IX. NÉMET IRODALMI VISZONYOK
IX. NÉMET IRODALMI VISZONYOK
Ahogy ily rövid idő alatt észlelhettem, aki Németországban pusztán csak költészettel foglalkozik, ott sincs jobb helyzetben, mint nálunk.
Regények, költői művek egy kiadásra ötszáz példányban nyomatnak, úgyhogy ott, mikor egy munka négy kiadást ért, akkor volt olyan keletje, mintha nálunk az első kiadásban fogyott el. Ez nagyon leszállítja a tiszteletdíjat. Ezek a kiadványok drágák is. (50%-kal drágábbak, mint a mieink.) Maga az olvasóközönség nem tart otthon könyvtárt; a kölcsönkönyvtárak képezik a biztos vevőközönséget. Ezek azonban csak akkor veszik meg a drága könyvet, ha viszont rendes bérlőközönségük sürgeti azt: ha nagyon sürgeti, egy-egy könyvtár megveszi azt ötven példányban is. De éppen ez a nehéz! Odáig jutni, hogy az olvasóközönség sürgesse valamely munkának a megvételét a könyvtáraknál. A reklám itt nem sokat segít. Azonban nagy hírű bírálók szava, mint Schmidt Juliáné, Lindau Pálé, sokat nyom a latban. De leghathatósabb eszköze a sikernek a nagy szépirodalmi lapok általi megismertetés. Ezek tíz-húszezer példányban terjednek szét; ezeknek aztán van közönségük. A Bazárnak jelenleg 250 ezer előfizetője van. Ha egy írót az ily nagy közönségű lapok felkarolnak, annak aztán a hitele meg van alapítva, s ezek jól is tudnak díjazni. Ezek nélkül a belletristának a létezése ínséges.
Ellenkezőleg van aztán a szaktudományi munkák iránti részvét. Ezekből nem jöhet annyi a vásárra, amennyit a német közönség el ne fogyasszon. Mesés nagyságú fóliánsok, még mesésebb drágaságú röpiratkák lázas mohósággal nyeletnek el. Hanem őrizkedjék valaki a tudományos irodalomban a németek előtt dilettánskodni. Ebben a tekintetben az nagyon finnyás közönség. A szépirodalmi téren nagyon kevéssel beéri, ha csak az kedélyével találkozik. (Példa vagyok rá magam.) De ugyan óvakodom, nehogy „A jövő század regényét” bemutassam neki, mert ahol már tudomány fordul elő, ott a német nem érti a tréfát, s gorombán megkritizál.
Van azután még egy út, melyen át a német író neve népszerűvé tétetik, csakhogy ebben az íróra nézve nincsen köszönet. Ez az utánnyomatók üzlete. Amint egy híres német írónak a műve megjelenik szép díszes és drága kiadásban, az utánnyomatók ezt egyszerre viszik ki Amerikába, ott olcsó papírra, tömött írással kinyomatják, visszahozzák, negyedrész áron adják az autorizált kiadáshoz képest, s míg az első kiadó, ki jó tiszteletdíjat adott a szerzőnek, csak évek alatt bírja eladni az eredeti első kiadást, azalatt az utánnyomott kiadásokban ugyanaz a mű húszezer példányban forog közkézen, de abból a szerzőnek egy garas haszna sincsen. Az észak-amerikai követ, Bancroft George közbenjárása folytán több ilyen utánnyomató amerikai firma „méltányosságból” a német regényíróknak némi kárpótlást adott ezért (Lewald Fannynak 4000, Auerbach Berchtoldnak 6000 dollárt), amiből elképzelhetni, hogy igazság szerint mennyi veszteséget okozhatott nekik.
A külföldi irodalmi termékek (értve az angol és francia irodalmon kívül valamennyit) viszont Németországban nincsenek tulajdoni jog által védve. Ezért a kiadók nagyon tartózkodók a külirodalom termékei iránti vállalkozásban. Magamat is ért már az a szerencse, hogy egy művemet egymás után két kiadó adta ki németül: az egyik hétszáz példányban, a másik egy húszezer előfizetős lapban. A hétszáz példányért (Janke Otto kiadásában) kaptam tiszteletdíjt, a húszezer példányosnak pedig meg kellett köszönnöm, hogy figyelmére méltatott.
Ez történik a fordított munkákkal. Ha híre támad egy külföldi írónak, akkor mindenki szabadon lenyomathatja a művét, ha pedig nem méltó az utánnyomásra, akkor az első kiadó is felhagy vele.
Nemzetközi egyezményünk nincs az irodalmi tulajdonra nézve, annálfogva kénytelenek voltunk a következő egyezségre lépni a kiadókkal és szerkesztőkkel: amely napon az eredeti magyar kiadás megjelenik könyv alakban, vagy közlése megkezdetik hírlapban Magyarországon, ugyanazon a napon jelenik meg vagy kezdetik el a közlés a németországi kiadó és szerkesztő részéről is, mint „a szerző által autorizált eredeti kiadás”. Ilyen módon védve van mind a két kiadás az ingyen elfoglaltatástól. Ezt a módot alkalmazták a francia írók műveinél is, mindaddig, míg a két ország között nemzetközi szerződések nem voltak az írói tulajdon védelmére, s Balzac, Hugo Viktor, Dumas regényei mint autorizált eredeti kiadások jelentek meg németben egyidejűleg a francia eredetivel. A svéd regényírók művei éppen elébb jelennek meg a német szövegben, mint az eredetiben. Nálunk ezért a gondatlanságért az író büntetést is kapna. Ezt a körülményt nagyon ajánlom írótársaim figyelmébe. A magyar literatúra most már Németországon nem tartozik az egzotikumok közé, amiből a kuriozitás kedvéért egy-egy költőt megismertetnek (hadd álljon ott a perzsák és indusok sorában), hanem valóságos figyelemmel kísért modern olvasmány az. Mindazok a regényírók, kiknek művei magyar életet rajzolnak, biztos kiadókra és közönségre számíthatnak Németországon; még bizonyosabb keletet jósolhatni tudományos literatúránknak, históriai, régészeti, statisztikai, filozófiai műveink rohamos kelettel bírnának, ha szerzőik egyidejű német kiadásokról gondoskodnának; elbeszélő versek, Arany János és követőinek művei pedig csak jó fordítókat igényelnek, hogy valódi diadalutat tegyenek a nagynémet közönség között. S ami tért irodalmunkkal foglalunk el a külföldön, azt hadvezér el nem veszi, diplomata el nem disputálja tőlünk.
Jóakarat, előszeretet pedig annyi van literatúránk irányában a német pályatársaknál Észak-Németországban, ami érdemeink, tehetségünk arányát felülmúlja.
