III. (Kossuth nem akarja Pestet elhagyni. Fiának víziói. Testvére római jellemvonása. Családi szakadás)
III. (Kossuth nem akarja Pestet elhagyni. Fiának víziói. Testvére római jellemvonása. Családi szakadás)
Kossuth sokáig nem tudott megbarátkozni azon eszmével: hogy Pestet elhagyja.
Azon várost, azon közönséget, mely neki annyira kedvence volt, de mely kegyéből utóbb annyira kiesett.*
Júliusban: hogy a magyar bankjegyeket nem akarták Pesten elfogadni, elszörnyedve fenyegetődzék Kossuth: hogy Pestet detronizálja, s helyette Szegedet teszi az ország fővárosává.
De leginkább azon fényes ígéreteket, miknek a főváros elhagyása oly sötét cáfolata leendett.
Az eszme maga is: a kormányzat székhelyének ötven mérfölddel tova áttétele, határos volt a kivihetlenséggel.
Több mint ötszázezer mérő gabona készlet, tömérdek ruhaszerv, ágyúk, muníciók, negyvenezer készítetlen puskacső, a fegyvergyár, harminckét banksajtó, s a hadkormányzat minden előleges készletei egyedül Pestre levén összegyűjtve, azokat mind tovaszállítani legfeljebb öt-hat nap alatt, herkulesi munkának látszott.
Énnek kivitele Madarászra lőn bízva.
S úgy hisszük: hogy 1850-ben bátran érdeméül róhatjuk fel a tisztelt férfiúnak: hogy e készletek legnagyobb része csakugyan itt is maradt, s a császári fővezér kezébe jutott.
Még egy aggodalma volt Kossuthnak, mi tán legerősebben tartóztatta vissza.
Az országgyűlés békeköveteket szándékozott küldeni a császári fővezérhez.
Meglehet-e: hogy a császári fővezér alkudozásba ereszkedheték, s ezen esetben igen valószínű volt: hogy azokkal fog alkudni, kiket Pesten talál, az országgyűléssel, a katonasággal, kihagyva a félrevonult kormányt.
Az országgyűlés tagjai közül többen arra agitáltak: hogy maradjon együtt a képviselőház, a kormány vonuljon egyedül Debrecenbe.
Egy reggel azonban (December 31-én) sajátszerű családi jelenetre ébredett az elnök.
Neje ájuldozva hevert nagyobbik fia ágyánál. És a gyermek is sápadt holthalavány volt. A fiú apjának kedvence volt, képének, lelkének hasonmása, nevének viselője.
A nő, sírva, kétségbeesetten kulcsolta át férje térdeit és erőszakolta: hogy menjen, siessen innen.
Az elnök nem tudta mire vélni a jelenetet.
– Hallgasd, mit álmodott a gyermek.
És a fiú elmondá reszketve, lázasan: hogy háromszor látta álmában apját a vérpadon, amint lefejezni akarták, s kínos, verejtékes álomlátásában fel-felsikoltott: „ne hagyjátok apámat!”
Kossuth különösen gyengéd érzelmű családapa volt, s mi ki tudjuk magunknak magyarázni azon körülményt: hogy amire őt komoly férfiak okoskodásai nem bírták rávenni, fiának álomlátása kényszeríté; – amiben különben sem volt semmi lehetetlen.
Ehhez járultak még azon súgdosott hírek: mintha a pesti polgárság őt el akarná fogni, s élve szolgáltatni ki Windischgraetz kezébe.
Még aznap este országgyűlés után eltávozott Szolnokra kedvetlenül, csaknem akaratlanul.
Testvére és anyja, két egzaltált nő, neje ellenében mindent elkövettek: hogy őt rábírják az ottmaradásra.
Egyik a kettő közül, (nem tudni melyik) azt mondta neki: „ha kell: hogy meghalj a hazáért, tudj meghalni érte.”
Emiatt komoly szakadás történt a családban. Kossuthné tovább két hónapnál nem bocsátá férje elé anyját és testvérét.
Madarász azon éjjel a gőzkocsi egyik vagonjában hált.
*
Sokszor hallottam Kossuthot azzal vádolni: hogy a hozzá rokon nőknek nagy befolyása volt jellemére.
Volt, de nem azoknak, akiknek kellett volna.
Testvéreinek erős, szilárd karaktere, a fanatizmussal határos lelkesülése, polgári egyszerűsége nem bírt rá annyi befolyást gyakorolni, mint neje, ki e tulajdonokat nagy részben nélkülözte.
Háromszor hagyta el Kossuth Pestet, egyszer Jelasics, másszor Windischgraetz, harmadszor Paskievics közeledte elől. És nem csalódunk, ha azt mondjuk: hogy mind a háromszor neje vitte el onnan.
