Nemes bosszú

Teljes szövegű keresés

Nemes bosszú
Nincs szomorúbb gyászoló fél, mint egy bukott pártvezér. Amely percben kivehető lesz az ellene forduló szavazattöbbség: mindazok, akik egy órával előbb még jó hírekkel törték magukat szobájába, akik arcát látni óhajtották, akik hosszú életéért áldomást ittak, akik nyakába borulva csókolták, akik vállaikon utcahosszat hordozták, egyszerre eltűnnek mellőle: azon veszi magát észre, hogy egyedül maradt, s aztán egy véghetetlen óráig hasztalan vár új hírnökre, míg egyszer a félrevert harangok tudatják vele, hogy tűz van; az utcán szaladók kiabálják: a fehér tollasok tanyája ég! Ebből sejtheti a fordulatot, amiről végre meggyőzi egy végigtántorgó vörös tollas kortes, aki utcahosszat káromkodva döngeti a kapukat; de már nem kiált „éljen”-t a jelöltje előtt, hanem elmondja, hogy mi véleménye van a szentekről, kacskaringós kifejezésekben, s hozzáteszi, hogy „árulás volt”.
Természetesen minden ütközetet árulással szoktak elveszteni.
Erre aztán nem vár több hírmondást a nagyság, hanem letépi jelvényét a kalapja mellől; befogva készen álló kocsijába veti magát, s azt mondja: „haza, Darkavárra!”
Az útja saját kortestanyája mellett visz el. Ott most nagy baj van: de nem „éljen” kiabálás. A kortesuraknak valami nagy bajuk van a zsidó Jehovájával, mert azt emlegetik nagyon. Pedig annak a Jehova nem oka, hogy Sámson a bukás hírére olyan rossz vinkót adott fel a vert tábornak, amely már csakugyan nem nemes torokba való. Be is verték kétszáz akónak a fenekét, s a lőrét kieresztették az utcára; a bukott jelöltet a saját kiöntött borából támadó patak szépen elkíséri az út mentében a legközelebbi hídig, ahol beleszakad az árokba.
S aztán egyes-egyedül érkezik haza.
Nem kíséri már bandérium. Nem lobognak már a zászlói sehol. Nem fogadják orációkkal. Éjfél után érkezik haza. Ott is csak bosszúságra. Egész cselédnépe mámoros. Az asszonyság (kit nem szokott magával hordani) bezárkózott már szobájába. Senki sem várja.
Lefekszik; de aludni nem tud. A zsibongó tömeg ott táncol behunyt szeme előtt, ott ujjong a füleiben, s a keserű bosszú lázzá mérgesül minden csepp vérében. Megveretni ily csúfosan, annyi erőfeszítés, hízelgés, csókolódás, pénzpazarlás, gyűlölethintés után! Meghalni élő testtel!
S a szegény halottnak még nem elég meghalni; hanem végig kell hallgatnia halotti prédikációját is és meg kell fizetni a temetési költségeit.
Azt pedig csak akkor tudja meg a szegény halott ember, mikor már eltemették, hogy milyen sokba kerül az ilyen tisztességtétel.
Egyik kocsmáros a másik után jön a dupla kontóval. Egy hadjáratot ki lehetett volna vele tartani, amennyibe ez a tisztújítás került! Még a kést, villát is mind megették s a bort hordóstól együtt itták meg. A halott úr nem léphet ki sehová a szobájából, hogy egy gyanús alak el ne fogja egy új árjegyzékkel. S ez mind becsületbeli adósság. Nem lehet megtagadni, nem lehet pörre ereszteni. Leköpnék azt az embert, aki egy ilyen követelés ellen kifogást tenne; a főúrnak egyik kezében a tárcáját kell tartani, másikkal a nyugtákat elszedni.
Igaz, hogy pártja is volt; felét a költségnek az írta alá. Soha se lát ő azok közül a küszöbén belépni egyet is többet, s ha véletlenül összetalálkozik velük valahol s előhozza, hogy az illetményeiket megfizethetnék, a szeme közé nevetnek; ha pedig a püspököt, kanonokot látogatja meg az ígért subsidium megnyerése végett, azok elkezdenek neki a mennyei kárpótlásokról beszélni; végül megáldják; – de pénzt nem adnak.
Hetedhét országból nyakára csődül a világ rongyos embere: az mind sopánkodik, hogy az ő kortese volt; kit úgy megvertek, hogy megfeküdt bele; kinek a ruháját tépték össze, kinek meg az ablakát verték be; az mind ő tőle várja sebeinek orvoslását.
Két hétig nem olvashat hírlapot, mert az mind tele van az ő bukásának részleteivel; a pasquill miatt kap három kihívást párbajra: nem verekedik, nincs kedve hozzá; megírja a satisfactiót levélben. Mások meg nem párbajra hívják, hanem becsületsértési pert akasztanak a nyakába. Kastélyának a kapuján egy reggel hat idéző levelet lobogtat a szél, amit a juratus tabulać regiae notarius, be nem bocsáttatván, odaszegezett.
Végül még egy bűnvádi pört is kap ajándékba. Megidézik a fehér tollasok tanyájának felgyújtatásáért. A tetten kapott gyújtogatók mind azt vallják, hogy Darkaváry úr biztatta őket élő szóval, hogy pörköljék fel a „sextá”-kat. Készek meg is esküdni rá. Ebből csúnya per fog kerekedni.
Mikor a szegény meghalt emberre így omlik mindenünnen az elsíroló hant az egész külvilágról, olyan jól esik aztán, ha van a saját kis világában egy varázskör, melyben megpihenhet s örömét, vigaszát találja: a biztató, együtt szenvedő asszony s az ártatlan csevegő gyermekek.
Darkaváry nem volt az az ember, aki vigasztalást szokott keresni; ő a bosszúállást kereste.
Hozzá is kezdett.
Igaz, hogy nem is nagy öröm az embernek, mikor tele epével, méreggel, megérkezik haza, aztán még a folyosón hallja, hogy a kedves nő milyen jó kedvvel dalol ott fenn szobájában, közben kacag is vidáman, s aztán amint belép hozzá, már akkor se nem dalol, se nem nevet, hanem elkezd panaszkodni, hogy milyen fejfájása van, hogy egész éjjel nem tudott aludni, hogy a cselédek agyonbosszantják, hogy a ruháját úgy elrontotta a divatárusnő, hogy lehetetlen fölvenni; hogy a kisfiúknak nem jó ez a levegő, golyvát kapnak tőle, hogy a parasztokkal mennyi baj van, ha az úr nincs itthon.
– Hát tudja mit, édesem? – mondá Lőrinc úr a szép Susanne-nak – jobb lesz magának, ha olyan beteges, elmenni a gyerekekkel együtt Vihnyére. Pakoljon össze, s holnap induljon útra.
A delnőnek nem volt ez ellen kifogása, s volt azután nem egy, de háromnapi pakolás az útra; s mikor Darkaváry úr Susanne-t és gyermekeit hintójába felpakolta, utánuk még egy társzekeret küldött, tele poggyásszal és kalapkatulyákkal.
Amint Susanne elment Darkavárról, Lőrinc úr is befogatott, inasának (ki leveté mar a vármegye-hajdú egyenruháját) azt mondá, hogy díszruháit rakja a bőröndbe, s aztán mennek át Szelevényre –, Herendy alispánhoz.
A megsértett ellenpártiak mindegyike megtámadta Darkaváryt a pasquill miatt vagy perrel, vagy kihívással: egyedül Herendy nem. Az ellenfelek nem restelltek kimenni Lipcsébe, utánajárni a nyomtatvány megrendelőjének. Jól van. Az nem Darkaváry volt. De aki végre mégiscsak maga fizette ki a nyomtatás árát, az bizony csak Darkaváry volt. És így ő maradt a csávában.
Mikor a szelevényi úri lakba Darkaváry úr behajtott, készen volt rá, hogy nagyon meg fogják bámulni, sőt a lovainak az orrát is meg fogják vizsgálni, hogy nem hoztak-e magukkal valami „ló-grippé”-t? Ellenkezőleg történt. Volt ellenfele, az alispán, egész az udvarra kijött eléje, s szívélyesen megszorítá vendége kezét; aztán karonfogva vezeté be saját szobájába.
Herendy szép öregember volt, fehér haja, nyílt tekintete, nagy kék szemei; őszinte, első tekintetre keresztüllátható lélek.
– Békét kötni jöttem – ez volt első szava Darkavárynak.
– Részemről készen áll a béke mindig.
– Igaz. Te nem jöttél rám bosszút állani a megbántásokért.
– Mert nem voltam megbántva. Régi ember vagyok. Tudom jól az alkotmányos praxist; választás, tisztújítás idején minden szabad, mint a rómaiaknál a Saturnaliák alatt; s ha vége a választásnak, vége az ellenségeskedésnek. A gúnyvers pedig nem bántott engem: azt mondta, hogy szegény voltam, becsületes voltam, eszem után lettem az, ami vagyok. Nem bántalom ez.
– De bántotta az asszonyokat is! – szólt a méltatlankodás gerjedelmével Lőrinc.
E szóra némi pír futotta el Herendy arcát; de azért nyugodtan mondá:
– Aki asszonyokat bántott, csak magát bántotta meg.
– Én e bántalmat helyrehozni jöttem ide. S ennek egyetlen egy módja van. Én nőül kérem Ilont.
Herendy meg volt lepve e szótól; nehéz is lett volna arra rögtön választ adni.
– Ne felelj rá most semmit, bajtárs – mondá Lőrinc. – A válasz meggondolandó. Most egyelőre csak maradjunk a kérés stádiumában. Te bevezetsz engem családodhoz; én ismétlem a megkérést, röviden, emberül. Ti azt felelitek rá, hogy kértek határidőt a válaszra; én abban megnyugszom. Ha a válasz „igen” lesz: tudod már, gyermek nem vagyok többé, ábrándozás nem tulajdonom; de asszonyhoz jó tudok lenni. Boldognak fogom magamat érezni. Ha pedig tagadó lesz a válasz, abban is megnyugszom; a megbántás, mely miattam és ellenemre érte családodat, azáltal, hogy lányod kezét megkértem, a világ előtt ki lesz engesztelve, s leszünk jó barátok akkor. Óhajtom az elsőt.
Herendy a szemrehányás halk hangján mondá Darkavárynak:
– És Susanne? És gyermekeid?
– Susanne-t már elküldtem a háztól, s ránézve mától fogva idegen vagyok. A gyermekekről gondoskodom, mint lovagias ember és sorsuk biztosítva lesz.
– Nagyon szeretted őket. Ne áldozz föl három lényt, akit szeretsz, egy nem érzett bántalom elégtételéül.
– Ez már megtörtént. Ők el vannak távolítva körömből. Gondold meg jól a dolgot. Még más is van ebben, mint elégtételadás egy megsértett családnak. Ez összeköttetés, ha létrejöhet, megszünteti megyénkben az átkos pártvillongást, helyreállítja a régi békét.
„A megye békéje.” Ez volt az a lép, amellyel Herendyt meg lehetett fogni. A szelíd, tisztalelkű ember mindig szíve ellenére hagyta magát egy olyan küzdelem élére állíttatni, mely honfit honfi ellen ingerel, s melynek eszközeitől egész jelleme visszaborzadt. Az valami utópiai álom volt ránézve; egy vármegye, melyben a pártvillongás helyett közegyetértés intézi a közügyeket. Meg volt hódítva a gondolattól.
Bevezette Darkaváryt családjához.
Neje beteges volt: rég visszavonult a világtól, csak falujában volt látható, hol a szegények jóltevőjüket ismerték benne.
Ilon, az egyetlen leány, azon hölgyek közé tartozott még, akiket úgy neveltek, hogy sohase legyen saját akaratuk. Férjhezmenetelükig azt teszik, amit szülőik akarnak, azután azt, amit férjük akar. Ha a bölcs szavaiként az a legerősebb ember, aki önmagát le tudja győzni, úgy ezek a legerősebb jellemek; valóban azok: kik védeni tudják azt, aki őket bántja, az egész világ ellen, és önmaguk ellen is, ha az az ő urok: apa, vagy férj.
Arcának vonása lelkületének tükre; halványan mosolygó, szendeségében szilárd; rokonszenves arc. Nem ragyogó szépség, de csupa kellem. És okos, mívelt: mintája azoknak a leányoknak, akik anyjuktól tanultak mindent, nem a gouvernante-tól.
Lőrinc másnap reggelig ottmaradt Herendy házánál. A hölgyek előtt nem is ejtett el célzatokat idejövetele oka iránt: elég volt azokat az apának elmondani, attól megtudták azok azt, s úgy bántak vele, mint kitüntetésre érdemes kérővel.
Két hét múlva tudtára adandják a választ.
Mikor eltávozott, mindenki kezet nyújtott neki, s meg volt engedve, hogy Ilon kezét ajkával érintse, miként anyjáét.
Nagy gondot hagyott hátra maga után a Herendy házánál.
Az apa felkérte családi tanácsra neje fivérét, Szombathy főjegyzőt.
Ez természetesen azt tanácslá, hogy kapva kell kapni az alkalmon, nem hogy egy gazdag vőt, de hogy a pártok kibékülését meg lehessen nyerni. „Soha ilyen olcsón nem vehetjük azt meg: egy leány keze árán.”
Csak az anyának volt egy ellenvetése:
– Tudjátok jól, hogy Ilon szíve már nem szabad. Tarna Eleket nem tudja feledni. És méltán szerette őt meg. Ez az ifjú odahagyta a Darkaváry pártot, egyedül azért, mert nem tűrhette, hogy nőket sértenek meg. Akkor idejött hozzánk. Egész önfeláldozással fáradt a te győzelmed kivívásában, s nagy része van abban. Az ő szívre ható szónoklatai bírták rá a nemességet sok helyütt, hogy elutasítsa a lélekvásárlókat, szabad belátása szerint szavazzon. S tette azt önérdek nélkül, mert amint a Darkaváry pártnál kitörültette magát a jelöltek sorából, emitt nem engedé magát azok közé fölvétetni. Tarna Elek annyira szított hozzánk, hogy Darkaváryt párbajra is kihívta miattunk. És én tudom, hogy Ilon nagyon szereti őt. És az ifjú megérdemli Ilont, s boldoggá fogja tenni.
Ez a felfedezés ingadozóvá tette az atya elhatározását.
Hanem hiszen azért volt ott a főjegyző sógor, hogy ahol ily bonyolult kérdések akadnak, azokat bölcsen megoldani segítsen. Ő, aki a főispánt kisegíté a névaláírási nehézségek labyrinthjából, itt is fel tudta találni a legcélszerűbb expedienst.
– Hallgassatok rám: egy okos szót mondok. Tarna Elek, igaz, hogy derék fiatalember, jó készültségű, jeles szónok. De hát a fiatalembernek egyéb dolga is lehet a világon, mint idejekorán megházasodni. Most következik nemsokára a követválasztás az országgyűlésre. Ha a pártok kiegyeznek, azáltal, hogy Darkaváry nőül veszi Ilont: akkor a megye két követéül kikiáltjuk egyhangúlag Darkaváry Lőrincet és Tarna Eleket. Ezzel szent lesz a béke a megyében. Darkaváry kudarca a tisztújításban fényesen ki lesz engesztelve a követválasztás által: ez az ő ambíciójának nagy elégtétel, a fiatalember pedig a szerelmi históriáért kárpótolva lesz az előtte megnyitott publicistai pálya gyönyörűségei által. Óh, higyjétek el nekem, hogy egy ilyen fiatalembernek nagyobb gyönyörűség az, ha ott a diaetán elmondhat egy fényes orációt, amiért megéljenezik, vagy pláne lemennydörgik, mintha otthon bölcsőt ringathat, s a feleség azt kérdi tőle reggel: mit főzzünk? Ha Tarna Elek Pozsonyban a tekintetes karok és rendek előtt egy mennydörgős dikciót tarthat a papok ellen, a vegyes házasság kérdésében: azért ő a szent házasság minden gyönyörűségeit elfelejti.
S ez indítvány éppoly helyes megoldása volt a kényes kérdésnek, mint a főispán harmadfél kacskaringós manupropriája; s öt hét múlva Darkaváry oltárhoz vezette Ilont, és a tekintetes karok és rendek kikiálták országgyűlési követeknek Darkaváryt és Tarnát; és Tarna Elek a fáklyászenénél, melyet a lelkesült közönség megválasztott követei tiszteletére adott, oly hatalmas és oly hosszú programszónoklatot tartott, hogy a fáklyavivőknek a körmükig égett le a csutak. Ígérte, hogy alkotmányos jogainkat követtársával karöltve fogja védelmezni az országgyűlésen.
Követtársa pedig, karöltve az ő egykori imádottjával, mint férj és feleség tapsolt ennek a szép beszédnek.
És így a megyei követséggel szépen rekompenzálva lett az elvesztett szerelem, s a feláldozott szerelem árán meg lett nyerve a politikai pártfúzió. Mégiscsak ér hát valamit mind a kettő.
…Ez hát mégiscsak nemes bosszú volt?
Nem! Aljas, utálatos, ördögi bosszú ez. A férfi, ki magáévá tette legyőző ellensége leányát, jól tudta azt, hogy most kezébe kapta az eszközt, ellenségét a sírig kínozhatni.
És erre számított.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages