(U.) URHÁZY
(U.) URHÁZY
Venio nunc ad fortissimum virum. Most mutatom be azt az egyetlen férfiút, aki nekem a földkerekségén parancsol. Mert vagynak ugyan még sokan, akik nekem parancsolgatnak; csakhogy azokkal én úgy vagyok, mint a svájci nemzetőr a kapitányával, kinek ily dorgálására: „Miért nem voltál a hadgyakorlaton? Mondtam tegnap, hogy eljöjj!” azt felelé vissza: „Te mondtad ám, hogy elmenjek, de én nem mondtam, hogy elmegyek.” Amit azonban (U.) parancsol, azt oly készséggel szoktam megfogadni, amilyennek csak fogadhatja egy Honfi egy Honatya parancsát.
Igenis, ő a nagyérdemű Honnak elismert buzgalmú és kapacitású szerkesztője, én pedig ugyanannak szerény alattvalója. S ámbátor nem illenék subalternusoknak az ő principálisaikról panegyrikont írni, mert ez a rossz világ könnyen úgy magyarázhatná a dolgot, mintha itt fizetésfölemelési remények volnának mozgásba hozva: azonban egyszer már a keblemből felbuzgó érzelemnek nem állhatok ellent; vagynak dolgok, amikről a költő azt énekli, hogy „koporsóból is kitör és eget kér!” s ami igazság: a Hon nagyon jó lap.
Nem azért, mert a kiadójával némi ismeretségben vagyok; de tessék megnézni! Van abban gazdaság, politika, külföld, belföld, újság, régiség, regény, utazás stb.; vezércikkeket írnak bele a legderekabb hazafiak, akik nem pénzért írnak, járatják a legokosabb emberek, s a papirosa is szebb, mint valamennyi lapé a birodalomban.
S nemcsak az az érdeme a Honnak, ami benne van, hanem még az is érdeme, ami benne nincs! Nincs benne hízelgés, ámítás, dicsekedés; nincs benne polémia, nem veszekedik abban senki se papokkal, se újságírókkal, se doktorokkal, se színészekkel, se muzsikusokkal, azoknak (U.) mind azt mondja, hogy „aki idebenn veszekedni akar, az menjen ki!” Hát még ami lesz benne? Hát még ami lehetne benne! De e két utóbbi témát jobb, ha egyelőre az olvasó fantáziájára bízzuk.
A Hon egyszóval tagadhatatlanul ugyanaz a magyarban, ami a patrie a franciában, de nem ugyanaz, ami a Vaterland a németben.
E naponkint, kivéve a vasár- és ünnepnapokat, újjászülető óriásnak ős alkotója a fenntisztelt hazánkfia, ki e hivatásának valóban oly buzgalommal felel meg, minőt e szent ügy megérdemel.
Mikor még más ember a bál utáni krapuláját alussza ki, ő már a hajnalcsillaggal (Morning Star) ébred, s míg ifjú tudósnak első dolga a kávéházban a tekeasztalhoz sietni, az ő első golyója: a „Globe”. Ő ismeri és meg tudja becsülni az időt (Times), s nemcsak a múltakra terjed ki figyelme, hanem még a jövendőkbe is beletekint (L’Avenir; Zukunft). Délelőtt kihallgatja a külső hatalmasságok hírnökeit (Wanderer, Herald, Botschafter). Délután a hazaiakat (Hírnök, Idők tanuja), s mikor más írót bizonyosan meg lehet találni a Pressében (ahol bort mérnek), őt is meg a Pressében (ahol vezércikkeket tálalnak), mindenre kiterjedő figyelme egyaránt röpked a legmagasabb régiókban a sassal (Orol), valamint a rétek virágaiból mézet szedő Északi Méhvel (Szjevernaja Posta), s midőn mások már rég aludni mentek, az ő láthatárán még akkor is fenn van a nap (The Sun).
Valóban az önzésnek legkisebb árnyéka nélkül mondhatjuk, hogy minden hazafi csak akkor teljesítette kötelességeit a haza, az emberiség, az egész világ, az utókor és saját maga irányában, ha a Honra mint a fenntiszelt nagyérdemű barátunk által oly szilárdul szerkesztett lapra, állandóan és folytonosan praenumerál. – Lehet kezdeni minden hónap elején.
