Egyszerre naggyá lenni
Egyszerre naggyá lenni
Nekünk van nagyravágyásunk elég, talán több is, mint más nemzetnek.
Mi is szeretjük magunkat kiemelni, felküzdeni, csak soká ne tartson.
Egy akadémiai jutalomhirdetésre valaki egyszerre tizenkét színművet adott be. Nagyobb ajánlat végett azt jegyezte alájuk, hogy ezeket ő még tizenhét éves korában írta. Kölcsey azt mondta rá, hogy biz azokat írhatta tizenkét éves korában is. Mind a tizenkét dráma sem ért annyi tiszta papirost, amennyire le volt írva.
Nálunk a fiatal író legelőször is drámán kezdi működését. Ahelyett, hogy előbb tanulna nyelvtant, helyesírást, tanulna logice gondolkozni, költőileg eszmélni, azután tanulná ismerni a bel- és külföldi irodalmat, annak lángelméit és végre tanulná ismerni az életet és világot, magasságától mélységéig, az emberi szívet szenvedélyeivel, a sorsot vas következetességével; társadalmat és családi kört, néptörténetet és magányjellemet – ahelyett első fölléptével odaveti a kesztyűt Shakespeare-nek.
Minden évben találkozunk egy-egy ismeretlen nagysággal, ki valami örökmozdonyfélét talált fel, melyből azután végtére az sül ki, hogy éppen nem akar megmozdulni. Mennyivel rövidebb útja volna a dicsőségnek ennél, ha egy egyszerű fonógépen, vagy egy célirányos zsilipen törte volna a fejét.
Egy fiatalember, ki hajdan velem járt iskolába, s akkor sem tartozott a különös elmés emberek közé, egy időben nagy zajt ütött a világban azzal, hogy hír szerint külföldi udvaroknál roppant hasznot hajtó felfedezéseket tőn. Ezekért azután rendkívüli kitüntetésekben részesült, címeket és érdemrendeket kapott, uradalmakkal ajándékoztatott meg, fő-fő hivatalokba léptettetett elő; e dologról vagy egy esztendeig beszélt valamennyi hírlap; akkor kisült, hogy az egész lármából egy szó sem igaz; nem történt semmi felfedezés küludvarok javára, következőleg nem osztogattattak sem címek, sem rendjelek – hivatalok és uradalmak mind a túlgazdag fantázia körébe tartoznak. Az illető annyit csakugyan elért, hogy magát könnyűszerrel nevezetes emberré tette, mert e botrány miatt elítélték nehány esztendei fogságra.
Ha szorgalommal, ésszel fáradt volna azon, hogy hasznos polgára legyen a honnak, talán senki sem beszélt volna róla, így pedig egyszerre nagy ember lett.
Ah, a valódi nagyság elrejti magát, s nem keresi a világot!
Nyomtalanul tűnt el Kliegl, ki a betűszedő géppel új korszakot készített volna elő a tudományos világban, ki a vasutakat egy sínnel volt képes kiállítani; s ki elveszett, mert nem tudta árulni tudását.
Halhatatlan lesz a növényszappan-áruló, ki félhasábos hirdetményekkel kürtöli be a népek füleit, s keresve kell kutatni a víziszony kigyógyítóját, ki nagybecsű titkával, szegény földműves, múlik el valami félreeső faluban.
Összes munkáinak gyűjteményére nyit előfizetést az iskolából kilépő ifjú, bátor önbizalommal vallva meg, hogy a közönség általános óhajtása buzdítá ez elhatározásra; míg a lángelmű költő, ki nehány év előtt mint honának leghasznosabb polgára, a legnagyobb nyomorban halt meg Erdély egyik kis városában, soha egy szóval sem említé munkái lételét, mik évtizedeken át rejtve hevertek szekrénye aljában, miket csak holta után fedeztek fel barátai, hogy annál több okuk legyen a sajnálkozásra.
Hanem hiszen így tarka az élet!
