekete sereg és az ostromágyúk megvédék az országot. Mátyás különböző fegyvernemekre osztá hadseregét s mindeniknek külön harcolásmódot rendelt. Voltak gyalogpáncélosai, nagy pajzsokkal, egyenes kardokkal, könnyűhuszárjai, a szárnyakon harcolók, a páncélosok sorai előtt álltak a lövészek és lándzsások, kik szabályszerűen visszavonultak, ha támadt az ellenség, s ismét előtörtek, ha visszaveretett. A fegyvergyakorlatok a régi római phalanxok idejére emlékeztettek. Ez állandó hadsereg állt húszezer lovasból, nyolcezer gyalogosból és kilencezer csataszekérből, melyek még akkor nagy szerepet játszottak az ütközetekben. Ezek mellett volt még a nyolcezernyi fekete sereg, melyet maga a király vezényelt. Ostromoknál nemcsak ágyúkat, hanem mázsás köveket hajító gépeket is használtak. E sereg évi zsoldja ment egymillió hatvanezer aranyra. Táborban szigorú rend tartatott, minden rablás, kicsapongás meg volt tiltva. Nőknek nem volt szabad a táborhoz közelíteni, részegség, káromkodás büntetve volt. Legforróbb nyáron, úgy mint leghidegebb télen helyt kellett állani mindenkinek, s maga a király adott abban példát. Midőn e hadi intézkedéseit dicsérték Mátyás előtt, ő azt felelte, hogy csak a régi görög és római hadvezérek tetteit kell tanulmányozni, s azokat az újabb viszonyok és változott körülményekhez alkalmazni, hogy a hadtudomány tökéletesedjék.*
Galeotti. De dictis et factis Mathiae.
Nyitva volt az út mindenki számára, hogy hősi tettek vagy ész és tudomány után magának fényes állást szerezzen; a király maga kereste a hasznavehető embereket. Magyar Balázs, Kinizsi Pál, a két Zokoli, Csupor, a Dócziak és több más jelenkorunkig hírneves család fejei Mátyás alatt szerzék legelső hatalmukat; egy zsidó, hajdani nevén Erneszt, praktikus ismeretei és becsületessége által annyira vitte dolgát, hogy kikeresztelkedvén, Mátyás által kincstárnokává neveztetett ki; s hogy Mátyás kincstára mindig tele volt, az által eléggé igazolva van mind a kincstárnok becsületessége, mind a király emberismerete. Mátyás alatt emelkedett magasra a Zápolya-család is. Ennek ugyan jobb lett volna „Nevetlen falu” rideg magányában a Deákfalvi Deák telken élni és elmúlni, mint nagyravágyásával később mindazt lerontani, amit jótevője, a nagy király épített.
Az ország népessége szaporodott. Mátyás fölkeresteté a kunok maradványait a Dnieszter és Búg között, s megtelepíté őket Magyarországban; megtudva, hogy a Kuma mellett még egy régi elmaradott magyar törzs él, azokért is kiküldé követeit, hogy őket behívják, azonban az orosz fejedelmek nem engedték meg a népvándorlást, s az elszakadt ősök visszatértek hegyeik közé.
Az ipar, gazdászat, föld- és szőlőművelés felvirágzott. Máig is megmutatja a gömöri földműves azt a hegyet, melyen Mátyás saját kezeivel kapálta a parasztember szőlőjét s nevette a vele sorban izzadó főurakat, kiknek némelyike kidűlt a nem szokott munkából. Mindennemű kézművesek özönlöttek az országba, s Mátyás idejében már voltak a városok tornyain órák, ami nagy ritkaságnak tartatott másutt. Pompás épületek emelkedtek mindenütt a kor ízlése szerint, s pompa volt a király udvarában és jólét a jobbágyéban.
A tudomány és művészet is hazájára talált Magyarországban, pompás szobrok, festmények ékesíték a királyi palotát és a főurak kastélyait; művészek, zenészek, énekesek ismerteték meg a nemesebb élvezeteket; s a legbecsesebb emlék, mit Mátyás magának emelt, volt a budai nagy könyvtár. Több mint ötvenezer darabból állt az, mind a legritkább, a legnevezetesebb munkák, miknek megszerzésére évenként harmincháromezer aranyat adott ki a király. Minden kötet díszes nyomás, vagy iratban, festvényekkel, aranynyomatú bőrbe kötve ezüst és arany kapoccsal; az állványok cédrusfából, hímzett selyemfüggönyökkel, sorban a termekben háromszáz antik művészi szobor, az előteremben astronomiai és erőműtani műszerek, középen óriási éggömb két angyal által emelve. Ilyen volt a budai könyvtár,* Mátyás alapítá a pozsonyi tudományos egyetemet is. A tudományok terén fáradozó férfiakat tudta jutalmazni, egy astronomiai munka írójának nyolcszáz aranyat és kétszáz arany évdíjat adott: itt azután igazán felsóhajthatunk, hogy boldog régi idők! A külföld legtudományosabb férfiait iparkodott honának megszerezni. Budán egy roppant épületet emeltetett, melyben negyvenezer tanuló ifjú számára legyen hely, hét nagy hallgatóteremmel minden oldalon, középen a tanárok lakaival; egy szárnya ez épületnek az orvosi kar védencei, betegei és gyógyszertára számára volt kijelölve. Óriási mű! Miért nem élhetett Mátyás még félszázadig!
Brassicanus et Pflugk.
Mátyás állíttatá fel a legelső könyvnyomdát, mit Geréb László hozott Budára; a legelső mű, mit rajta nyomtak, volt a Chronica Hungarorum.
Vala pedig ez azon időkben, amidőn Magyarország legelső főurai neveiket sem tudták leírni. Mily magasan állt Mátyás nemzetének legjobbjai fölött!
És mind e dicsőségnek, hatalomnak, műveltségnek, nemzeti jólétnek vége lett harminc év alatt.
Egy napon Mátyás éppen Bécsben levén, egy tányér anconai fügéből evett, melyet Beatrix maga nyújtott neki. Egy óra múlva elsötétültek szemei és nyelve megnémult, másnap meg volt halva.
Gyanítják, és nem ok nélkül, hogy azon fügék meg voltak mérgezve.
Mátyás ekkor éppen ötvenéves volt. Harminchárom évig uralkodott bölcsen és igazságosan népei fölött. Szobrot emelt neki az utókor Kolozsvárott, szülővárosában; de minden ércnél becsesebb emlék a később századokra fennmaradt közmondás:
„Meghalt Mátyás király, oda az igazság!”
