Rákóczy Ferenc betörése Magyarországba
Rákóczy Ferenc betörése Magyarországba
Rákóczy Ferenc abban a hitben volt, hogy itt őreá egy egész felkelő sereg vár, néhány lovas lengyel pajtás kíséretében átjött a Beszkiden Klinecz helységnél, s ott találta Kiss Albertet és Esze Tamást kétszáz rossz puskás paraszttal meg valami ötven lovassal. Ez volt az egész maradványa a Dolhánál szétvert kuruc seregnek.
És ő mégsem veszté el a lelkét. Ha már kihívta a sorsot, meg akart küzdeni vele.
Felhívására összeözönlött Beregből, Ugocsából a nép.
Nem szabad elhallgatni a történetírónak, hogy a legelső ezredek, amik Rákóczy zászlói alá gyűltek, oroszokból álltak. A beregi, ugocsai rusznyák nép, nem a nemesek, a parasztok; nem a protestánsok, hanem a görög óhitűek fogtak fegyvert a magyar nemzet alkotmányos szabadságának kivívására: s mindvégig hívei maradtak a nemzet és a szabadság ügyének.
Ezekhez csatlakozott néhány kóbor lovas csapat, „rongyos gárda”, Ocskay László és Borbély Balázs vezetése alatt. Fiatal, kalandos életű emberek.
Ezekkel még nem lehetett csatába szállni; de nemsokára megérkezett Bercsényi is Danczkából, s hozott magával lengyel dragonyos és puskás századokat, s ami mindennél többet nyomott, pénzt a francia királytól: lehetett zsoldot fizetni a seregnek; anélkül nincs fegyelem.
Ezzel a kis sereggel nyomult előre Rákóczy a Tiszához; a Tiszabecsnél útját álló császári sereget szétverte, lekaszabolta, s átkelt a Tiszán.
Az első vár, amit elfoglalt, Nagykálló volt. Az ellenségnek ágyúi voltak, neki egy sem volt. Tüzes nyilakkal lövette a várost, úgy foglalta el. Az ott talált ágyúk képezték az első tüzértelepét.
Eddig még csupa parasztság képezte a táborát meg a lengyelek és a rongyos gárda. Kálló bevételére hozzá állt a hajdúság is. Most már megfenyíthette a rácokat is, akik Kiss Balázs híres harámbasájuk alatt nyomorgatták a magyarságot, palánkaikat széthányta, csapataikat szétverte. Egy hadnagya, Ilosvay, ravasz csellel elfoglalta Huszt várát, s még annak a német őrségét is Rákóczy zászlói alá esketé. Erre aztán a nemesség is zászlóként sietett Rákóczy táborába.
Rákóczy jól tudta azt, hogy maga előtt Magyarországon nem fog nagyobb számú császári seregre találni; azok mind odakinn vannak Olasz- és Németországban, elég dolguk van ott, hanem a háta mögött ott volt Rabutin tábornok Erdélyben, hatezernyi császári rendes sereggel, aki ha egész erejével ellene talál jönni, az egész tüzet könnyen elolthatja.
Ennek adott legelőször dolgot. Beküldé Ilosvay Imrét meg Guty Istvánt a maguk kuruc csapataival két úton Erdélybe, s azok olyan szerencsésen hurcolták orránál fogva a császári tábornokot előre-hátra, hogy annak eszébe sem jutott még Rákóczy után is szaladni: azt hitte, hogy az egész ország fel van lázadva már.
Méltán is hihette, mert még soha olyan gyalázatosan nem bántak Erdély népével se németek, se törökök, mint Rabutin alatt a magyar gubernium urai, akikről azt írja az egykorú emlékíró: „A gubernátor aluszik, vagy kártyázik. Délután úr, főember, tábla, mind részeg. – Keserves, és amint az Isten ítéletét, úgy a maradék előtt gyalázatot érdemlő dolog volt ez, hogy a gubernium sem jámbornak, sem gonosznak igazságot nem szolgáltatott.
Kérdezzék meg a szebeni tömlöctartót, hóhért, cigányokat, magát a sok rabot, akkor tudják meg, ki volt Rabutin, magyarul Rabbá-tőn, és kik voltunk mi, Isten és felebaráthoz jég, gondviseletlen, pökedelem gubernium.”
Ebben az erdélyi rosszban az a magyarországi jó volt, hogy Rákóczynak Rabutin felől egész szabad keze maradt.
Terjedt is a felkelés, mint a futótűz.
Míg Rákóczy Szatmár alatt rendezé a derékhadat, azalatt a nemrég még kalandor, a rongyos gárda vezetője, Ocskay László, most már ezredtulajdonos, egész a bányavárosokig vitte a hadait, elfoglalta egy kézcsapással Lévát, Korponát, más alvezérek a Szepességbe nyomultak. Deák Ferenc Halasig előtört dandárjával, melynek zömét a kiskunok képezték, tönkreverte Kiba ezredes rác seregét, a vezért magát is levágta; Borbély Balázs pedig Szolnokot vette be.
Ekkor aztán Rákóczy elég erősnek érezte magát Tokaj várát ostrom alá venni a derékhadával.
