Amíg a termő rügyből körte lesz, vagy mennyi mindenkinek van beleszólása a szegény kertész dolgába

Teljes szövegű keresés

Amíg a termő rügyből körte lesz,
vagy mennyi mindenkinek van beleszólása a szegény kertész dolgába
Van nekem egy igen szép növésű körtefám. Entztől vettem. Ha azt mondanám, hogy feljegyzettem a nevét, mikor elültettem, hát senki sem hinné el, azért nem is mondom. Megvallom, hogy nem tudom, minek híják? Minthogy legszebb növésű a többi közt, különös kegyeletben részesült nálam, ami abban áll, hogy minden évben szorgalmasan megmetszettem. A francia is „favorit”-nak nevezi azt, amit gondosan metél, csakhogy ő „bajuszt” ért alatta.
És ennek a fának egész biográfiájával szolgálhatnék, ha valakinek úgy kellene, mint nekem: mikor még csak négy ága volt, mikor lombosodni kezdett, mikor egy ágát letörte a szél, mikor azt helyrenőtte, mikor egy gyűrűs hernyó jegyajándokát megleltem rajta, mikor az ilonca szivart tekergetett a fiatal hajtásaiból stb., hanem ez nem mulattatna senkit.
Csak ott kezdem, mikor legelőször észrevettem rajta őszi megmetszéskor, hogy termőrügyek mutatkoznak a bogokon. Oh! Az micsoda kertészatyai öröm; az első termőrügyet észrevenni az általunk ültetett fán. Megszámláltam, hány van rajta? Éppen száz volt. Újra megszámláltam: akkor a kabátom szárnyával letörtem róla egyet. Oh, hogy megsajnáltam azt az egyet. Azon gondolkoztam, nem lehetne-e visszaragasztani? Milyen kár! Ebben a rügyben már benne van az egész körte, nem is egy, de legalább hat. Kétségtelenül szagos és cukorízű; húsa, mint a vaj. És letörött. Azt az egy rügyet lenyomtattam valami könyvbe, a fán csak 99 maradt.
Tavasszal újra megnéztem a kis fát, megvolt mind a 99 virágrügy, szépen duzzadt, fejlődött, kifakadt; egy reggel a déli felén levő minden virág kitárta keblét, másnap nagypéntek volt, éjjel jött egy-két fok mínusszal fütyülő szellő, attól reggelre minden olyan virág a fámon, mely már ki volt nyílva, szépen elfagyott, csak az maradt meg, mely elég türelmes volt bimbóban maradni. Tehát maradt már most csak ötven virág a fámon.
No, hanem ezt aztán meg is őriztem.
Reggel, délben, este őrjáratot tarték gyilkosai ellen, és azok voltak sokan.
Először is jött a szürke skarabéus. Ennek a barátomnak az a szíves készsége van, hogy bebúvik a virág kelyhébe, s onnan a jövendő gyümölcs embrióját tisztára kiszedegeti. No, ezt nem csodálom, valami édeset talál benne, s az jól eshetik neki. Dacára a sűrű razziáknak, mégis elpusztította virágjaimnak húsz percentjét.
Amint ennek a szezonja lejárt, akkor jött a lilaszínű ormánybogár. No, már hogy ennek mi passziója telik abban, hogy a gyümölcsnek a szárát ollójával lecsikkentse? Azt csakugyan nem értem, pedig mindennap rajtakaptam egy párt in flagranti. Ez megint elpusztította reményeim 20%-át.
No, már a bátyját, az aranyos szárnyú ormányt becsülöm, mert alighogy az öccsét elvitte az ördög, mikor már a gyümölcs nagyobbodni kezd, ez következik a nyomában, jő egy hosszú fúróval, bele fúr, a lyukba tojását teszi, a gyümölcs megrothad és leesik, s úgy táplálja kikelendő kukacát. Ennek van értelme. E rhinchites anyai szeretetének megint áldozata lett körtéim 20%-a.
Ha jól tudok számítani, akkor már csak 25 körte volt a fámon. Hanem azok nőttek gyönyörűen, a héjuk vastagabb volt már, mint hogy a rhinchitesz vékony fúrója fogott volna rajta, s én már számítgattam magamban, ebből kettőt elküldök Girókutinak, kettőt Entznek, kettőt a „Vasárnapi Újság” szerkesztőjének, kettőt megdetermináltatásnak áldozok stb., stb., stb. Ekkor nekijő egy nagy szél, lever belőle tizenkettőt.
Maradt aztán tizenhárom. Ominózus szám.
Azt mondtam, hogy az ormánybogár fúrója nem fog a kemény őszi körtén? De fog ám a rózsabogár harapófogója. Mert a kegyes természet mindenféle vágó, szúró, feszítő eszközökkel látott el különféle fenevadakat, hogy ahol az egyik elvégezte, ott kezdhesse a másik. Íme, nem maradt több körtém a fán hatnál.
Százból hat! Egészen törvényes kamat.
Ezek aztán megértek. Szépen pirosodtak, megnőttek, gyönyörűség volt rájuk nézni; akkor egy szép napon nekik esett a darázs, olyan szépen kirágta a belsejüket, hogy háromnak csak a héja maradt.
De már az utolsó hármat nem engedem! Mit csináltam? Krinolint csináltam a megmaradt körtéknek tüllszoknyából, mindeniket odavarrtam a fához, hogy azt se jégeső, se zivatar le ne verhesse, se semmi ártó bogár meg ne támadhassa.
Egy reggel, mikor felkelek, nézem a fámat, hát nincs rajta több krinolin, csak egy, hanem éppen akkor repül el róla egy sárgarigó. Reggelire megzabált belőle a gazember kettőt. No, megállj, gyere vissza! S még azt írja a rigóról Entz, hogy férget eszik! Eszik bizony azt, amit a féreg meghagyott.
Már most nincs több egynél. Hogy biztosítsam ennek az egynek az életét?
Azt tettem, hogy egy kis sodronykalickát akasztottam a fára, abba helyeztem el a körtét. Na, ehhez már most még a madár sem fér.
Sajnálom, szerkesztő urak, ebből az egyből már önöknek nem küldhetek, mert azt holnap leveszem a fáról, sorba adom a családom tagjainak szagolgatni, azután három napig mindig szagolgatjuk, akkor nevem napja lesz, annyifelé vágom, ahányan megköszöntenek, s azt mindenkinek fennen magasztalni kell. Ez úgy lesz.
Az ám.
Az utolsó körtémet kalickástól ellopta az éjjel valami becsületes ember.
Erre a féregre nem is gondoltam.
*
Most már – negyven esztendő múlva kiegészíthetem ennek a körtefának az életírását. Most is megvan: minden évben gazdagon terem, pompás, jó ízű gyümölcsöt százával. Bizonyosan megsúghatta neki Domora, a kertek védistennője, hogy mit írtam róla ezelőtt negyven esztendővel!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem