XIV. (A kormány kísértetei. Két ellenkező hír Aradról, Szegedről. Bem felől aggasztó hírek. Poroszlón a császáriak megjelenése. K…
XIV. (A kormány kísértetei. Két ellenkező hír Aradról, Szegedről. Bem felől aggasztó hírek. Poroszlón a császáriak megjelenése. Kossuth fel akarja szedetni a sajtót. Duschek, Nyáry ellentállanak)
Míg a magyar kormány hadseregei összpontosításán működött, saját székhelye biztosításárul nem lehetett, nem volt szabad gondoskodni.
A bánáti seregeket ugyan megóvta a felbomlástul Vécsey föllépése, ki Eszterházy, Lázár és Bakonyi lemondásaik után elvállalta a fővezérséget, de a seregek felvonulásával a Maros-vonalig tér nyílt az ellenséges elemek támadásainak, s Szeged és Arad csaknem egy napon lőnek megtámadva a szerb csapatok által.
Szegeden nem volt egyéb tartalék a nemzetőrségnél, ellenben Aradot biztosítni látszék az ott levő cernírozó hadtest.
Annál váratlanabb jelenet volt tehát, midőn egy bizottmányi ülés folyama alatt lélekszakadva rohan be a rendőrség egyik biztosa, ki Aradon állomásolt, s tudtul adja: hogy a mai nap hajnalán a szerbek Ó-Aradot elfoglalák s a cernírozó testet szétverték.
E hír rettenetesen konsternálta a bizottmány tagjait.
Csupán egynek volt elég lélekjelenléte megkérdezni a hírnöktől: hogy miként tudhatja ő a mai csata végeredményét, mely Debrecentől tizenöt mérföldnyi távolban esett.
(A hírnöknek csakugyan jól el kellett sietni, hogy aznap este Debrecenbe érjen.)
A hírnök azonban komolyan állítá: hogy mikor ő eljött, akkor már a magyar seregek az egész városból ki voltak nyomva, és a legnagyobb rendetlenségben.
A bizottmány egész éjjel ébren volt, s intézkedett minden megtörténhető eventualitás ellen.
Reggel korán érkezett meg Vécsey futárja, írott tudósítást hozva az aradi győzelemről, melyben a magyar seregek többszáz fegyveres szerbet leöltek, s két század sorkatonát fogollyá tettek, s azonfelül még Új-Aradot is egész a vársáncokig kezökben tartják.
Az elébbeni futárt komoly feleletre készültek vonni az okozott zavarért, azonban a később érkezett rögtön kimagyarázta a dolgot.
A szerbek eleinte csakugyan kinyomták a városból a magyar seregeket, amidőn Asztalos Sándor százados négy századdal berohan a főutcán, egyik kezében a zászlót tartva, másikban kivont kardot, s midőn a szerbek már bizonyosnak tartják a diadalt, rajtuküt elszántan, a főtéren elkeseredett csatát kezd, azalatt a többi sereg is rendbe szedi magát, s minden oldalról visszanyomulva, a szerbeket kiverik a városból, sokat leölve és elfogva közülök.
Ez alkalommal egy elfogott fehér-piros-kék szerb zászlót is küldtek Kossuthnak, mely ott állt mindég előteremében, később többekkel szaporodva.
Pár nap múlva a Szegeden történtekről is érkezett tudósítás.
Itt maga a nemzetőrség lépett fel támadólag. A vén családapák megértve: hogy a szerbek Új-Szegedre jöttek, átmentek a jégen, s rövid csata után kiverték onnan elleneiket, s fegyverzsákmánnyal rakodtan tértek vissza övéikhez.
Azonban a baj nem jár egyedül.
Bemről aggasztó hírek érkeztek.
Egész Szebenig kedvező szerencsével haladt előre. Ott hamis kémei által azzal biztatva: hogy Szeben nincs ellenállásra elkészülve, csaknem a város kapui alól nyomatott vissza.
Ekkor tudósítá a bizottmányt: hogy segélyre van szüksége, különben Erdély elveszett.
Vécsey rögtön utasíttatott hét zászlóaljat küldeni Dévára.
Kevés napok múlva azonban jön a tudósítás: hogy Bem 28 ágyút elvesztett, s kis seregét csak a legnagyobb vitézség által bírta megmenteni, azonban Erdély határszéléig nyomatott.
S mintha egyszerre fenékig kellene kiüríteni a keserű poharat, Tiszafüredről tudósítják a kormányt: hogy a császáriak egy lovasdandárja az átelleni Poroszlóban véletlenül megérkezett.
És Tiszafüreden semmi védelemrűl sem volt gondoskodva.
Az alsó-tiszai sereg Cibakházán, a tartalék T. Szentmiklóson, a felső Tokajon állomásolván, azokból sem lehete gyorsan segélyt rendelni Tiszafüredre.
Debrecen tökéletesen fedetlenül állt azon oldalról.
Kossuth belátva a veszély nagyságát, rögtön parancsot adott Duscheknek: hogy a banksajtókat pakolja össze és menjen velök Váradra.
Duschek szabadkozott. A banksajtó csak akkor kezdte meg működését, az országos pénztárban nem volt több százötvenezer forintnál, ha a sajtókat újra szétszedik, két hétig nem tudják fizetni a hadsereget.
– Igen, de Debrecenben huszonnégy óráig sem vagyunk biztosak. Innen okvetlenül távozni kell.
Több kormánytagok erélyes föllépése következtében azonban végtére is a kormány és országgyűlés nagy része csakugyan elhatározták: hogy történjék bármi, Debrecent el nem hagyandják.
E határozat nagy küzdelembe került, befolyással bíró férfiaknak minden erélyüket fel kellett használni: hogy a kormányt e lépéstől visszatartsák. Nyáry kategorice kimondta: hogy ő a maga részéről mindenesetre Debrecenben marad. Ha a kormány biztosítani kívánja magát, odább mehet, de azt nem kívánhatja: hogy az országgyűlés mindenütt vele járjon.
A rendőrségi szállás udvarán azonban éjjel-nappal ott állottak a szekeres fogatok s a debreceni közrendű nép igen határozottan rebesgeté egymás közt: hogy valaki igen sietve akar elutazni. A szekeresnek az sincs megmondva: hogy hova fognak menni.
Másnap délben hazaeresztették őket.
Az egész aggodalom alapja vaklármára épült, a poroszlói császári hadsereg nem volt egyéb egy hatvan főből álló cirkáló lovascsapatnál, mely az ottani sópénztárt biztosítani vetődék oda. A tudósító biztos egész hadseregnek nézte őket.
Ha a csapat megkísértendette a hídoni átjövetelt, igen nagy fordulatot csinálhatott a magyar kormányzat ügyeiben.
E nap óta a forradalom ügyei jobbra kezdtek fordulni, s Debrecenben többé nem volt semmi oldalról fenyegetve.
