A VÉN DIÁK
A VÉN DIÁK
Vén diákot küldtek légációba egy olyan faluba, ahol a pap leánya szinte nem dicsekedhetett már a tavasz virágaival, de azért igen természetesen annál inkább szeretett gyermeteg tréfásnak látszani.
A vén sas csak tűrte az asztal felett az enyelgéseket; a kisasszony kenyérgalacsinokkal hajigált felé; egy-egy megkoppant néha az öreg múzsa orrán: fel sem vette.
Végtére azt kérdi tőle a kisasszony kötekedve:
– Ugyan, hallja légátus úr, van-e még magánál a kollégiumban vénebb diák?
– Bizony nincs ott nénémasszony.
Hogy erre a szóra nem hajították-e az egész kenyérrel fejbe? arról hallgat az írás.
