II. (Haditanács. Haditervek. Görgey nem fogadja el a terveket)
II. (Haditanács. Haditervek. Görgey nem fogadja el a terveket)
A másnapi haditanácsban elhatároztatott: hogy a kormány Pestet el fogja hagyni.
Vetter megérkezett az aldunai táborból, megkínálták a fővezérséggel, de nem fogadta el.
„Amit más elrontott, azt én nem vagyok képes helyrehozni” – válaszolá. Kit értett azon „más” alatt?
Hanem ő is tanácslá: hogy Pestet el kell hagyni, Buda három napig sem levén tartható.
Az első terv ez volt.
A kormány elmegy Eszékre, a hadsereg vonul le a Duna mellett Adonyig, s ha pár nap alatt a Duna zajlása megáll, mely miatt hidat verni lehetetlen vala, ott a hármas szigetnél a jégen átkel s húzódik a Bánátból felfelé jövő seregekkel szemben, azokat maga elé bocsátja s megütközik; ha csatát veszt, a Tiszán átveti magát, s a Tisza-vonalt védi.
E terv elvettetett. A kormánynak nem lehetett magát egy várba bezáratni.
Másik terv volt tehát: a kormány menjen Debrecenbe, az egész hadsereg húzódjék át a Tiszán, s védje a Tisza és Maros vonalokat. Az eszme elég plauzibilisnek látszott, s dacára a legnyomósabb ellenvetéseknek, elfogadtatott.
Eszerint a magyar fel-dunai hadseregnek Ceglédnél, az északi hadseregnek Kassánál ütköznie kellett, – ezáltal időt nyerni az al-dunai hadseregek felvonulhatására, s megveretés esetére az utóbbinak Tokajnál, az előbbinek Szolnoknál a Tisza túlpartján venni pozíciót.
Szerencséjére a magyar hadjáratnak Görgey a tervet nem fogadta el.
E terv alapjában hibás volt.
A Tisza és Maros között egy százezer főre menő hadsereget élelmezni lehetetlen. Annyira: hogy midőn Perczel később átvonult a Tiszán, három nap alatt a lovasság számára szükséges zabkészletből nem tudtak többet előteremteni 500 mérőnél. A tiszántúli rész a Maroson innen inkább marhatenyésztésben, mint gabonatermékekben gazdag.
De nagyobb hibája volt e tervnek a Tiszára támaszkodás.
Be lévén fagyva a folyam, ott kelhetett át rajta az ellenfél, ahol akart.
S aztán túl a Tiszán sehol egy megvédhető pozíció, sehol egy biztos menhely, hova veszteség esetében egy megbomlott sereg magát reorganizálni visszavonulhasson.
Görgey sokkal jobban látott, midőn ahelyett: hogy a kormányt sietett volna fedezni, felfelé vonult a hegyi pozíciókba, s ezáltal a császári hadsereg fő erejét maga után vonta, időt nyerve a többi magyar hadtestek számára.
Ha a császári hadvezér ekkor teljes erejével nem Görgeyt, hanem Perczelt siet üldözni, a harcnak két hét alatt vége van.
Azonban Görgey iparkodott mozdulatai által elhitetni: hogy Bécs és Olmütz ellen törekszik, s e merész eszme által akkor kezdte újra a harcot, midőn az már éppen bevégezettnek látszott.*
Görgeynek e tette annyira nem tetszett a kormánynak: hogy Görgeynek nem küldte el a hadsereg számára megkívántató pénzt.
E tény később sokszorosan tagadtatott. Lehet: hogy küldött a kormány pénzt, de nem jutott hozzáig, – annyi bizonyos: hogy Görgey sok ideig a bányavárosokból elhozott ércpénzzel fizette katonáit, majd a vele volt kormánybiztosok egyike a közpénztárakból saját felelősségére felvett pénzekkel pótolta a hadsereg szükségeit, ki ez összegeket, mik mintegy 37 ezer pengőforintra mennek, most saját vagyonaiból kénytelen megtéríteni.*
Újabban e tényről akként értesültünk: hogy e mulasztás későbbi dátumú, azonban ez is csak hipotetikus állítás.
