Akit sehol sem fogadnak be

Teljes szövegű keresés

Akit sehol sem fogadnak be
Amint Metell a Valle Drazsica felé nyíló rácsajtaján a várat kerítő falnak kilépett, egy egészen begyepesedett utat talált maga előtt. Más vidéken az országút mellékén szokott a fű zöldülni, s a közepén van a kő; ennek a két oldalán volt a kő, a közepén a pázsit. Az út egy hosszan elnyúló házcsoport felé vezetett. A házak mind alacsonyak, sajátságos sárga színű téglából építve, tetőzetüket korhadt hajópalánkok képezik, amiket tatarozott dereglyékből hasznavehetlenül kihánytak. Minden házhoz van egy kis kert, kőrakással körülkerítve. A kertben emberek dolgoznak. Késő est ugyan már az idő, a csillagok is feljöttek, de az emberek mégis kapálgatnak a kertben. De vajon emberek ezek? Az úton végighaladó léptek hangjára ki-kinéz egy-egy fő a kerítésfal végén. De vajon néz ez a fő?
Metell összeborzadt, mikor a legelsőt meglátta. Ezeken a fejeken nincs emberi ábrázat.
Az egész arc helyét egy vörös duzma daganat foglalja el, mely homlokot, állat egybefoglalva, valami tökforma gömböt formál. Szemek, orr, száj csak egy-egy nyílással vannak jelezve e sima gömbön. Azért dolgoznak alkonyat után ezek a rejtélyes lények, mert a napvilágot nem állják ki a szemeik. Valamennyi arc, mind egy forma sima lap, amiről le van törülve az istenkéznek minden munkája. Nem lehet megismerni, ki a férfi, ki az asszony. Már a kisgyermeknek is olyan az arca. Hát a beszédjük micsoda ez elijesztő rémeknek! Állati süvöltés, semmi egyéb. Talán mégis megértik egy mást? Idegen hiába akarna velük beszélni, még ha le tudná is küzdeni magában azt a vérfagyasztó borzalmat, ami egy ilyen arc láttára végigfut testén, lelkén.
Metell sietve haladt végig e szomorú házak előtt, s csak akkor vett teljes tüdejével lélegzetet, mikor az utolsó házat is elhagyta. Minő rettenetes hely ez!
Úgy hívják e házcsoportot, hogy „Rovina”.
Tovább is fű lepi az utat, egész a Contrada della Sanitáig, ahol az úteltérésnél hat ákácfa van ültetve. Ezt a franciák hozták ide, még akkor újság volt Európában.
Metellnek, ha Fiuméba akart visszatérni, rövidebb útja lett volna a Cisterna di Kalina ösvényét választani. Szándékosan tért emerre az útra. Egészen bizonyos akart lenni a maga dolga felöl.
Azt akarta megtudni, hogy vajon tökéletesen ki van-e zárva a világból a Frangipáni vár.
A legelső épület, amit a Porto Re felé a Drazsica völgyből felfelé vezető úton maga előtt talált, a hajdani Zrínyi vár.
Az is volt már azóta minden, még színház is, vándor komédiástrupp számára, ez idő szerint paulinusok használták kolostorul. Roppant nagy épület; tizedrésze sincsen lakva; három kaput is végigdörömbölhet a jövevény, amíg az egyik mögött megszólal valaki. Az a lakott rész.
A nehéz kapun van egy nyílás, azon egy tonzúrás fő kitekint a zaklatóra, vendéggyűlölő ábrázattal.
Metell éjszakai szállást kér. Nem értik. Ha latinul beszél, görögül felelnek neki, ha görögül szól, dalmata nyelven válaszolnak, utoljára mindenféle nyelven megáldják, s egy hosszú botra tűzve egy kis vakarcscipót dugnak ki eléje. Elveheti a botot is, a cipót is, s utazhatik vele tovább.
Azután következik egy másik termetes épület. Mainapság templom, furcsa tetejű toronnyal, akkoriban aerarialis épület volt, sóház. Itt hivatalnokok laktak. Egy uniformisos úrféle kinn állt az ajtón, s aztán becsukta azt maga után, s mire a jövevény odaért, már egyik ablakban volt látható, s csak onnan a vasrostély mögül eredt szóba a látogatóval. Ezzel szépen németül kezdett el beszélni Metell: amire az is igen szépen németül válaszolt: „hören Sie, sehen Sie”, egyébiránt hivatalos nyíltsággal kijelenté előtte, hogy olyan embert, aki a Frangipáni várból jön, aerarialis épületbe bebocsátani nem lehet. Ez már csak természetes.
Tehát megtudta, hogy ezek már ügyeltek az ő ideérkeztére a tengeri oldalról.
Innen elutasítva, felkerült a piacra, ami tulajdonképpen egy széles utca. Annak az egyik oldalán van a Narodna Kavana, nemzeti kávéház, a másik oldalán az Albergo Francese; mind a kettő vendégszálló hely. De úgy az egyiknek, mint a másiknak az ajtaja előtt nagy fustélyokkal ellátott marcona csoportok álltak, akik előre jelezték ellenséges álláspontjukat, kiabálással úgy mint botemelgetéssel, hogy oda be ne próbáljon menni. Az utca közepén kellett maradnia. A kiabálásból ezt a két szót vehette ki legsűrűbben: „Rovina” és „Skriljevo”.
Innen is elutasítva, a Contrada del Caffén végigballagott, s megállt a város legszebb háza, a Casa Tomaz előtt, melyet hatalmas kőfal véd a szelektől; maga a fal minden hasadékaiban telenőve piros virágú verbascummal.
Ennek a cifra vasrács-kapuja előtt a szánalomgerjesztés módját kísérlé meg. Egy vénasszony jött eléje. De az annyit fecsegett neki, hogy szóhoz nem juthatott tőle, egymással ellenkező kifogásokkal utasítva el a kéredzkedőt. Úgy látszik, hogy el volt rá készülve, hogy reggelig tartja beszéddel, de be nem ereszti. Az utolsó mentsége az volt, hogy nincs itthon az uraság; pedig minden ablak ki volt világítva.
Akkor a Porticcio felé fordult, keresztül a híres Squero felett elvivő úton, amit VI. Károly építtetett; ott kezdődik az a házcsoport, aminek Cala Karinska a neve; az utcának a neve Contrada de Hrtics. Csupa jómódú gazdák házai, amiknek a kertjei a kies „Drága” völgybe vezetnek le, tele barack-, cseresznye- és fügefákkal, a kerítésfalak befuttatva szőlőlugasokkal.
Itt, amint egy háznál bezörgetett szállást kérni, azzal feleltek neki, hogy rálőttek az ablakból puskával. Az átelleni falról visszapattanó golyó bizonyítá, hogy a felelet nem volt tréfa. A lövés után pedig azt kiáltó neki egy goromba mély hang: „Eredj vissza Rovinába!”
Tehát itt is értesülve vannak már!
A szép kis Drága völgynek az átelleni hegygerincén van egy másik házcsoport, amit „Bany”-nak hívnak; a rákövetkező völgy neve Lukes. Ez ősrégi kőris-, szil- és cserfákkal van benőve. Gyönyörű menedék minden üldözöttnek.
A sötét őserdő mélyében rejtett házaknál megint változtatott a bejuthatási kísérletén Metell. Üldözőttnek, hősnek adta ki magát.
E házak lakói mindenkor jó egyetértésben szoktak élni az ilyenfajta néppel. De azért mégsem bocsátották be.
– Ha mindjárt maga Scander bég vagy, sem lépsz be, ha egyszer a Frangipáni várban voltál!
Már itt is értesülve vannak hát!
Tovább ballagott a csendes éjszakában. Rátért arra a kopár lejtőre, ami a Drága völgytől Fiume felé hajlik alá. Puszta, sivatag sziklatájék, kutyatej, borókabozót az egyedüli növényzet rajta, a csillagos égre sötéten mered fel egy roppant nagy keresztfa, körülburjánozva agnus castus bokrokkal. Közel hozzá egy mély, kráter alakú szikladöbörben volt egy ciszterna, aminek a teteje le volt zárva lakattal. A víznek nagy becse van itten. Az északi oldalán a döbörnek van egy barlangforma üreg a sziklában, ami ki van toldva egyszerű kőrakással emberi lakásformává. E kőkori kunyhóban lakik annak a ciszternának az őre, akire a lakatnak a kulcsa van bízva. Vándoroknak, búcsújáróknak ő szokta azt felnyitogatni, s kap tőlük azért valami sovány alamizsnát.
A sivataglakó éppen lakomához készült, ürgét fogott, azt sütötte fanyárson, boróka targallynál. Biz az szegény ebéd. Metell ennél is megkísérté a szálláskérést, fényes tallért táncoltatott a tenyerében; le is ejté a földre, hogy csak úgy csengett. Nem csalta ki vele az odújából a troglodythot.
– Rovinában voltál! – kiálta az rá. – Ha zsák aranyat hoznál, azt sem hagynám behozni az odúmba. Eredj Isten hírével.
Aztán csak arra akarta rávenni Metell, hogy nyissa ki számára a ciszternát, egy ital vízért.
– Elmenj! Nem kapsz! Hagyj nekem békét. Az én ciszternámba bele nem kóstolsz, ha ezüstté változol is, mint a tersattói apostol. …Metell meg volt elégedve a tapasztalatával. Ilyen hely kellett neki éppen. Egészen megnyugtatva tért le a Fiume felé vezető útra, s reggelre visszaérkezett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem