A száműzött „Z”

Teljes szövegű keresés

A száműzött „Z”
„Hivatalos reláció a magyar tudós társaság kétezredik üléséből”
Tisztelt közönség! Úgy hiszem, mindenkit érdekelni fog azon nevezetes processzus, mely a folyó évben ama híres gonosztevő, a „Z” betű ellen és mellett indíttatván, az utóbbinak valóságos lenyakaztatásával végződött.
Egy ízben már kimondatott a tudós társaság által, hogy a c és z betűk valóságos házasságtörésben élnek, azért e botrányos együttlakásnak vége szakíttassék, a törvénytelen felek edictaliter elválasztassanak, s több engedelmes hazafiak el is fogadák e mandátumot. Az ifjabb nemzedék azonban nem szűnt meg azontúl is Toldy Ferenket, Bloczh Mórikot olvasni; vitatkozott, hogy Cucor Gergelyt Czukor avagy Kuczor Gergelynek mondja-e? S ha Nagy Ignák nevéért megintették, hogy azt Ignácznak kell mondani, akkor meg Cavaignacot is Czáva Ignácznak olvasta. Sőt akadtak olyan rebellisek is, akik a közönség tetszésére bízták, hogy az ismeretes kukoricza szóból az új helyesírás szerint csináljon czuczorikát, vagy kuczoriczát, ahogy jobban szereti.
E vakmerő torzsalkodás a legutóbbi időkben immár nyílt lázadássá kezdett fajulni; vakmerő adeptusok, horribile dictu! magának a tudós társaságnak rendes és leveles tagjai feltámadának a z betű helyreállítása végett, akik is azután méltó cudarcot vallánac vala.
Az első ülésben véletlenül rohanván meg az összeesküvők a z betű ellenségeit, azok csak azáltal bírták megmenteni a legitim közügyet az elbukástól, miszerint méltán követelték, hogy e fontos ügyben a többi osztályok is meghallgattassanak, s idő engedtessék nekik a gondolkozásra két hét.
E kétheti időhaladék alatt erősen dolgoztak az egyszerű c zászlóvivői: bizottmányok alakíttattak, meetingek tartattak; lelkesült szónoklatok mondattak; archívumok felhányattak; ki-ki felhasználta minden befolyását, összeköttetését, távol levő tagok beidéztettek a Svábhegyről; a Hölgyfutár ágyúdörgése volt a jelszó, s megkezdetett a hark (olvasd: harcz).
Legelsőben az archeológiai és históriai osztály hozá fel védveit: melyek szerint világos az, hogy Debrecenben a collegium lakói (tehát tekintélyes férfiak) a lágy kenyeret már századok óta egyszerű c-vel cipónak írják (olvassák pedig „kipó”-nak), s hogy Miscolcon most fedeztek fel egy kocsmacímert, amire az van írva: „a jó bor cégér nélkül is elkél”, valamint az sem tagadható, hogy az ábécéskönyveket sohasem nevezték Ábékás könyveknek, pedig ott sincsen semmi z, tehát a simplex c joga történelmileg meg van állapítva. Ez ellen természetesen nem lehet semmit szólani.
Következett a jogtudományi osztály véleményezése: amely igen ügyes fordulatokkal bebizonyítá, miszerint a „cz” jogai semmiféle jogérvényes okiratban sem lévén megállapítva, a simplex c azonban már statútummal biztosíttatván, amannak minden visszkereseti igényei elenyésznek és számára semmi perorvoslat nincsen.
Mindezeknél fontosabb volt azonban a természettudományi és matematikai osztályok relációja, amelyben kiszámíttatott, hogy évenkint jelenvén meg 1000 magyar könyv és 25 újság, ami tesz pontos statisztikai kiszámítás szerint 15 526 287 nyomtatott ívet, minden ívre egyre-másra száz c betűt föltételezvén, az innen elhagyott z betűk által 1 852 623 700 betű van meggazdálkodva, ami 20 000 betűt számítva egy ívre, teszen 92 631 37/200 ívet; aminek ára készpénzben 4635 forint, hát még a meggazdálkodott idő! Föltéve, hogy egy tudós társasági tagnak egy betű leírása 3 1/2 másodpercbe kerül, az ekként le nem írt betűk által megtakarított percek tesznek ezer könyvnél és 25 lapnál 7565,435 percet, ami a 150 tudós társasági tagra szétosztva tesz évenkint 500 400 percet, vagyis naponkint 22 órát és 49 percet; mely szerint ezentúl minden tudós társasági tagnak naponkint, ha dolgozik, 22 órája és 49 perce van a pihenésre, ha pedig nem dolgozik, 46 órája és 49 perce; ami igen szép nyereség. E megdönthetlen számítás tökéletesen legázolta a z betű barátait, úgyhogy a többi osztályok véleményeit teljesen fölösleges lett volna meghallgatni, ha tudniillik nem éppen a filozófiai osztály lett volna még hátra, s logice feltehető volna egy filozófról, hogy azt, amit már kigondolt, el ne mondja.
Tehát a filozófiai osztály véleménye azzal koronázta meg a diadalt, hogy a tudós társaságnak illendő lévén a többi kereten kívül csatangoló jöttment irodalomtól magát megkülönböztetni, categoricus szükség annak valami más módon írnia, mint ama többieknek.
Ezzel a nevezetes vita a simplex c tökéletes diadalával bevégződött, a z pártosok anatéma alá vettettek, protocollumba vétetett, hogy ezentúl senki se merjen Toldy Ferenket, Bloczh Mórikot, Tóth Lőrinket, Kukor Gergelyt, Nagy Ignákot etketera olvasni, s rendeletbe adatott az illető szakosztályoknak, hogy az eddigelé általuk kiadatott művekből a z betűt purissime vakarják ki. Ez legalább ad nekik dolgot egy időre.
Mely határozatában a magyar académiának (nehogy aczadémiának olvasd, sőt tégy különbséget ama Debrecenben úgynevezett akadémia között, amelyben elakadnak a szekerek, ha a sár nagy) mi is alázatosan megnyuxunk és lefexünk.
Barackosi Lackó és Ripicki Beckó,
lacházi és fricházi czompossessorok.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages