11. A LEGNEHEZEBB FELADAT
11. A LEGNEHEZEBB FELADAT
Milyen tréfás dolgok ezek! Milyen szórakoztató kezdete egy új életnek! Nagy gazdasági átalakítás egy ősnemesi földbirtokon. Igazán érdekes feladat egy széles látkörű emberre nézve. Negrotin komolyan vette a feladatát. A jószágigazgatói tisztet úgy teljesítette, hogy egész nap kinn volt a „tag”-ban; az ispánt utasította, a béresek munkáját megszabta; a rengeteg nagy birtoknak minden részét előkészítette; az őszieket elvetteté, a többit ugar alá felszántatta, kimérte, hová kerül a nagy lucernás tábla, melyik lesz a repceföld, a csalamádés. Ezekről mind előre kell gondoskodni a tehenészet, a méntelep fenntartására. (Angol mént nem lehet makukán tartani.) Hozatott is angol ménlovakat, aargaui, siemmensvölgyi teheneket. Új kertészt szerződtetett, aki az üvegházat délnövényzettel, virágokkal ellássa, s egyúttal a szőlőhegyet, a pincét rendben tartsa. Korán reggel már ott ült a Pluto lován, s bejárta a határt. Mikor hazakerült, fölment a kastély tornyába, ahonnan az egész birtokot be lehetett látni: szétnézett a messzelátójával, s ha rajtakapott egy bérest a heverésen, a szótülkén keresztül felriasztá: „Já vigyám! Ti sibenyec!” Az azt hitte, hogy lelkek kiabálnak rá, s sietett dologba állni.
Mielőtt az építkezésekhez kezdett volna Negrotin, felfedezett egy nagy agyagdombot az uradalomban, mely kitűnő alkatrészt kínált téglavetésre. Azt rögtön foganatba vette, mészkő is volt elég, abból meszet égettetett; az épületfát majd előteremti a fűrészmalom.
Szerteszét kóborlásai közben az erdős völgyek egyikében egy dúsan bugyogó forrást fedezett fel, mely jóízű savanyúvizet szolgáltatott. Azt kiásatta, födél alá vette. Nyaratszaka az a kastély úrnőjének kellemes fürdőhelyet fog fenntartani. Még majd divatba is jöhet. Az ásványvizet értékesíteni lehet. Nem kell hozzá egyéb, mint egy kezdetleges üveghuta, mely olcsó palackokat készít. Jó kvarchomok is van a közelben, hamuzsírt szolgáltat az erdő, meszet a szikla. A lipovai csevice még hírre kap az országban. Hát még, ha a tehenészet jó kezekbe kerül, hogy a sajtgyártás beválik. Csak az a kérdés, hogy az ementálival vagy a kaszkevállal fog-e versenyezni.
Annyi szent, hogy a lipovai uradalomnak néhány év alatt meg lesz tízszerezve a jövedelme.
Ez nem is mese. Az országromlás után a magyar földbirtokos el lett űzve minden közpályáról, rákényszerítette a szükség a földbirtoka rendezésére. Megszűnt a szónoklás, megszűnt a „nobile officium”. Minden magyar otthagyta a mostoháját, a politikát; hazatért édesanyjához, a földhöz.
Az önkényuralomnak sokat köszönhetett ez a föld.
Öröm volt parasztnak lenni.*
Nihil agricultura melius, nihil homini libero dignius. (Semmi sem jobb, semmi sem méltóbb a szabad emberhez, mint a földművelés.)
Minden embernek egy külön világa volt: az otthon.
Ez volt a legnehezebb feladata Negrotinnak, ezt az otthont oly hozzájárulhatatlanul körülzárni, hogy a külvilág eseményeinek híre sehonnan be ne hatolhasson; ne tudjanak meg arról semmit, ami odakünn az országban történik. Hírlapot nem járatott Lippayéknak. Egy divatlap volt a heti olvasmány. Ő maga a rendőrfőnök bécsi hivatalos lapjából értesült az eseményekről. Rémséges korszak volt az! A borzalmas híreket magába temette. Mikor estenkint, munkában kifáradtan, összejött velük, derült arccal beszélt nagy terveiről, feladatairól, elmondatta magának Tihamérral vadászati sikereit, vitatkozott
Hruszkayval, nevetgélt Rubiánka bohóskodásain, mondott udvariasságokat a hölgyeknek; mikor aztán lakásába megtért, melyet a kastély egyik donjonjában választott magának, akkor végigvágta magát a pallón, és zokogott keservesen: halottait siratta. Minő halottak! Mekkora gyász! Mily égrekiáltó szenvedés! És ebből semmit sem volt szabad elmondania. Sejtelmük se legyen róla azoknak.
Látogatók nem jöttek a házhoz. Az a rendőri címertábla elég volt, hogy mindenkit tovariasszon. Tihamérnak sem volt kedve szomszédolni; tiltva is volt neki a faluja határát elhagyni. Kénytelen volt a felesége mellett maradni.
Lakható volt már a kastély, a földesuraság elhelyezkedett benne cselédségével. A felavatás ünnepéllyel járt. A kastély kápolnájában a pópa misét tartott. A felszentelésre Negrotint is meghítták. Nem ment oda.
Találhatott volna elfogadható ürügyet távolmaradására. Úgyis azt hitték róla, hogy Blandrata híve. Valami betegséget is színlelhetett volna. Vakmerő szóval mondá meg:
– Én nem imádkozom!
Rettenetes mondás! Jaj annak, aki megérti!
A vadaskert körül volt már fogva sodronykerítéssel, a vadak szépen elszaporodtak, s többé nem járhattak ki a szomszédok vetéseire kárt okozni. A pozsonyi vadkereskedővel ismét lehetett szerződést kötni.
Egyszer aztán kedve támadt Tihamérnak hajtóvadászatot tartani. Meghívta levélben a hajdani jó barátokat, földbirtokos urakat, és a szomszéd székvárosból a garnizonbeli tiszteket, s az előkelő hivatalnokokat. Az utóbbiak megjelentek, hanem az előbbiek mind elmaradtak, egyszerre valamennyinek a zsába állt a derekába. Ez nagyon lehangolta Tihamért. Kitalálta az elmaradás okát. Ezen segíteni kell. Az ember nem maradhat ki a világból. Közölte a szándékát Negrotinnal, ez helyeselte.
Lippay Tihamér nagylelkű ajánlatot tett a kerületi főnökségnek, hogy ő saját költségén fölépítteti a rendőrségi laktanyát Lipova helysége közepén. Ajánlata nagy elismeréssel fogadtatott. A kiadást győzte az uradalom. A díszes, új épületbe átköltözött a rendőrség, a Lippay-kastély megszabadult attól a vastáblától, mely homlokzatát – díszíté.
Ennek a lojális áldozatnak azonban lejöttek a következményei.
Egy szép, tavaszi napon örvendetes hirdetményt közölt a kormány hivatalos lapja. A mindenható miniszter tudatá Magyarországgal, hogy a kormány elrendelé az úrbériség kárpótlásának kifizetését a volt földesurak számára.
Lippay Tihamér meghívót kapott a megyefőnökhöz. Jelenté magát a rendőrfőnöknél útlevél végett. Az tudtára adta, hogy e hó elsejétől kezdve az útlevélrendszer megszűnt Magyarországon, mindenki utazhatik kedve szerint.
A megyefőnök igen nyájasan fogadta. Kidicsérte a kormánynak hozott nagylelkű áldozatáért, s aztán áttért a meghívás lényegére. A magas kormány elrendelte az úrbériség kárpótlásának kiszolgáltatását. Kategóriák vannak felállítva: legmagasabb váltságdíj telkenkint hétszáz ezüstforint, a legalacsonyabb háromszáz forint. A kormány jóakaratától függ, hogy melyik kategóriát alkalmazza. Lippay Tihamér számára a legmagasabb összeg vétetett föl. Ha a legalacsonyabbal taksálják, kaphat kétszáz telek után hatvanezer forintot, de a legmagasabb tételre emeltetvén, száznegyvenezer forint lesz az illetősége.
Ez bizony szép húsvéti piros tojás.
Tihamér egyszerre egy egész vagyonhoz jut, amire éppen nem számított.
A megyefőnök gyöngéden figyelmezteté, hogy illendő volna ezt a gráciát személyesen megköszönni a miniszter úrnak.
Az nagyon természetes. Különben is fel kell Bécsbe menni, mert a kiutalványozott kárpótlási összeget úrbéri kötvényekben szolgáltatja ki a minisztérium, s ezeknek az árfolyam szerinti értékesítése végett valami bankárral kell érintkezésbe lépni.
Natáliát is magával vitte: szándékozott neki egy gyöngy nyakkötőt venni.
Persze az audienciához frakkot és cilindert kellett beszerezni, ahogy illett.
Őexcellenciája a legelsők között fogadta Tihamért. Szóhoz sem hagyta jutni: rögtön az elismerésen kezdte. Tudomása van a tanúsított kegyúri áldozatkészségről, mely a legfelső elismeréssel találkozott. Lippay Tihamér a Lipót-rend keresztjével dekoráltatik. A magas kormányférfi saját kezűleg tűzte azt fel a frakk bal oldalára.
Lippay Tihamér csak úgy szédelgett a nagy dicsőségtől.
A minisztertől a bankárhoz sietett, akire a kötvényei beváltását bízta. Az gratulált neki a mellén fityegő ordóhoz.
Aztán következett a kötvények átruházása. Minden egyes okiratot alá kellett írnia.
A bankár figyelmezteté, hogy a neve elé szükséges egy nagy B betűt jegyeznie.
– Minek az a B betű?
– Azt jelenti, hogy „báró”: a Lipót-renddel együtt jár a bárói rang.
Eleinte nehezen ment; de aztán csak hozzászokott a B betűhöz.
Mikor hazakerültek a lipovai kastélyba, Hruszkay úr mélyen meghajolva „méltóságos úrnak, méltóságos asszonynak” titulálta az uraságokat.
… Ezzel aztán Lippay Tihamér mögött teljesen be lett zárva a régi világ.
