Trencsini Csák Mátyus
Trencsini Csák Mátyus
A Vágon-túli részét Magyarhonnak a köznép máig is Mátyus földének hívja.
E téren járt egykor első Károly hatalmas vetélytársa, a trencsini gróf, zászlóit a pápa által küldött király ellen fölemelve, s míg Károly homlokát Budán a szentelt chrisma balzsamolaja érinté, azalatt a Mátyus földén köszörülték a kardot ellene.
A király háromszor koronáztatott már meg, s a pártok még mindig nem akarták őt elismerni. Az igazi korona, az angyalkezeken hordott szent ereklye, mit két szent és két nagy király viselt fején, még nem érinté Károly homlokát, le volt az tartóztatva Apor vajda kezei közt, s a jelképeket imádó nép nem ismert királyt más koronával fején.
A pápa, a püspökök hiába szentelének fel új koronákat, a régi maradt a szent.
Apor vajda fejére egyházi átok zúdíttatott. A templomok becsukattak, a holtak temetetlen, a születtek kereszteletlen maradtak; végre a vajda megszánta népét s kiadta a szent, az angyali koronát.
Károly negyedszer koronáztatott meg azzal.
A pártoknak vissza kelle ereszteni hüvelyébe a félig kivont kardot, vagy egészen kirántani azt nyílt ellenszegülésre.
Csák Máté ez utóbbit tevé.
Csák Máté a magyar oligarchák legnevezetesebb alakja volt. Birtoka maga egy kis királyság. Az egész felföld a Vágtól, a Dunától a Kárpátokig őt uralta; rendes hadseregének tömege, kincsei, hadi tudománya képessé tevék, hogy egyszerre két király ellen viseljen háborút, a magyar és a cseh ellen, s mindkét helyen nagy hadiszerencsével.
Ez a trónkövetelő főnemes hegyei közül alárohanva, elfoglalta egész felső Magyarhont, foglalása határait Komárom és Kassa képezék.
Itt a szász polgárság lázadt fel a király ellen, elvett szabadalmaiért s a lecsillapításukra küldött Omode nádort legyilkolá.
Benne a király leghatalmasabb hívei egyikét veszté, Csák Máté hatot nyert vele. Omode hat fia mind hozzá pártolt át.
A kardoknak össze kelle mérkőzni, el kellett végre dőlni: egy ura legyen-e Magyarországnak, vagy kettő, vagy száz?
A király megindult pártja seregeivel a trencsini párt ellen.
A tornai csatában előcsapatja vezére, Kompolthi László elesett, de serege győzött, s a király Sáros várát vette ostrom alá.
Demeter, a pártvezér sokáig védte azt, míg Aba vezér alatt tizenhétszáz páncélos lovag tört elő fölszabadítására, s a király kénytelen volt levonulni a Tarca mellé, s elfogadni a csatát az egyesült pártcsapatokkal.
Rozgony előtt ütött egymásra a két sereg. Magyar volt mindkét oldalon, híres jó vitézek itt is, ott is, kiknek egymás kardja által kelle elhullaniuk.
A csata első hevében Csák Máté seregei győztek, a két szepesi gróf: Görgey és Jordán több jó bajnokkal halva feküdtek már a mezőn, futott a gyávább itt és amott, midőn hirtelen Drugeth és Görgey fiak a király körül gyülekezve, kétségbeesett rohammal törnek ellenfeleik közé s a csatában elöl harcoló pártvezéreket keresve föl, vad viadal közben leverik Abát és Demetert, utánuk hull két Omode, utánuk a győzelem, a legdrágább, melyet valaha magyar kéz kivívott. A holtak mezején mindenütt csak magyar hevert.
Mátyus még azután sokáig tartotta magát el nem foglalható hegyei közepette dacos pártfeleivel, majd itt, majd amott, ahol nem várták, megjelent, fegyverei villogásával ijesztve föl a király nyugalmát. Sokszor azt hitték már, hogy meghalt, midőn újra előtámadt új erővel, régi haraggal. Végre egészen elmaradt. Sokáig várták még azután barátai, ellenei. Nem jött elő többé. Senki sem tudta, hova lett, hol múlt el?
Kiütött még itt-amott a pártviszály lángja, magyar vérrel kelle azt mindenütt eloltani, a Tisza mellett és az Adriai-tenger partján. Ott Petőnch Pétertől, emitt a Brebiri grófoktól kelle harccal foglalni vissza a királyi hatalom bitorlott részeit.
