Orosz és görög szomszéd

Teljes szövegű keresés

Orosz és görög szomszéd
Vak Béla még ifjan halt meg, fia, második Géza még gyermek volt, midőn királlyá lett.
Ekkor az ország nagyjai, ahelyett, hogy mint másutt szokták, a király erőtlenségét használva önérdekű pártokra szakadoztak volna, szorosan egyesültek a fejedelem körül, ifjúsága gyönge létét a nemzet erejével pótolva ki.
A nemzet gondviselése alá vette az országot és a királyt, s midőn az egyiket visszaadta a másiknak, azoknak egymásra nem lehetett panaszuk.
A király egy kívül erős, belül boldog országot vett át kormányzóitól s az ország egy lelkileg nemes, testileg hősi királyt.
Bélus herceg, a nádor volt e kormányzat főnöke. Ő telepíté meg az Olt sivatag partjain a szászokat, ő verte vissza Jasomirgott Henrik támadását Borics érdekében, és ő házasítá meg az ifjú királyt az orosz nagyfejedelem, Minoslai leányával, Fruzinkával.
E kedves nőt rövid időn nem csak a király szerette meg, hanem a nemzet is. Ha ő kért valamit a rendektől, az meg volt adva; a királyt és királynét úgy tekinté az időben a nemzet, mint édes fiát és édes leányát, megfordítva a viszonyt, mely a népnek atyául és védőül rendelte a királyt: most a nemzet volt a király atyja, de egyszersmind hatalmas védője.
Fruzinka királyné testvére, Izaszlaw, ez időben orosz nagyfejedelem volt, kit fejedelmi fővárosából gyakran elűzött a hatalmas Dolgoruki, Moskau alapítója.
A magyar nemzet látta a királyné néma könnyeit, melyeket testvére szerencsétlen sorsán hullatott, s elhatározá, hogy e könnyeket le fogja törülni.
Kellett-e egyéb ok arra, hogy vérét kiontsa, egy nemes népnek, mint hogy legkedvesebb gyermeke könnyeit ne lássa?
Volt idő, midőn Magyarország interveniált Oroszországban, midőn magyar vér, magyar dicsőség segített Oroszország uralkodóit trónjaikba visszahelyezni.
A fiatal király harc- és dicsvágytól égve állt serege élére, mely rokona segélyére volt sietendő.
A magyar és cserkesz egy zászló alatt harcolt; Dolgoruki csatát csatára vesztett, s kénytelen volt magát Grodezi várában föladni. Wladimerko, a Swenigrodi orosz fejedelem, Dolgoruki hatalmas szövetségese, miután roppant hadseregét a magyar fegyverek egyetlen ütközetben a Wjas partján semmivé tették, kénytelen volt békét kötni, s amely pillanatban azt megszegé, trónja lépcsőjén a guta ütötte meg.
Ezalatt másfelől a hatalmas görög császár, Mánuel keresett magának okot barbár szomszédjaira rontani.
Mert a históriaírók előtt a magyar nemzet „barbár” cím alatt ismeretes, míg a görög nemzet neve „művelt”. S ha a műveltség nem a szellemi és erkölcsi épségben van, hanem a kőfaragás és selyemszövés mesterségében, úgy e különbség aligha nem áll e két nemzet között; de ha szabad csak néhány évet összehasonlítanunk történeteik folyamából, a különbség megfordítva fog előállani.
Mánuel élete egyik felét természetelleni gyönyörökben, másik felét ok nélküli hadakban tölté, úgyhogy egyszer, midőn a csatában egy patakból ivott s panaszlá, hogy a vízben vér van, egy katona fölkiáltott rá: „Nem most iszod először néped vérét”.
A magyar barbár azért, mert a keresztes hadak söpredékét kiverte országából s csak a hőseit fogadta vendégszeretettel; a görög pedig művelt, mert éppen e hősök számára hamis pénzeket veretett, lisztjük közé oltatlan meszet kevert, seregeiket kalauzok által álutakra vezetteté.
Mánuel fiát és nejét rokona, Andronicus elfogatá, a fiúval aláíratta saját anyja halálítéletét, azután megfojtatta a fiút, s holttestét felrúgva mondá: „Apád gazember volt, anyád ringyó, magad bolond”.
Andronicust pedig császár korában a nép lábánál fogva akasztotta fel.
Ily jelenetek nem voltak napirenden a barbároknál.
Mánuel okot talált megtámadni a magyar nemzetet, először azért, mert Borics hozzá folyamodott, másodszor, mert Wladimerko neki szövetségese volt s a magyarok ellensége, harmadszor Csudomil, a szerb fejedelem a magyar királynak unokaöccse volt és neki ellensége.
Az első csatában Mánuel és Csudomil személyes tusában összetalálkozván, a szerb Supán egy kardcsapással összetörte a császár fején a sisakot, de emez kiverte kardját kezéből s fogva vitte magával Byzancba azon negyven magyar fogollyal, kiket aranyba és bíborba öltöztetve vitt diadalszekere előtt, mintha csupa hercegeket és főispánokat fogott volna el.
De a következő csatákban, midőn a király Oroszországból visszatért, bőven visszakapta a kölcsönt, Géza elfoglalá várait, seregeit szétveré s kényszeríté föltétlenül békét kötni.
Ezentúl hadat nem készített Mánuel a magyaroknak, hanem ami sokkal könnyebb és veszélytelenebb volt, összeesküvéseket.
A királynak két testvére, István és László, átszökve Mánuelhez, átoltották a magyar nemzetbe a görög udvarnál beszítt trónlázadási mérget, s Géza király holta után annak koronás fiát, III. Istvánt, pártjaik által, miket Mánuel pénze vesztegetett meg, a trónról elűzték. Fruzinka királyné Pozsonyba futott gyermekeivel s azoknak pártjával.
Az elfoglalt trónt ekkor ismét László vette el testvérétől, Istvántól, éppen mint a görög udvarnál szokták.
Hat nap múlva a trónból a sírba szállt. Hirtelen és véletlen halt meg. Éppen mint a görög udvarnál szoktak meghalni a császárok, kik testvérüknek útjában vannak.
Koporsóján keresztül IV. István lépett a trónra, idegen szelleméért gyűlölve nemzetétől.
De a prímás, Bánfi Lukács megtagadta tőle a koronázást, s mit az önkény tett fejére, Fruzinka hívei egy irtózatos csatában elvették tőle. IV. István maga foglyul esik, de a győző királytól szabadon bocsátva, e nagylelkűségért új hadat hoz Mánueltől hazája ellen. Éppen mint a görög udvarnál szokták.
E hadserege a magyarok által semmivé tétetve, maga a császár jött vele vissza és a császár is visszaveretett.
Mánuel ekkor más gondolatra jött. Erővel elfoglalnia nem lehetett Magyarhont, a békekötéskor tehát Fruzinka egyik fiát, Bélát fiává fogadta, s Elek despota név alatt trónörökösévé nevezte ki. Így reménylé Béla által a magyar királyi és a görög császári koronát egy trónon egyesíthetni.
Előbbi kegyence, IV. István ezáltal útjában kezde lenni, meg is halt nemsokára, érvágáskor megmérgeztetve. Éppen mint Byzancban szoktak meghalni fölösleges fejedelmek.
A béke nem tartott sokáig. Mánuel most Béla jogánál fogva tört a magyarokra, Szerém- és Dalmátországot hódítva el tőlük. De nemsokára egy roppant halom, mit Dénes nádor egy csatában elesett görögök holttesteiből rakatott, határdombot emelt hódításainak.
Eközben váratlanul fia született, s ennek kedvéért a Bélának tett ígéret a trón és a császárleány keze iránt visszavonatott, mint ezt Byzancban szokták.
Béla örült e kegyvesztésnek, nem szerette ő Görögországot, sem a császárleányt, hanem saját édes honát és a szép Ágnest. Most elveheté kedvesét s visszatérhetett honába.
Mire az ország határához ért, sógorának gondja volt rá, hogy testvére királyné legyen; III. István hirtelen méreg által múlt ki. Béla első lépése honába a királyi szék lépcsője volt.
III. Béla a görög műveltséggel nem sajátította el a görög romlottságot, országát városokkal, trónját fénnyel ékíté fel, és távol tudta tőlük tartani az erkölcsromlottságot.
Anyja, Fruzinka, kit a nemzet egykor mint szeretett leányát, majd mint gyöngéd testvért tanult ismerni, most mint szenvedélyes anya lépett föl legkisebb, legszeretettebb fia, Géza mellett, másik fia, Béla ellen, kit gyermekkora óta megszokott nem látni és nem szeretni.
A király megtudta az összeesküvést, s anyját Görögországba küldé, testvérét elzáratá, honnan csak Fridrik császár kértére bocsátá ki, akinek keresztes hadával együtt a Szentföldre ment.
Béla is sürgetve volt a Szentföldre menni, majd a császár, majd a pápa által – azt meg is ígérte és meghalt.
Két fia közül Imrének hagyta trónját, Endrének kincseit s azon kötelezettséget, hogy a Szentföldre hadsereget vezessen. Endre elkölté a pénzt, s hadseregével bátyja ellen fordult.
A szomszédok kibékíték őket, s most már mind a kettő kötelezve volt a Szentföldre menni.
Imre csupán azt föltételezé, hogy akkor menend el, mihelyt országa nyugalomban lesz. Gyanította-e, hogy ennek nem éri végét, vagy maga kereste az alkalmat, mely itthon tartá? Ez időtől szüntelen hadba volt keveredve, majd szerbekkel, majd bolgárokkal, majd velencésekkel, úgyhogy utóbb a pápa anathémával fenyegetett mindenkit, aki Imrét bántja, nem engedve őt a Szentföldre menni.
Ekkor ismét az öccse állt elő. A Dráva mellett két roppant hadsereg várt a csatára, melyben ismét magyar vérnek kelle folyni. Ekkor a király magasabb szelleme sugallatától bátorítva, midőn
seregeik csatarendben állottak egymásra törendők, leveté páncélját, fegyvereit, s csupán királyi palástjába burkolva, egy vesszővel kezében a pártütők táborába ment egyedül, s odaérve fölkiálta: én vagyok királytok, van-e bátorsága valakinek kezét ellenem fölemelni?
A megdöbbent harcosok utat nyitottak a király előtt, egész vezérük sátoráig, ahol a király pártütő öccsét személyesen elfogta saját tábora szeme láttára, s onnan kivezetve, fogságra veté. A sereg bámulva rakta le a fegyvert a merész alak igéző tekintete előtt.
Ezáltal elhárult minden akadály a király palaestinai útjából. A halál éppen készületei közepette lepte meg.
Ez már az ötödik király volt, ki ígéretet tőn a keresztes hadban részt venni, s ifjan halt meg ez ígéret teljesítése előtt.
A sors maga sem akarta: hogy e még alakulása felében levő nemzet külérdekek miatt életét a semmivélétel kockájára tegye, mi annál veszedelmesebb leendett rá nézve, minél fiatalabb éveiben vett volna részt a keresztes hadban.
Hogy mi vész hárulhatott a nemzetre azáltal, hogy ha királya az országtól távol járt, érdektelen, költséges hadat viselni: Endre élete megmutatta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages