Fogadalmi templomfelszentelés és színházi díszelőadás

Teljes szövegű keresés

Fogadalmi templomfelszentelés és színházi díszelőadás
A bécsi lapok kivétel nélkül mind a tegnapelőtti főpróbákról tudósítanak: magán az ünnepélyen egynek sem volt szemmel látó képviselője jelen.
És bizony ez nagy hiba. Mert azon, hogy Haydn miséje hogy lett elénekelve, a néptáncok hogy lettek eljárva, nincs mit megörökíteni; ez csak a háttér: az ünnepély maga az, aminek az összbenyomása és egyes momentumai olyanok, aminőket egy negyedszázad csak egyszer hoz a szemlélő elé, s amik érdemesek rá, hogy egy író, egy költő fantáziájával versenyt fussanak, s azt kifárasszák.
Hanem hát az udvarmesteri hivatal nem hívhat meg ilyen ünnepélyekre másokat, mint akik udvarképesek. Még akiknek ezen cím alatt voltak is jogos igényeik, úgy hallom, hogy valami háromszázan lettek visszautasítva a díszelőadásból. Van apprehenzió! Csakhogy háromszáz aranykulcsosnak a lármája mind együtt sem ád olyan nagy hangot, mint három újságíróé.
Ezen segíteni lehetne. Hogyan? Hát csak úgy, ahogy mi segítettünk magunkon. Minden párt beválasztotta a hírlapíróit a képviselőházba, s ezáltal azok előtt egyszerre megnyíltak az udvari szárnyajtók. Megfoghatatlan, hogy a ciszlajtáni képviselőházban egyetlenegy lapszerkesztő sem foglal helyet. A pártok hanyagolják-e el a hírlapírókat, vagy a hírlapírók a pártjukat, vagy mind a ketten egymást? Az eredmény az, hogy a napisajtó éppen ott nem lehet jelen, ahol valami egyéb is volna leírni való, mint a puszta ceremonielle, a szabályra kimért egymás után következése a program számainak, a konvencionátus nyilatkozatok és válaszok, s divatlapszerű leírása a toaletteknek.
Mert azt csakugyan egy negyedszázad látja egyszer, mikor a Habsburg-család összes tagjai és rokonságai együtt egy hosszú csoportban végigvonulnak előttünk; élükön egy igazán szeretett uralkodópárral. Az ünnepelt férj arca a boldogságtól ragyog. Az ezüstmenyasszony tekintete átszellemülten tekint az ég felé; s a sorfalat a templomajtótól az oltárig nem katonaság képezi, hanem hetven püspök! Teljes templomi ornátusában!
Hiszen katonasorfalról is gondoskodott a szertartás rendezője. Hanem ahol a magyar és lengyel deputáció van jelen, ott a ceremónia nem soká marad úr, a szegény katonákat úgy körülfogta az üdvözlő gyülekezet, hogy azok egészen elvesztek benne. A hozzám legközelebb álló őrmester három magyar miniszter meg két országgyűlési elnök által volt cernírozva. Az egyik volt a bécsi Reichsrat elnöke, Rechbauer, akit az igazán „amabilis” konfúzió a mi csoportunkba hozott.
Írtak már le templomi ceremóniákat ennél sokkal fényesebbeket. A Vatikán fénykorából elég van feljegyezve kifárasztó pompájával. De itt éppen a ceremónia helyére lépett kedély a feljegyzésre méltó. – A két ország minden népeinek képviselői egymással kölcsönösen ismeretséget kötve, közelbe hozva, összekeverve; még az egyháznagyok is, amint az ünnepélyes körmenetben végigvonulnak a tömeg között, mosolyogva intenek üdvözletet honfitársaiknak, magyar a magyarnak, lengyel a lengyelnek, horvát, cseh, a maga honfitársának. Egy pillanatra elfeledik az eget, s eszükbe jut a haza. Ezt nem látják a loggiák soha!
És azután az a díszelőadás a színházban!
Ki beszélne itt sokat a színpadról? Szép volt minden. Ki-ki énekelte és táncolta a maga nemzete dalait és táncait. Még a magyar szakaszt sem lehetett úgy elmesterkélni, hogy azt ne kellett volna rá mondanunk, hogy mégiscsak „legszebb a világon a magyar!” De hát kinek jutna eszébe az előadást kritizálni? Minden jól ment. Az „An der Donau” szerzőjének, Saar kollégánknak a versei is szépek, s a Burg-színház első tagjai által kellő hangulattal szavalva – hanem aztán az a látvány, háttal a színpadnak fordulva, ami leírhatlan. Alant a parkett első zártszék-szakasza, ahol mi is helyet foglalunk, túlnyomó tömegben megrakva a „fehér néppel”, ami ezúttal nem „hölgyeket” jelent, hanem tábornokokat, fehér egyenruhákban, tarkítva magyar díszöltözetekkel s a huszártábornokok lángpiros dolmányaival. Keresztek, csillagok özöne a hadászat kitűnőségeinek mellén. A második parketten a küldöttségek csoportjai, az állóhelyeken hátul csupa bécsi egyenruhák.
És aztán az a négy páholysor egymás fölött végtül végig rakva a szépség és a drágakövek pompájában ragyogó hölgysereggel. A női báj ezerszeres sokszorosításban mint egy prizmán keresztül látott tündérkép, melyben minden fő koronát visel, s a keblek hava, mint az alpesi hó, úgy világítja be a termet: tiszta, mint az alpesi hó – a nőerény tündököl alá!
S ahol egy-egy sötét odú szakítja félbe a tündöklést, ott megint olyan férfiak ülnek, akiknek a szelleme ragyog szét az országban; miniszteren, nagyköveten alul egy sincs. A földkerek minden nemzete képviselve van itt, mögöttem két japáni uraság ül, azokon túl egy török meg a bosnyák polgármester.
S még odafönn a legfelső karzaton is csillognak az érdemrendek. S ez csak a ráma. A kép maga középen.
A középső nagy téres páholyban az ünnepelt uralkodópár, gyermekeitől, családtagjaitól környezve; míg a többi nagyhercegek a két színpad melletti udvari páholyt töltik meg családjaikkal együtt.
A vendégsereg igazán vendég itt. Az udvari cselédség minden oldalon frissítőket, csemegehalmazt hord körül, s a szellemi tápon kívül édességekkel is regalírozza a nézőtömeget.
Taps nincs az egész előadás alatt.
Hanem amint egy helyen a színpadi nemtő e szavakat ejti ki, az uralkodó felé fordulva: „Üdv neked!”, arra rögtön, mintegy varázsütésre felugrik helyéből az egész nézőtömeg, zártszékről, páholyokból, s hátat fordítva a színpadnak, mindenki az uralkodópár felé fordul, s felzendül egy olyan óriási üdvriadal, aminőt sohasem hallottam életemben. S ezért az egy momentumért kellett volna ott lenni mindazoknak, akik a nap eseményeit megörökítni hívatvák; mert ezt nem elég egy embernek leírni, ezt tanúbizonysággal kell erősíteni a napi krónika minden leírójának; ennek a hatását visszaadva versenyezni kellene mindenkinek, akinek szó adatott; mert ez olyan jelenet volt, aminőt nem lehet előre kicsinálni, amire nem lehet összebeszélni, amit még sejteni sem lehet, hogy egy egész csendben ott ülő ünnepi tömeg egy rövid pillanatban, széttörve minden etikett, ceremonielle bilincseit, a maga ösztönéből hangot adjon a szíve érzésének, s mint egy ember forduljon üdvriadallal uralkodója felé. Senki sem menekülhetett meg a nagy jelenet mély benyomása alól.
Bizony mondom, hogy a közelemben ülő egyik szélsőbali deputátus kollégámat is hallottam „hoch”-ot kiáltani! Nem árulom el, hogy melyik volt? – Lehet, hogy gyermekei vannak otthon. – Legalább gyanítom, mert cukedliket rakott a mente zsebébe.
Nagy kár volt, hogy ezt a tüneményt rajtam kívül más nem írta le. Rólam azt fogják mondani, hogy álmodtam – és hízelkedem. Pedig kétezer emberrel történt meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages