Mátyás megválasztása

Teljes szövegű keresés

Mátyás megválasztása
Mikor védeni kellett az országot, senki sem gondolt reá az idegen fejedelmek közül, s midőn megürült a trón, íme egyszerre annyi atyafia akadt az országnak.
Előálltak jogaikkal a francia király, a szász herceg, a lengyel király és a római császár, mindenik saját magát állítva törvényes örökösnek.
Azonban nem törvénytudósokból áll a világ, s míg a trónkövetelők jogaikról beszéltek, eszébe jutott a nemzetnek saját akaratáról beszélni.
Szilágyi Mihály vezérlete alatt még talpon állt a nemzeti párt, mely Hunyady László halálát megtorolni fogott fegyvert, s mi leendett nagyobb elégtétel, mint a kivégzett testvérét emelni a megürült trónra?
A Gara–Ujlaki-párt – hatalmas ellensége a Hunyady családnak, maga is vágyva a trónra, s ha célját nem érheté, készebb azt bármely idegennek kezére játszani, mint Hunyadyt látni rajta – mindent elkövetett, hogy Szilágyi tervét megakadályozza.
Eleinte nem tudták a rendek, mit kíván Szilágyi? S midőn az országgyűlésen lelkesült szavával felidézte azon kívánatot, hogy a nemzet saját fiai közül válasszon magának királyt, őt magát akarták megválasztani. Szilágyi szerencsésen visszavonulva kimondá, hogy ő Hunyady Mátyást szánta oda.
E szó korszakot idézett elő a magyar történelemben.
Azelőtt senki sem gondolt a külhonban fogva tartott ifjúra; de amint neve kimondatott, a tétovázó tömegek egyszerre megtalálták benne központjukat, s az ország egyik szélétől a másikig terjedt a lelkesült kiáltás: „Éljen Mátyás király!”, s a pesti templomokban és utcákon, mielőtt az országgyűlés határozatot hozott volna, már énekelték a nemzeti zsolozsmát:
„Mátyást mostan választotta
Mind az ország királyságra,
Mert ezt Isten adta nékünk
Mennyországból oltalmunkra.
Azért mi is választottuk,
Mint Istennek ajándékát;
Kiből Isten dicsértessék,
És örökre mondjuk: Amen.”
A Gara-pártot megdöbbenté a néphangulat, s midőn a főrendek is elismerék: hogy Mátyás apjának tizenkét diadalmas csatája felér ugyanannyi őssel, Gara mint nádor, húzni, halogatni törekvé az országgyűlésen a szavazatbeszedést, azt állítva, hogy Szilágyi hadserege miatt nem lehetett független véleményt mondani.
Szilágyi tehát, hogy se ne éreztesse, se el ne veszítse fegyvere súlyát, negyvenezer főnyi hadseregét a két város között a Duna jegére állítá fel, ott bevárandó az országgyűlés határozatát.
Fenn Budán ezalatt reggeltől estig beszéltek az urak.
Estefelé az átfázott hadsereg nem állhatva tovább a várakozást, egyhangúlag fölordítá: „Éljen Mátyás király!”, s e dörgő szózatot meghallva a rendek, hirtelen végét szakasztá a fondorkodó tanácskozmánynak, utána kiáltva: „Éljen Mátyás király!”, s azzal meghúzatták a harangokat, kisüttették az ágyúkat, s ezúttal a nemzet akarata, dacára minden titkos szőrszálhasogatásnak s ármánykodó fondorlatoknak, teljesedésbe ment.
Az ifjú Hunyady Mátyás ezalatt mint fogoly vitetvén el László királytól Prágába, ennek holta után a cseh helytartó Podiebrád által börtönéből kihozatott. A cseh úr élesen látó lelke sejté a jövendőket, a fogoly ifjút családja körébe fogadta, s leányát, a felserdült Katalint menyasszonyául jegyzé el.
Egy év múlva Katalin Magyarország királynéja lett.
A rendek pompás díszmenettel hozták el Strassnicból az ifjú Hunyady Mátyást, mialatt testvére, a jogtalanul megölt László, dicstelen sírjából fölvétetve, gyászpompával vitetett Gyulafehérvárra, apja tetemei mellé.
E kettős diadalmenet fölingerlé a Gara-pártot.
Ha nem sikerült Mátyást a trónról visszatartaniuk, azt hivék, tán könnyebb leend őt onnan letaszítani.
S valóban a körülmények kedvezők voltak e szándék kivitelére. Északról és nyugatról trónkövetelő fejedelmek, délről és keletről az ozman, benn az országban hatalmas ellenpártok, az egész Felvidék rabló cseh hadak kezében.
Ezek ellen mind küzdenie kelle az új királynak, ésszel, fegyverrel és akarattal. Ha csak egyet is le nem győzött volna közülük, el kellett volna vesznie azon egy által – de mind legyőzé, s ezért nevezi őt a történet Magyarhon legnagyobb királyának.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages