A TÉTÉNYI BÍRÓ LYÁNYA
A TÉTÉNYI BÍRÓ LYÁNYA
Egyszer éjszaka Tétényen utazva keresztül, a király hintaja egy az útban hagyott malomkőbe ütődött, s eltörte a kerekét.
A király ezen nagyon megbosszankodott. Hát ha ez valami szegény emberrel történt volna, milyen nagy kára lenne abból. Rögtön maga elé hívatta a bírák uraimékat, s szándéka volt, hogy szörnyen rájuk ijeszt.
– Minthogy olyan lusták voltatok, hogy a malomkövet otthagytátok az útban, büntetésül most azt parancsolom, hogy mire harmadnap múlva visszajövök, nekem azt a malomkövet megnyúzzátok!
Nagy fejfájást okozott ez a parancsolat az érdemes tanácsnak, nem nyúztak ők malomkövet soha, nem is tudták, hogyan kell hozzáfogni.
Meghallotta azonban a bíró leánya apjának aggodalmát, s felbiztatá az öreget, hogy csak hagyja őt beszélni a királlyal, majd megfelel ő neki.
A királynak pedig csak abban telt öröme, ha a nép természetes eszével jó feleleteket tudott adni furfangos kérdéseire.
Midőn tehát újra visszaérkezett a király, lyányostul ment oda a bíró, s midőn Mátyás előkövetelte a malomkő bőrét, a lyány felelt meg rá.
– Hogy kívánhatod, nagyságos király, hogy egy malomkövet elevenen megnyúzzanak? Ha már azt kívánod, hogy apámék lehúzzák a bőrét, legalább tégy meg annyit, hogy elébb vetesd vérit.
Mátyásnak megtetszett a kifogás, megveregette a lyánka orcáját, s arról már nem szól a krónika, de azért bizonyosan tudhatjuk, miszerint gondoskodott róla, hogy férj nélkül ne maradjon.
