I. SZERELMES AZ ÖRDÖG (Balett öt felvonásban)
I. SZERELMES AZ ÖRDÖG (Balett öt felvonásban)
Gyöngébbek kedveért, kivált falusi emberek számára meg kell magyaráznom, mi az a balett? Különben nem tudják. Ez egy olyan színdarab, ahol minden ember a lábával beszél, a fejét nem használja semmire. Itt a játszó személyeknek arca világért sem mozdul, haragot, jókedvet, avagy meglepetést nem szabad neki mutatni, ezt mind lábbal kell kifejezni. Hm. Hiszen haragot csak könnyű kifejezni lábbal, úgy, hogy az ember jól megrúg valakit, de örömet? Ez ám a mesterség.
Előjön egy nagy úr, egyet lép jobbra, egyet balra, ez azt jelenti, hogy most az inasát keresi. A lábát megrázza, ez csengetés volt: az inas meghallotta, bejött. Az úr felemeli a bal lábát: ezzel azt kérdezte, hogy hol van a kávé? Az inas hátrafelé nyújtja a lábát, amivel azt mondja, hogy nem adnak addig a kávéházban, míg a régi kontót ki nem fizetik. Az úr erre kinyújtott lábbal megpördül, mint az orsó, ami annyit tesz, hogy: de mikor a kerek világon sehol sincs olyan pénzverő intézet, ahol az ő számára nyomtatnák a bankót. Az inas erre eltávozik, ami azt jelenti, hogy nincs rá több szükség. Az úrnak ekkor eszébe jut, hogy van még valahol egy nagyságos úr, aki szokott kamatra adni pénzt, köznyelven úgy híják, hogy „ördög”. Fog egy nagy könyvet, mutatja, hogy milyen jó volna, ha tudna belőle olvasni. Mérgében földhöz csapja, aztán kap egy kardot, azzal karikát csinál a földön: nem veszi észre, hogy a kard vége cindhelcli, a kard elsül, s ő ijedtében elesik a földre, ami annyit jelent, hogy elájult. Én e a szóra kinyílik a pinceajtó, s előjön egy veres köpönyeges úr, egy nagy kályhafűtő villával, meg egy veres szoknyás kisasszony. Az egyik az ördög, a másik a leánya. Az ördög mutatja nagyon érthetően a leányának, hogy ezt a frátert majd azután szépszerivel el kell vinni a legalsó emeletbe, aminek a neve pokol. Az ördög eltűnik, ott marad a leánya, a piros rokolya lehull róla, s ímé, egy nyalka gyerek áll a felocsúdó gavallér előtt. De lelkem adta: ekkor már nem a szerelmes ördögöt, hanem a szerelmes kritikust játsszák; ifjú ember, öreg ember elkezd tapsolni a csinos ördögnek, csak az a hülye ott a színpadon ijed meg tőle, s ijedtében majd a bőgős instrumentumába bújik. Mégis megvigasztalódik azáltal, hogy az ördögöcske pénzt hozott neki, ez kiengeszteli: összeüti a bokáit a levegőben, s ezzel vége a felvonásnak. A második felvonásban van a grófnak egy szeretője, akitől ez a kis nőördög el akarja őt csábítani. Most már mind a két kisasszony leányruhában jár (közbevetőleg mondva: nagyon megsajnáltam szegényeket, most is azt a ruhát viselik, amit kisleány korukban; pedig nagyon kinőttek már belőle). Nagyon szép az, ahogy ez a csábítás végbemegy; az egyik leány leguggol, a másik a lába hegyére emelkedik; mikor az egyik hátrahajlik, a másik a levegőbe szökik; majd mind a ketten a csillagokat mutogatják lábaik hegyével, a szegény embert megfogják, jobbra húzzák, balra húzzák; az csak tűri egy darab ideig a dolgot, utoljára megharagszik, kinyújtja a lábát, egyet kerít vele maga körül, megpördül ötször-hatszor a sarkán, amivel nyilván azt akarta mondani: hogy közel ne menjen hozzá senki, mert leüti a lábáról. A dolog azután abban marad. Hanem valami kóbor tengeri betyár időközben ellopja a gróf kedvesét. (Mellékesen mondva furcsa ország lehet az, ahol a leányokat lopják, nálunk ráfizetnek, mégis alig viszik.) Denique a tengeri rabló eladja az ártatlant egy nagy szakállú török basának. (Hogyan is lehetne a török basát képzelni nagy szakáll nélkül.) A gróf utánaszalad, gyalog annyi tengeren keresztül, kéri vissza, s ígéri a töröknek cserébe az ördögöt. Az érzi a salétromillatot, s csak rázza a szakállát, hanem ekkor elkezd neki az ördög táncolni. Az egyik lábával felrúgja őt a hetedik mennyországba, a másikkal kirázza belőle a lelket, utoljára a lába hegyén jár előtte, ami ördögnek nem mesterség; ezt már nem állhatja ki a jámbor basa, megveszi az ördögöt minden áron, s kiadja a gróf úr menyasszonyát. Persze hogy nem marad neki egyéb az ördögből, mint a szarvai. Hanem már most a szegény ördög lesz szerelmes a grófba; de persze a szülők az ilyen házasságba bele nem egyezhetnek; az ördög excellenciás úr, a gróf pedig csak méltóságos, a viszonyból nem lesz semmi. Az ördög kisasszonyt hazakergetik a pokolba, aki azután bosszúból összetépi a kontraktust, amit a gróf adott neki, s így az is szerencsésen megszabadul. A vén ördög azért nem ad most senki lelkére pénzt többet, hogy akkor az egyszer olyan csúful rászedték. Ezzel aztán nagyot ütnek az öreg dobra, a színpad lángtengerbe borul, s a közönség siet haza vacsorálni.
Mellettem egy alkalmatlan öreg úr ült, aki az egész előadáson mindazon dohogott, hogy hát ez a célja a nemzeti színháznak, hogy az egész estét lábfintorgatásokkal töltsék be? Hogy hát mit gyarapodik ezzel a nemzeti irodalom, művészet és hazai nyelv? Hogy az ilyen üres látványságok mi szolgálatot tesznek a nép erkölcsi mívelődésére, jó érzelmeinek kifejtésére s ízlésére? Pedig hogy ezek volnának egy olyan intézet céljai, minő a pesti országos nemzeti színház, és nem a közönség fásult érzékeinek felcsiklandozása s több efféle.
Nem bírtam elhallgattatni, utoljára azt mondtam neki, hogy ha sokat lármáz, feladom a jegyszedőnek, s nem kap több felépti jegyet. Ugye jól tettem?
No, majd a jövő héten másról írok.
