Tököli Imre
Tököli Imre
Ekkor támadt fel egy új ragyogó csillag a magyar történelem egén, gróf Tököli Imre, fia annak a Tököli Istvánnak, aki Árva várát mindhalálig védte, Felső-Magyarországon széles nagy uradalmak birtokosa, huszonnégy éves ifjú, tettre vágyó, nemes indulatoktól hevített, s lelki tehetségeit daliás külsővel egyesítő.
A felkelők seregében Teleki Mihály és Wesselényi Pál versenyeztek a vezérség fölött, amidőn Tököli Imre 500 nemes ifjú bajtársával megjelent közöttük. Ekkor az egész tábor egyhangúlag Tökölit kiáltá ki vezérének. – Az ifjú hadvezér serege, mire Kassáig ért, már húszezer főre szaporodott, s itt egy derék ütközetben az egyesült császári sereget Leslie és Wrbna tábornokok alatt megverte, s aztán egy egész sorozatát a felső-magyarországi váraknak foglalta első rohammal; azok között Árvát és Murányt, végül a bányavárosokat; amikben 180 ezer arany és tömérdek ezüst esett zsákmányául, amikből Tököli „pro libertate et justitia” köriratú pénzeket veretett. Portyázó hadai innen betörtek Morvába, Ausztriába, ő maga elfoglalta a Szepesség fővárosait: Lőcsét, Kézsmárkot.
A császáriak alkudozni kezdtek vele. Békeföltételeik oda mentek ki, hogy „nesze semmi, fogd meg jól!” Délen alkudoztak, tavasszal újrakezdték a harcot. A lenézett felkelő sereg ismét diadalmaskodott a kipróbált osztrák hadsereg fölött, s a táborban vénült Leslie tábornok egyik kudarcot a másikra szenvedte a fiatal magyar hadvezér fegyverétől.
Tököli mint politikus is fölényben állt a bécsi kormány megcsontosult diplomatái felett. Amíg ezek mindent elkövettek, hogy még a hozzájuk tartozó elemeket is elidegenítsék a tróntól, Tököli okosan kikerülte megelőző vezértársainak azt a hibáját, miszerint a harcot a polgárháború megtorló pusztításaivá tették, ő visszaadta annak szabadságharci jellemét, s ezzel a katholikus hazafi-pártot is maga körül gyűjté. Egyik vezére, Józsa István tályai plébános és egri kanonok volt. Ez ejtett legérzékenyebb csapásokat a császáriakon, kik Szikszónál döntő ütközetet vesztettek Tököli ellen.
Ekkor I. Lipót vissza kezdett hajolni az alkotmányos út felé.
Országgyűlést hítt össze Pozsonyba. Szép országgyűlés volt az! A király maga háromezer vértes lovas kíséretében jött le a meg nyitására, a meghívott főurak pedig több száz főnyi fegyverest hoztak magukkal, s úgy tanácskoztak a kardmarkolatra tett kézzel. Főkérdés volt a vallásvillongás ügye. De nem lehetett abban igazságot tenni. Mert ha a protestáns követek előadták az egyházaikon elkövetett sérelmeket: a katholikusok kétakkora lajtsrommal álltak elő, s ha az ember az ő panaszaikat olvassa, hogyan kegyetlenkedtek az ő papjaik felett a protestánsok, azt hiheti, hogy a protestánsok irtották ki autodaféikkel a katholikusokat Magyarországon.
Tököli ezalatt maga is alkudozott I. Lipóttal a kibékülés iránt, de alkudozásának egészen más alapja volt, mint a politika: – a szerelem volt az. Tököli szenvedélyesen szerette a korán elhunyt Rákóczy Ferenc ifjú, szép özvegyét, Zrínyi Ilonát, ki azonban két kis gyermekével, Juliával és Ferenccel együtt a császáriak keze közt vala: férjének várait, birtokait is azok tarták kezeik közt, napának végrendeleténél fogva. Tököli békülékenynek mutatta magát, hogy szerelme tárgyát ellenségei kezéből kivehesse; a színlelés sikerült. A bécsi államférfiak így számítottak: Ha a szerelmes Tökölit céljához segítik, hozzáadják Zrínyi Ilonát, akkor ez kibékíthetetlen haragba fog jönni Teleki Mihállyal, akinek a leányát már eljegyezte: Teleki pedig az erdélyi fejedelem mindenható tanácsosa. Ez a házasság el fogja rontani a magyar felkelők s az erdélyiek közötti szövetséget.
Ebben a tekintetben jól is számítottak. Amint Tököli visszaküldte a jegygyűrűt Teleki Mihály leányának, a két vezér között elkeseredett villongás támadt, amit a hazafias jó barátok ugyan igyekeztek kiegyenlíteni, de a létrehozott kiegyenlítési lakomán Tököli csak kenyérhéjat evett s főtt vizet ivott hozzá: attól félve, hogy kibékült ellenfele megmérgezi.
Hanem abban csalatkoztak a bécsiek, hogy majd akkor, ha Tököli megkapta a csodaszép asszony kezét és szívét, a mézeshetek boldogságai közepette elfeledi a hadakozást, s otthon marad turbékolni a meleg fészkében: eddigi gazdagsága meg lesz kétszerezve; a maga jó dolgát a más panaszáért többé kockára nem veti. Hogy a csalódás még elhihetőbb legyen, Tököli húgát, Évát, ugyanekkor az újon választott nádor, Eszterházy Pál vette feleségül. Tűz és víz összeházasult már.
Csak egyet felejtettek ki a számításból: azt, hogy ez a tündérszépségű hölgy – a lefejezett Zrínyi Péternek a leánya, s hogy ez az atyja és nagybátyja halálát nem felejté oly könnyen. Hogy midőn Zrínyi Ilona a kezét Tököli Imre kezébe teszi, annak a saját lelke erejét is általadja.
Tököli Imre Zrínyi Ilona kezével Munkács erős várát is megnyerte, s most már magasabb célokra is mert gondolni.
Király akart lenni Magyarországon.
Amitől Bocskay és Bethlen óvta a homlokát, mikor kezében volt a korona: Tököli Imre azt tűzte ki élete céljául.
A vasvári béke által biztosított fegyverszünet a törökkel vége felé járt; a keserves húsz esztendő elég gonosz sikerrel lett eltékozolva. A rettenetes, kínszenvedő békesség után minden ember úgy várta az egészséges háborút, mint az újjászületést.
Tököli okosabban vitte a dolgát a magas portára, mint siralmas véget ért elődei. Ő nyerte meg a diván tanácsosait, nem I. Lipót. A császár követének azt felelte a szultán a fegyverszünet meghosszabbításának ajánlatára, hogy állítsa vissza Magyarország alkotmányát úgy, ahogy huszonöt év előtt volt.
Az ellenség, a pogány satrapa mondta ezt az ország törvényes, megkoronázott királyának!
Minthogy pedig a bécsi kormány erről még csak hallani sem akart, Tököli megüzente a háborút I. Lipótnak.
Válaszul a hadüzenetére a sógora, Eszterházy nádor általános fölkelést hirdetett a nemességnek Tököli ellen. Azt hitték, hogy ez is elég lesz a visszatromfolására. Nem is sejtették, hogy egy oly óriási háború küszöbén állnak, aminő még nem reszketteté meg a birodalom alapjait.
A legelső napok eseményei felriasztották a bécsi tanácsosokat e boldog nyugalmukból.
Tökölinek egy ezredese, Szirmay Endre egy éjjel megrohanta Kassát; csak ezerháromszáz embere volt hozzá. De azt az elmés furfangot követte, hogy ő nem kezdte előbb a várost ostromolni, hanem a fellegvárat foglalta el a száznyolcvan főre menő őrségtől, s miután az őrhadat levágta vagy foglyul ejté, akkor fordítá neki a fellegvár ágyúit magának a városnak, ahol a császári őrsereg zöme tanyázott.
E merészen kivívott siker hírére egyszerre ott termett maga Tököli is egész seregével, a várost vívni. Azonban ennek a bástyái úgy meg voltak erősítve s a német őrség és polgárság oly vitézül védte magát mind Tököli, mind a fellegvár ellen, hogy minden ostrom meghiúsult. Várvívó ágyúi Tökölinek még nem voltak.
Ekkor azt üzené Tököli a budai basának, Ibrahimnak: „jöjj és segíts”!
És Ibrahimnak már el volt küldve Sztambulból a parancs, hogy ha Tököli hívni fogja, siessen hozzá minden seregével.
Amint Ibrahim megérkezett Kassa alá az öregágyúkkal, s elkezdte a falakat töretni: a kassai polgárok átlátták, hogy ez egészen komoly dolog, ők is fordítottak egyet az elhatározásukon, s maguk rohantak rá a császári sereg főtisztjeire, s azokat elfogdosva, megnyiták a kapukat Tököli előtt.
A császári ezred nagyobb része maga is átállt Tökölihez, s annak a seregében a német dandár magvát képezte később.
Kassa után egyszerre megadta magát Eperjes, Lőcse, Tokaj. Fülek Koháry István hősi védelme után kapitulált az egyesült török–magyar hadak előtt, kikhez már akkor az erdélyi sereg is csatlakozott.
Bécsben csak ekkor ébredtek rá, hogy ez nem „kurucjárás” többé, hanem „török háború”.
Fülek bevétele után Ibrahim basa összehívatá a magyar nemességet, s a szultán nevében kikiáltá Tököli Imrét Magyarország királyává, átadva neki a fejedelmi zászlót, tollas botot és kalpagot.
Tököli Imre a királyi címet visszautasítá, hanem az athnámét, mely Magyarország jövőjéről intézkedik, elfogadta, s azontúl úgy viselte magát, mint az ország királya.
Érezteté e hatalmát Erdély fejedelmével, de az országgyűlésre (Kassán) összehívott rendekkel is. Büszkesége, nagyravágyása sokakat ellenségeivé tett, akiket előbb eszével és vitézségével meghódított.
Mostohafia, II. Rákóczy Ferenc gyűlölte őt. Az anyja hálószobájába belopódzott kígyónak nevezé.
