A KÁNTOR ÉS A SZŐLŐMAG
A KÁNTOR ÉS A SZŐLŐMAG
Egy lakodalomban meg akarták a dévaj suhancok tréfálni a kántort, s az öblös kancsóba, melyet félig borral eléje tevének, beledobtak egy fiaegeret.
A kántor szájához vitte a kancsót, megfogva két kézzel. A pajkos had vihogva várta, mikor jut az egér a szájához, s hogy fog majd tőle igen megijedni.
A kántor csak ivott, lélegzetet venni sem állt meg, neki már ez volt a szokása, hogy ha egy edényt szájához illesztett, melyben bor volt, lett légyen az kicsiny vagy nagy, azt onnan le nem vette, amíg volt benne valami.
Mikor tehát már a kancsó fenekével állt az ég felé, akkor letevé azt maga elé ismét, anélkül, hogy meg volna ütközve valamin, s egyet köszörült a torkán.
A legények bámulva vizsgálták a kancsót, az egér nem volt ott, tehát az is lement a borral együtt.
– Nem érzette, kántor uram, hogy valami leszaladt volna a torkán? – kérdék tőle csodálkozva.
– De biz éreztem – felelt ő. – Tán valami szőlőmag lehetett a bor közt.
