A férfi

Teljes szövegű keresés

A férfi
Herendy, folyvást nyomon haladva, kétórai vágtatás után annyira közel érte a rablókat, hogy amint az út egy dombra felkanyarodott, kocsijáról megláthatá őket, ahogy három szekérrel a völgy másik lejtőjén felkapaszkodtak.
Ekkor a rablók is észrevették, hogy üldözve vannak.
Erre rögtön megváltoztatták menekülési tervüket, s elhagyva az országutat, mely a szomszéd megyébe átvisz, átcsaptak egy dűlőútra, mely az erdőkön, szőlőhegyeken keresztül levezet a Balatonhoz.
Eközben bealkonyodott. Az alkony gyakran el szokta hozni e tájon azt a rögtön támadó északi szelet, mely a Balaton-vidéki halászok réme. Most is feltámadt az egyszerre, s mire a rablók a tópartra leértek, már a vihar ordított teljes dühében.
A Balaton egyszerre haragos zöld színt váltott, a széltől korbácsolt hab porzott, mint az országút, a habtorlaszok fehér gerinceikkel harsogva tódultak egymás hátára; a sirályok vijjongva csapongtak a víz fölött, parti fecske, csókasereg sietett rajozva odúiba.
A tűzégen vérveres fellegeket kergetett a szél.
Az ilyen vihar reggelig szokott tartani. Zsiványok meneküléséhez való idő.
Tizenketten voltak vezérükkel együtt, tizenharmadik az elrabolt asszony.
Mikor a balatoni révhez értek, a nagy átjáró komp úgy táncolt a hab tetején láncára kötve, mint egy foglyul esett tengeri szörny.
A révészek közül egy sem mutatta magát.
A rablók nem tanakodtak sokáig, leugráltak szekereikről, kifogták a lovaikat; a három szekeret belódították a kompba, utánuk vezették a lovakat, s aztán leverték a kompról a lakatot, kezükbe vették az evezőket, s nekiereszték a kompot a fellázadt Balatonnak.
Csak akik az életüket megunták, akik Istennel akarnak játszani, bízzák magukat ilyen időben a haragos tóra, mely ott, azon az átkelési helyen két mértföldnyi széles.
Hat legény húzta az evezőt; Villám Bandi maga tartotta a kormányt.
És még dalolni kezdtek; mikor el-elpihent a szél, kihívó kardaluk hangzott a tó vize fölött a hullámharsogás orchestruma mellett.
Mire Herendy kifáradt fogatával a révhez megérkezett, már egészen besötétült az ég. Ilyenkor a sötét éghez valami megigéző ellentétet képez a nagy tó világító tükre, felkorbácsolt hullámainak tajtékfehérével.
Az alispán hívására két révész jött elő a révházból, a többi bement a faluba éjszakára. Az ilyen viharban pihenés van rájuk nézve.
A vén révész mutatta az alispánnak a fekete pontot a fehér tavon, mely fel-feltűnt, meg elbukott. Az ott a dereglye a rablókkal. Isten csodája lesz, ha ott nem vesznek.
– Nincs itt más dereglye? – kérdé Herendy.
– Van még egy csónak hat emberre.
– Elő kell hozni. Utánuk megyünk.
– Én nem, uram, ha az egész vármegyét nekem adják is ma. Ismerem a Balatont. Hat gyermekem van otthon, ki keres rájuk kenyeret?
– Nekem meg egy öreganyám van – szólt a fiatalabb legény–, akinek én vagyok az utolsó fia, két bátyám az idén veszett a Balatonba.
– Jól van, fiaim, ti maradjatok itthon; majd lesz itt mindjárt ember elég, aki velünk jön.
Csörtetve, vágtatva, csörömpölve érkezett egymás után Darkaváry népe kocsin, lóháton. Százan is voltak. Lett iszonyú káromkodás, mikor a Balaton hátán táncoló dereglyét meglátták.
– Utánuk fogunk menni, urak! – szólt Herendy hidegvérrel. – Itt van még egy csónak: hat ember belefér. Mi négyen vagyunk. Még kettőre van szükség, hogy az evezésnél felválthassuk egymást. Ki akar velünk jönni?
Senki sem felelt a kérdésre.
Herendy aztán Darkaváryhoz fordult.
– Fog ön velünk jönni?
– Nem őrültem meg – dörmögé Lőrinc –, hogy az öreganyám papucsába beleüljek, a tengeren kergetni tizenkét rablót két pandúrral meg két tintanyalóval. Azokat ott utol nem érjük; legfeljebb, ha pokolra mennek, s mi is velük veszünk. Annál okosabbat teszünk, ha nyargalunk Füredre; ott a gőzhajó, azt befűttetjük, arra mindannyian ráférünk és utolérjük a gazembereket.
– Mire ön Füredre ér, amíg a gőzhajót befűtteti, amíg a hajósokat, kormányost a faluból előkeríti, addig a rablók vagy a víz fenekén, vagy a túlparton lesznek régen. Ne vesztegessük a perceket. Tetszik velem jönni, uram?
– Az ördögbe is, nem!
– Pedig ön híres úszó: kétszer is átúszta Tihanynál a Balatont fogadásból; és híres lövő: sok párbajban helytállt. Én pedig nem tudok se úszni, se lőni. Ön imádja azt az asszonyt, akit ott visznek a rablók a szeme előtt, s nincs mersze egyenlőtlen harcba utánukmenni érte; én gyűlölöm és megvetem azt a nőt, de azért utánamegyek, és ha lehet kiszabadítom. Hanem mától fogva ne dicsekedjék ön a bátorságával senkinek.
Herendy senkihez sem szólt többé, otthagyta az egész szájtátó üldöző hadat; maga, szolgabírójával és a két pandúrral beleszállt a csónakba, s aztán nekiereszté a törékeny járművet a hullámhegyeknek. Maga kormányzott, a két pandúr evezett, a szolgabíró meríté folyton a vizet a csónak fenekéből; a hullám keresztülcsapkodott azon.
A révész keresztet vetett magára s dörmögé: Isten legyen irgalmas szegény lelkeiknek.
Dereglye és csónak egymás után eltűntek az éjszakában.
A vihar egyre növekedett. Sötét felhők tolakodtak az égre, távol délnyugot felé villámlani kezdett. Mikor egy-egy villámlobbanás megvilágítá az eget és vizet, olyankor meglátták egymást a dereglyén és csónakon hintázók.
A csónak jól volt kormányozva. Kevesebb evezője volt ugyan, mint a dereglyének, de könnyebb teherrel járt, s egyik villámlobogástól a másikig egyre fogyott kettőjük között a tér. A hullám maga is rohan ilyenkor, s a szél és víz evezés nélkül átveri a túlpartra a megkapott hajót.
Az üldözés két óra hosszat tartott már, akkor eltisztultak a felhők az égről s kisütött a hold. A túlpart sárga agyaghalmai világítottak hosszan.
A dereglye alig volt már ötszáz lépésnyi előnyben a csónak előtt.
– Elfogjuk őket – mondá Herendy a szolgabírónak. Ezeknek a dereglyéjük nemsokára meg fog fenekleni. Itt sekély a víz, s a hullám felfordítja őket. Bele nem vesznek, mert a víz csak derékig ér; de fegyvereik hasznavehetetlenné válnak. Mi négyen elfogjuk valamennyit védetlenül. Már bukdácsol a hajójuk!
A rablók ott a dereglyén már vették észre, hogy hajójuk feneke a fövényt kezdi túrni; az evezők nem viszik azt előre, s a csónak egyre közelít.
Vezérük ekkor egy éles sípfüttyentéssel jelt adott.
Arra a dereglyéről egyszerre hat lövés dördült el, s azután újra hat: a golyók ott csapkodtak le a habokba a csónak körül; egy a ladik orrába fúródott, egy pedig a kormánylapátot hasította végig rézsút.
Ekkor Herendy is azt mondá pandúrainak:
– Feleljetek nekik.
Azok bevonták az evezőket, fegyvereiket vették, s visszalőttek a dereglyére.
Több percig tartott a lövöldözés: a csónak ezalatt nem sokat haladt előre, mert nem volt aki evezzen; hanem a dereglye is közel volt a megfenekléshez. Mind a rablók, mind a pandúrok a hajó párkánya mögé húzva le magukat, védett helyből lövöldöztek; csak a két kormányos ült veszteg a helyén. Villám Bandi a cifra szűrével egy lábaihoz kuporodott női alakot takargatott a habok ellen s védte öntestével a golyók ellen.
Egyszer aztán egy új sípszóra a rablók mind kiugráltak a dereglyéből a vízbe, ott már csak derékig ért az; a megfeneklett dereglyéből kivonszolták a szekereket, lovakat, s még onnan ezer lépésnyire volt a száraz; de a vízfenék már kocsizásra való. A rablók szekéren menekültek a tó széléből odább.
Villám Bandi volt az utolsó, ki a dereglyét otthagyta. Susanne-t ölébe emelve vitte ki a szekérig.
– Ne lőjetek többet – parancsolá Herendy –, a nőt találhatnátok.
Amint Villám Bandi otthagyta a kormányt, mindjárt keresztbe állt a dereglye a hullám előtt, s a legelső nekifeszülő habtorlasz fenékkel fölfelé fordította azt.
A következő percben Herendy csónakját is felfordította a hullám, s mind a négyen a vízbe estek.
Most már a rablók ölhették volna meg őket, mert az ő fegyvereik merültek el a vízben. Hanem azok nem látszottak rájok ügyelni: amint a szekérháton kijutottak a tóból, vágtattak tova nyugot felé.
Herendy nem üldözhette őket tovább.
Ahogy előre megmondá, a gőzös csak későn reggel füstölgött elő a tihanyi hegy mögül, akkor már a rablók a Dunán is túl jártak.
A gőzössel érkezők aztán meglelék a ladikot is, a dereglyét is, az alatt feküdt a rablók egyike, keresztüllőve. Elég tanújel, hogy az éjjeli harc a viharos tavon komoly volt és veszélyes.
Darkaváry aztán nagy pénzdíjakat tűzött ki a rabló fejére, s minden kormányzatot fellármázott, hogy segítsenek azt üldözni; hanem arról úgy elhallgatott egyszerre a hír, mintha a föld nyelte volna el.
Csak hónapok múlva került véletlenül egy hírlap Darkaváry kezébe, melyben a következő tudósítást olvasta:
„Járek (a Bánátban).
Ma járt itt a hírhedt Villám Bandi; de nem rablás végett, hanem hogy az itteni katolikus papnál szeretőjével, Csaplár Zsuzsánnával összeeskettesse magát. Az új pár és násznépe, ahogy jött, úgy eltűnt.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages