II.

Teljes szövegű keresés

II.
Itthon aztán Ottó gróf felvette azt a divatot, amit akkor viseltek: pitykés, zsinóros, szironyos, sújtásos, vitézkötéses, tollas, süveges, sarkantyús divatot; télire fölment Pestre: akkor éppen az volt a hangulat az előkelő körökben, hogy a magyar írókat, költőket, tudósokat csodálják. A finom estélyeken poéták deklamálták novelláikat, verseiket, humoristák süstörögtették szellemi röppentyűiket, szaktudósok kommentálták egzakt tanulmányaik téziseit, a grófnők és kisasszonyok rajongtak e szellemi bajnokokért, s együtt játszottak velük tableaux vivants-okat, concert spiritueleket és vígjátékokat. Egyszerre divat lett írónak lenni: a költői cím ajánlólevél volt a legmagasabb társaságokba. Az akadémia s a Kisfaludy-társaság nagygyűlésein a hallgatóságot egy harmadrészben az arisztokrácia szépe java képezte: s boldogok voltak az előkelő uraságok, kik magán a tribünön foglalhattak helyet, díszmagyar-ruhákban, mint kebelbeli tudósok és írók.
Ottó gróf megirigylette a kitüntetett osztály állapotját.
Eljárt a szellemi estélyekre, rendes látogatója volt az akadémiai gyűléseknek, végigszenvedte a felolvasásokat, megkeserítette a kaszinóban a tiszteletbeli akadémiai tagok feketekávéját tudományos vitatkozásokkal. – S rájött arra a meggyőződésre, hogy többet ért ő a literatúrához, mint ezek a poéták, tudósok, írók és mecénások valamennyien.
S mi kell hozzá, hogy túltegyen rajtuk? Csekélység. Írni jobbat, mint ők.
Hiszen írónak lenni szép és könnyű.
Versírónak azért jobb, mert kevesebbet kell írni. A vers rövidebb munka.
– A vers is olyan, mint a huszár – mondá Ottó. – Hogyan támad a huszár? Először születik egy ember, azután születik egy ló: mikor az ember rátalál a lóra, lesz belőle huszár. Így támad a vers is. Először születik a gondolat, azután a rím: mikor a gondolat rátalál a rímre, lesz belőle vers.
És megpróbálkozott vele.
Akkor aztán úgy tapasztalá, hogy néha a ló le is dobja az embert, s nincs huszár.
Azért jobb a regényíró dolga mégis: az csak infanterista. (Nem kell neki a pegazust pucolni.)
Ottó grófban minden megvolt, ami egy írónál becses tulajdon. Sokat olvasott: könyv nélkül tudott idézni eredeti szöveggel Horácból, Byronból, Hugo Victorból, Matestasióból, Goethéből; ismerte a Frithiofssagát s Jevgen Anyegint eredetiben, a Sakontalát angol fordításban, végigjárta Homér Iliását az ősi incunabulum nyomán, mely szerint a sorok még bustrophaedon modorban vannak írva, mint az ökörszántás: a kezdet jobbrul balra, a folytatás balrul jobbra; – a középkori irodalom kuriózumaival egész naphosszat el tudott mulattatni egész társaságot; tudott felvilágítást adni a calotte irodalomról, a mindenféle nemzet ódon tréfaalakjairól, a baladinókról, a spanyol perograllokról, az angol Jack Puddingokrul, az olasz Maccákrul, Bambocciokrul és Scaramuzzákrul, a német Staberlékrül; tudott helyesen idézni az Epistolae obscurorum virorumbul; gazdag tapasztalattal, világismerettel rendelkezett; volt élénk fantáziája s tudott felhevülni; – hanem mikor a tollat a kezébe vette, s elkezdett valamit leírni: mire készen lett vele, egy másik embert kellett segítségül hívnia, aki megmagyarázza neki, hogy mit írt? mert ő maga sem érti.
Pedig hiszen tudott sokat! A garnizonéletben gyakran bámulatra ragadta a társaságot ügyes rébuszaival; sikerült palindromokkal, mik elölrül-hátulrul olvasva egyformán hangzanak; carmen maccaronicumokkal, mikhez más adja a rímet, más a szöveget; anagrammákkal és chronostichonokkal, miket még illuminációk alkalmával transparentfeliratnak is használtak, s ezek már csak elég mesterséges feladatok. A garnizonban nem csinálta azt utána senki.
És mégis mindezeknél mesterségesebb feladat egy közönséges emberi gondolatot egyszerű szavakkal úgy írni le, hogy abból, aki azt elolvassa, ugyanazt értse meg, amit az írója gondolt.
Rájött, hogy a prózaírás még a versírásnál is nehezebb. A versírónak könnyű. Leírja az első sort, annak az utolsó szavához keres egy kadenciát: ha azt megtalálta, a rímhez keres egy másik gondolatot; – de hogyan hajt ki a prózaírónal az egyik gondolat cikkszárából a másik gondolat levele?
Ez a titok! „Érteni az íráshoz” és „írni tudni” két egymástól oly messze eső fogalom, mint „szerelmesnek lenni” és „szeretni”.
Hiába! A természet mostoha volt iránta e tekintetben.
De a sors helyrehozta a természet mulasztását.
Jótékony műkedvelői előadások alkalmával tanult Ottó bámulni egy rendkívüli hölgyet. Magyar báróné volt és lengyel grófnő. A férje, Balduin báró volt a leghíresebb tarokkjátszó a kaszinóban. (Megjegyzendő, hogy Ottó gróf is kitűnő tarokkjátékos volt: csakhogy azokon a napokon, amelyeken játszott, rendesen vesztett; amely napokon pedig nyert volna, azokon nem játszott.)
A grófnőt Fantissa név alatt ismerték a beavatott körökben, aminek az volt az alapja, hogy a grófnő regényeket szokott írni – francia nyelven, s ez volt az írói álneve.
Azok a regények bámulatos unalmasak voltak. Nem történt azokban semmi. Hanem éppen az volt bennük az elismerésre méltó, hogy szerzőjük kötetszámra el tudott írni fennakadástalan, anélkül, hogy egy gondolat háborította volna írás közben.
Ottó grófnak eszébe jutott a mese a vak emberről, akinek jó lábai vanak, s a sántáról, aki jól lát, s ketten végre kitesznek „egy” emberszámot, s egy este így szólt Fantissához:
– Grófnő, írjuk mi ketten egy regényt együtt. Én adom önnek a mesét, az alakokat, a bonyolulatot, az eszméket, ön pedig kidolgozza azokat, s mikor kész lesz, én lefordítom franciából magyarra, s kiadjuk mindkettőnk szerzői nevével a címtáblán. Nem jó lesz?
Fantissának tetszett az ajánlat; talán az ajánló még jobban; s azontúl a hosszú téli estéken át mindig együtt ült a két költői lélek a boudoirban és írta a közös regényt. Ottó kidolgozta a vázlatot, Fantissa fogalmazta a szöveget; – Balduin báró pedig tarokkozott a kaszinóban éjfél után két óráig.
Egy este Balduin báró a szokottnál hamarább érkezett haza a tarokkozásból, s még ott találta Ottó grófot a boudoirban, Fantissa grófnőnél. Éppen a végkatasztrófán dolgoztak.
Balduin bárónak nagyon megtetszett a kész munka. Azt mondta Ottó grófnak:
– Tudod mit, barátom? Ha már a feleségemmel együtt írsz regényt: hát vedd is el.
Másnap Ottó gróf elszökött Algírba: oroszlánt vadászni. Balduin báró pedig elvált a feleségétől.
Fantissa grófnő nemcsak regényeiről volt híres, hanem fényes ékszereiről is. Voltak neki a hírlapok által országosan megénekelt brilliánt, smaragd, opál, zafír és igazgyöngy garnitúrai. A brilliántékszerét eladta, s utánaszökött Ottó grófnak Algírba. Akkor Ottó gróf továbbszökött Bengáliába: tigrist, elefántot vadászni. Ekkor Fantissa eladta a smaragdékszereit, s utánahajózott Bengálba. Akkor Ottó gróf átmenekült Sziámba: szarvorrút vadászni. Mire Fantissa eladta az opálékszereit és utánavágtatott Sziámba. De már akkor Ottó gróf megint odábbállt Ausztráliába: kengurut vadászni. Fantissának volt még zafírékszere; annak az árával utánahajtatott Ausztráliába. Ottó gróf menekült Mexikóba: buffalót vadászni, Fantissa a gyöngyök árán oda is utána; innen Ottó gróf fel Kamcsatkába: cethalat vadászni, Fantissa utána; végre Szibérián keresztül Ottó gróf jegesmedvét vadászva, Oroszországba; Fantissa mindenütt nyomában. Mikor aztán Ottó gróf alul mind az öt világrész kifogyott, Fantissa chatouillából pedig mind az ötféle ékszer: akkor Ottó gróf hazamenekült Budapestre; – Fantissa ide nem követte; hanem elmaradt Szentpétervárott, s lett belőle orosz hercegasszony.
Ottó grófnak nem maradt belőle más, csak a szép üldöző fotográfiája.
Ottó gróf ebből az esetből megtanulta, hogy a regényíráshoz nagyon jól tudhat az ember „in theoria”; de „in praxi” az első dolog az, hogy a regényét saját maga írja, de maga ne játsszék benne!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages