Minta színbírálat vagy „ez az út a halhatatlanságra”

Teljes szövegű keresés

Minta színbírálat vagy „ez az út a halhatatlanságra”
„A nemes bosszú”, melodráma 3 felvonásban. Írta egy híres ismeretlen; egy hirtelen ismerős jutalomjátékául.
Szerkesztő úr! A mai est valódi diadalünnep volt, diadal a színészekre és a kritikusokra, diadal a közönségre és a jegyszedőkre, diadal az egész világra nézve.
Már az előcsarnokba beléptünkkor örvendetesen lep meg bennünket a pénztárnok úr nyájas, mosolygó arca, valamint az ácsorgó arszlánok szerény észrevételei, mikkel az előttük elhaladó delnőket kísérik. Az ajtón belül szelíd nyájassággal üdvözöl minden belépőt a színház bárója, mi nyájasan köszöntjük vissza a derék zászlósurat, s megkérdjük tőle, hogy fogja-e a mai darabot hangos kommentárokkal kísérni? Igenis, a derék mylord azért eszik éppen mellcukrot, hogy hangjánál legyen. Amint széttekintünk, egészen el vagyunk bájolva; a közönség mindenütt tömve van, tömve a páholyokban és a zártszékeken és a kaszinó erkélyen hosszú sorban. A világítás hasonlít a legnagyobb északfényhez, s valami kedves exotikus illatot gerjeszt, amit szavakkal nem lehet megnevezni. Az első meglepetést képezi mindjárt az előfüggöny, melyen pompás allegóriai képben van ábrázolva, mint jönnek a drámaírók sorban a tantième-ért, s kezet csókolnak egy magasan ülő primadonnának; ennek lábainál hever egy vén kritikus, aki a Dunába hordja a vizet, mint illik paradicsomi öltözetben, elöl két kis táncosnő, az egyik fején gázvilágítási kísérlet. Ez tökéletesen elragadó. S az ember szinte sajnálja, midőn a súgó jelszavára e tünemény elragadtatik szemeink elől.
Azonban kárpótolja e veszteségünket az előadott mű, mely valódi remeke a drámairodalomnak. Én nem ismerem sem Shakespeare-t, sem a Touloni éjszakát, de bátran mondhatom, hogy annál egyik sem szebb.
Az alapeszme ez: Van egy derék, becsületes színbíráló, akit egyszer egy fiatal színész azzal sért meg, hogy kijátssza őt a színpadon. A megsértett kritikus e bántalomért hogyan áll bosszút?
Úgy áll bosszút, hogy e bántalom után elkezd drámákat írni, mikben a legjobb szerepeket megbántójának osztja, azt lapjában folyvást dicséri a darabokkal együtt; ilyen módon halálos ellenségét egy év alatt a halhatatlanság tetőpolcára emeli, nagy emberré teszi! A színész e nagylelkű tények előtt kénytelen meghajolni. Megvallja, hogy legyőzetett, megvallja, hogy ellenfele a legnemesebb szívű kritikus, aki valaha tollat forgatott; megvallja, hogy ő fel van olvasztva e nemeslelkűség lávájában, és végre megvallja, hogy ő nem is férfi, hanem kisasszony, kezét adja a kritikusnak, összeesküsznek, férj és feleség válik belőlük, s azután kezdik el csak még egymást con amore magasztalni.
Mint látni tetszik, az eszme magasztos és emelkedett amellett, hogy rendkívüli merész és megragadó. Párosul benne a francia drámák csattanóssága, az angolok lélektani mélysége, a spanyolok lovagiassága, a németek érzelmes kedélye, a magyarok hazafiúi fellengése és egy pár oláh melódia. Mily lélektani erő van ezen szavakban, midőn a kritikus azt mondja: „Nem! Én ott leszek!” S mennyi érzelem a színész önküzdelmében, amidőn így kiált fel: „Oh, ki tudna erre felelni!” Szintoly megható azon jellemző nyilatkozata a színésznek, amidőn azt mondja: „Oh, azt nagyon jól rendelte a sors és a Lánchíd részvényes társulat, hogy Budáról Pestre bal felől, Pestről Budára jobb felől kell a Lánchídon átmenni, mert ha összetalálkoznánk, ki tudja, mi történnék velünk!” S mily szépen szelídül át végül az ellenkező nyilatkozatra, amidőn azt mondja: „Két toll és egy kalamáris, két hírlap és egy referens, két szív és semmi dobbanás!” Ennél költőibb gondolatot gondolni is meggondolatlanság lenne! Mily remek gondolat az is, hogy a megtörtént kibékülés után bejön a színpadra egy macska, ezáltal akarván jelképezni a háziasság boldog csendéletét.
A mű ugyan magában is olyan, hogy azt elrontani sem lehet, ámde az előadók személyesítő talentuma ennek értékét még tízszerezte. A kritikus páratlan volt a maga nemében; minden mozdulata, tekintete, pillantása művészi és szellemdús. A költő lelkében csak ilyen kritikusok születhetnek. Nem tudjuk, a költő eszméje volt-e, vagy a szereplőé, hogy amidőn meghallja a nemes szívű kritikus bántalmaztatását, minden hosszas monológ helyett alá s fel jár a színpadon, s csizmája minden lépésnél csikorog. E csikorgás többet fejez ki egy egész filippikánál. Benne van abban a sértett büszkeség, a támadó nagylelkűség, a férfi fájdalma és a hazafi bánata. E gondolat a közönség öt és fél percig tartó tapsaival találkozott.
Nem kevésbé remek volt a színész személyesítője. Csekélységet állítunk, ha azt mondjuk, hogy minden szavát, néha minden hangját külön mozdulattal kísérte, nem is említve plasztikai mozdulatai közül többet, csak amidőn zsebkendőjét ott hagyja a színpad közepén. Ezen elejtett zsebkendő méltó volna egy szobrász ecsetjére.
Hát még a közbeszőtt dalok! Az én nagybátyám látta Malibrant, én magam ebédeltem abban a vendéglőben, ahol Csillag Róza lakott, s az inasom jó lábon állt Lesnievska szobaleányával, de ilyen éneket nem hallottunk soha! Ez felemelt a hetedik égbe, ahova még perspektíva sem jár, ez kifordított önmagamból, mint a téli kesztyűt, ez minden érzékemet elbűvölte; ezt az éneket még éneknek nevezni is megbántás, annyira szép volt.
Nem lehet csodálni, ha a közönség elragadtatásában minden felvonás után kihívta és megkoszorúzta a szereplőket és az írót, utoljára a drámabíráló választmányt is kihívta és megkoszorúzta. A hatás oly iszonyú volt, hogy minden ember a szomszédja nyakába borult, és összeölelkezett. S a darab végeztével a páholyokból és az erdélyről meg a zárt székekről nem akart hazamenni a közönség; erővel azt kívánták, hogy ismételjék nekik rögtön a darabot, s csak akkor engedtek, amidőn az ügyelő kijelenté, hogy a gáz nem tart tovább. Még akkor is akadtak enthuziaszták, akik vállalkoztak, hogy ők elnézik azt sötétben is.
E mai est méltán epochát képez színházunk történetében s életünk legszebb napjai közé sorozható éjszaka létére.
Kakas Márton
 
Íme, tisztelt színbírálók, így kell kritikát írni, ha azt akarjátok, hogy hosszú éltetek legyen e földön. Ezáltal egyszersmind azt is bemutattuk, hogy Kakas Márton nemcsak gorombáskodni tud. Oh, Kakas Márton tud nyájas is lenni, ha dühbe hozzák.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages