Valami van a levegőben…

Teljes szövegű keresés

Valami van a levegőben…
Ezerhétszázkilencvenet írtak a keresztyén világban, amidőn igen különös idők kezdtek járni itt minálunk.
Hosszú tél végén megérzi azt az ember, azt a jótékony mágneses hatását a közelgő tavasznak; a nap melegíteni kezd, ittamott zöld fű támad elő a földből; az ember vágyik ki a szabadba, s édesnek találja a levegőt. Tavasz lesz.
Hangyák, apró szorgalmas bogárkák jönnek elő a földből, nagy sürgés-forgással, mutogatják magukat lakott szobákban; kedvetlen kakasok vígabban kezdenek szónokolni, foglyul maradt gólyák kelepelnek, szárnyaikat rázzák, bebörtönzött madárkák énekelnek. Tavasz lesz.
A téli unalmas kabátok tünedezni kezdenek a járókelőkről, vidámabb viselet jelenik meg szerte az utcákon; az emberek maguk is nyájasabbak, nem panaszkodnak nátháról, hurutról, egy jótékony időváltozás véget vetett minden bajnak; a téli mogorvaság eltűnt az arcokról, új életerő villanyozza át az ideieket. Tavasz lesz.
És néha-néha valami kedves, meleg szellő fuvall át a tájon, mely olyan szép csuda reményeket ígér, fűnek-fának és emberi szívnek, hogy megtelik vele minden bimbó, minden szív.
Ezerhétszázkilencvenben ezt a kedves előérzetét a tavasznak sokkal korábban élvezte minden bimbó, minden szív, mint egyébkor.
Hosszú-hosszú fagyos tél volt, a hőmérő oly fokra süllyedt a fagypont alól, amelyen már az emberi szívek is meghűlnek, és a hazaszeretet csak fagyott állapotban jön elő.
Elfagyott a múltak szép emléke; hó fedte a közérzetüket; jégcsapokra lehelt a költő hő szerelme: az emberek nyelvét megcsípte a dér, hogy nem tudtak magyarul beszélni többé.
Bús medve volt a mogorva honfi, benn ült magányos odújában, s nézte, hogy nő fel ablakáig a hó, s ha néha besütött rajta a napvilág, mormogta magában: „Maria purificante, sole micante, majus erit frigus, quam fuit ante” – s azzal tenyerébe verte pipáját, falnak feküdt, s iparkodott magával elhitetni, hogy alszik.
Jégpáncél fedte a négy fehér folyót, magas hó a három halmot, az ember azt gondolhatta, talán a nyár sem olvasztja azt el onnan.
És ekkor kisütött a nap.
Megjelentek az apró szorgalmas hangyák, hírt hordva minden házhoz; előjöttek kemencehasadékokból, pest aljából; meleg szellő köszöntött be az ablakon; „Jön a tavasz”, hó és jég elolvadt; fagyott virág, dermedt állat életre kelt; feltisztult a négy folyó, kizöldült a három halom, és azután minden folyó és minden halom és minden, ami élt, szóval, színnel és melegségével hirdeté, hogy itt a tavasz.
 
Február elején jártak; mindenütt, minden palotában, minden kalyibában, a zöld mezőn és a zöld asztalnál egy gondolat foglalt el minden lelket: József császár rendelete, melyet az erős lelkű fejedelem jan. 28-án bocsátott ki ő magyar népéhez.
A fejedelem levelének végsorai, miket e tárgy felől egy nagy kormányférfihoz írt, azt mondják: „Szívem szerint óhajtom, hogy Magyarország ezen körülmény által boldogságban s a jó rendben annyit nyerjen, mint én kívántam neki rendeleteim által szerezni minden ügyeiben.”
E szavak boldoggá tettek egy egész népet.
Csak egy meleg mosolyába került a „napnak”, hogy paradicsommá változzék a föld, ahol minden örömöt lehel, áldást sóhajt vissza az égre; milliók mosolya derült fel utána, egész tájak más színt váltottak egyszerre, minden szem örömkönnyel tekinte fölfelé. Hogyne volna kedve a napnak melegen sütni, mikor sugarait ilyen harmatban fürösztheti!
Csak két új eszméje maradt meg örökül a nagy fejedelemnek, miket nem volt szabad eltörölni a január 28-i áldást-író tollnak; miknek fenn kelle maradni az ő nevének emlékére, az emberiség dicsőségére; amik felkísérik őt oda, hol a fejedelmek fölött ítélnek, s tanúbizonyságot tesznek mellette, hogy e fő megérdemelte koronáját ott is; e két nagy eszme volt: a jobbágyok jobbléte és a türelmi parancs.
Milliók boldogsága van e két eszmében kifejezve; oly millióké, akik Magyarország fiainak neveztettek, de akikkel elsőszülött testvéreik nem bántak testvérek gyanánt.
E két nagy eszmét nem hagyta elveszni a nagy uralkodó, amidőn egész élete fáradságos művét egy óhajtásnak feláldozá.
Tehát mindenki örült, mindenki sietett ki a napfényre; régi poros öltözetek előkerültek, s megjelentek az utcán, vármegyeházak termei megnyíltak, s hangzottak zajos beszédektől, tűzbe hányattak szomorú írások, divatból kiment kabátok, s rivalgó népünnepeken sütötték az ökröt, csapra verték a bort; pedig az emberek anélkül is ittasak voltak az örömtől.
Milyen szomorú alak ilyenkor, midőn mindenki vigad, egy olyan büszke ember, mint Malárdy alispán.
Az ember egyszerre kezd esni lefelé. Tegnapelőtt büszkeségének minden fénye vette körül; nagy, hatalmas befolyású férfi volt, nevét tisztelték, szerencséjét irigyelték, befolyását mindenhatónak tarták; bécsi udvaroncok s falusi kliensek hajtogatták derekaikat előtte, grófok, mágnások várakoztak előszobájában pártfogását esdve; mert ő volt a megye legfőbb bírája, s aki boldog akart lenni annak határain belül, az csak az ő akaratával lehetett; a birtokos nemesség családi összeköttetésekért, a pörviselő nép kegyelmes hajlamáért járt utána, a köznemesség magasztalá azon erélyéért, mellyel a jobbágyság ellenében pártját fogta, előjogait oltalmazá, teherviseléseit másra rótta; akik pedig ellenségei voltak, akik nem szerették, akiket bántott, eltiport, elnyomott, azok féltek, reszkettek tőle és hallgattak, és eltagadták haragjukat. S a bámulat és a félelem távolában ott ragyogott a megközelíthetetlen Malárdy-kastély, melynek gazdagságát senki sem számlálta még meg, fényes, aranyos tornácaival, ezüsttükreivel, tündöklő csilláraival s illatos légkörével, melynek minden lakói magasabb lények, tündéralakok voltak.
És íme bomlani kezd a bűvkör. Amaz átokmondó ember megjelenése a legfényesebb ünnepély pillanatában volt a bűvrontó jelszó. A ház legszebb tündére, a szép hajadon leány kezet adott egy kalandornak, ah, gonoszabb, – egy protestáns pap fiának. A vőlegény a vízbe ölte magát, a menyasszony éjszaka eltűnt, elveszett, a Malárdy név világ szájára került, kofák a piacon csúfra emlegetik a történetet; következik utána a többi. Az átok beleesett már a fájós részbe; és még beljebb fogja magát enni, be a szívig, az élő ütérig, míg hivatását nem teljesíté; s a Malárdy név dicsősége összeomlik fokról fokra; minden, ami ragyogó volt körüle, egész a pompás kastélyig, annak a vitorlás őrtornyáig, ezüstcsilláros terméig, utolsó ivadékáig.
A császári rendelet visszaadta a rendeknek a tisztviselők választási jogát. A közörömben csak egyedül Malárdy döbbent meg. Nem történhetik-e itt valami?
Egy korábbi rendelet az alispáni hivatalt öröklővé tette, ez utóbbi ismét a népkegyre bízta annak elintézését, kik legyenek a megye tisztviselői.
De hát mer-e a népkegy Malárdy ellenében ingadozni? Nem egyhangú felkiáltással választák-e meg őt a nemesi rendek négy tisztújításon egymás után hajdanában, nyertek-e a vele kijelölt nevek csak egy felkiáltó szót is, nincs-e ez a név törhetetlen presztízzsel körülvéve, hogy mást ne tudjanak a kicsiny emberek felelni a kérdésre, mint ezt?
Vagy talán a kicsiny emberek azóta nagyot nőttek? Tán jegyezte magában valaki, miket vétett a végzetes tíz év alatt a nép nagy embere a nép ellen? Hogy alázta meg a közügyet, azért, hogy magát felmagasztalja? Hogy vágatta kerekre dolmánya szárnyát, mikor még senki sem viselte úgy, hogy irtotta el bajuszát, mikor még mindenki viselte azt? Hogy zsarolta a kivetett gabonát, hogy mérette a földet, hogy számláltatta az embereket erőhatalommal?
Ámde még mindez nem elég arra, hogy egy oly hatalmat, mely csaknem korlátlan uralkodóvá vált már a megyében, egy nap alatt lerontson; és bizonyára Malárdy oly büszkén, oly hideg nyugalommal ülhetne alispáni székében a választóülés napján, ha valami nem volna a levegőben, ami feje körül szállong, s borús redőket von homlokára, valami sötét lény, mely évekkel ezelőtt ember ajkáról született, azalatt sok felhőt és eget bejárt; s most visszaszállt, és ott függ feje fölött.
Várjuk el leszálltát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages