BEM
BEM
Egész históriát alkotnak a jellemző történetkék, miket a világ e csodaférfiról beszél. Tettei bizonyítják, hogy a csodák napjai újra visszajöttek.
Négy hó előtt belép nyolcezer rendezetlen, fegyvertelen hadsereggel egy ellenséges földre, hol másfél millió dühös nép, tizenötezer sorkatona áll előtte, s négy hó múlva mint azon földnek diadalmas meghódítója jön vissza.
Most ötvenezer főnyi hadserege van Erdélyben. Hol vette őket, hol teremtett számukra fegyvert? a jó isten tudja. Annyi bizonyos, hogy van; a többit ő érti, az igaz, hogy sok mindenhez ért, amihez mások nem értenek.
Katonái fanatizálva vannak személye iránt, a csatákban a legnagyobb ágyútűzben ő megy legelöl, nem árt neki semmi, a golyó őt nem fogja, a fegyver nem járja. Sebe van testének minden részén, de azzal ő nem törődik, még csak nem is gyógyíttatja. Testében most is két golyót visel.
A székely imádja, valamennyi kész megesküdni rá, hogy a piski csatában egy tizenkét fontos golyó keresztülment rajta, be a mellén s ki a hátán, és nem ártott neki. Erre a székely eget-földet leesküszik s haragszik, hogy nem hiszi neki valaki.
Bem elköltené a Darius kincsét a katonáira. Hogy Erdélyből kiverte az oroszokat, minden tisztjének ezer pengőt adott ajándékba s katonáinak minden nyert csata után húsz napi díjt. Ezek úgymond mindenüket elvesztették, illő, hogy a haza háladatos legyen irántuk.
A csatákban egy rövid lovagkorbáccsal kezében szokott lovagolni. Arcképein is így van lerajzolva. A dévai visszavonuláskor egy elhagyott ágyújára rajtaüt hét ellenséges lovas.
Észreveszi ezt a tábornok, odanyargal kis lovagkorbácsával, végigcsap az egyiknek a hátán vele, rákiáltva:
„Mit akartok itten? semmirekellők! ez az én ágyúm, ez nem a ti ágyútok. Mars innen!”
A hét sváb megijedt, otthagyta az ágyút és elfutott. – Határos a mitológiával.
Szászsebesen kétezer vitézzel volt és négy ágyúval. Hátul Puchner tizenhatezer katonával, töméntelen ágyúval, elöl húszezer oláh fölkelő. Ekkor Truszkolanszky lengyel mint parlamenter jelent meg Bemnél s így szólt:
„Én mint lengyel szólok önhöz, tábornok úr, ámbár Puchner küldöttje vagyok. Adja meg ön magát, s ne tegye ki e maroknyi népet a bizonyos halálnak. Mindenfelől be van kerítve, Kemény Farkas, kit segélyért küldött, tönkre van téve.”
Bem erre így válaszolt:
„Lengyelnek nem ismerem önt, sőt nemzetem nevében megtagadom, mert lengyel a szabadság ellen nem foghat fegyvert. Puchnernek megmondhatja, hogy becsületes ember a perfid osztrák fegyverrel nem alkudhatik. Ami Bemet illeti, ő még soha senkinek sem adta meg magát, aztán rajta nem kell búsulni, mert ő mindig fog menekvő utat nyitni tudni.”
Erre Puchner azon utcákat, hol Bemnek ki kelle vonulnia, meggyújtatta, s Bem az égő utcákon sértetlenül vitte át lőporos szekereit jól megöntöztetve, s másnap Kemény Farkassal egyesülve Szebenig verte Puchnert.
A piski hidnál Kemény Farkast ezen szavakkal hagyta, mialatt maga az aradi segélyseregek elé ment:
„Ist die – Brücke – verlo – ren; – Sieben – bürgen – verlo ren.”
(Szeretetreméltóképen töri a német nyelvet.)
Kemény Farkas és az Inczédi zászlóalj másfél napig védték a hidat tízezer ellenség és harminc ágyú ellen.
Ekkor érkezett meg Bem.
Messziről kiáltott rá Kemény: „A híd nem veszett el.”
„Úgy Erdély sem veszett el.”
E csatában elesett Kemény Farkas zászlóaljából minden második, Inczédiéből minden harmadik vitéz, de nem hátrált egy is. Az enyedi vadászok csak hat tért vissza a piski hídról.
De az ellenség is iszonyúat vesztett. Csupán tisztje elesett negyvenkettő.
Ezen csatában elfogtak egy szász legényt a Hurrá-bataillonból, melyet azért neveztek így, mivel ezt szokták csata előtt énekelni:
„Wir erhalten des Kaisers Thron
Hurrah Bataillon.”
A fogoly szász elkezdett pityeregni. A tábornok megszánta.
Kérdi tőle: „Szászokból áll a te zászlóaljad?”
„Csupa szászokból, mint én.”
„Épen olyan legényekből, mint te?”
„Épen olyanokból.”
„No fiam, akkor eredj haza az anyádhoz, tisztelem az ismerőseidet, majd nemsokára meglátogatlak Szebenben.”
