XXVIII. (Agitációk az országgyűlés feloszlatására. Katonák ellenszenve a politikai férfiak iránt. Egyik párt izgatásai a másik el…

Teljes szövegű keresés

XXVIII. (Agitációk az országgyűlés feloszlatására. Katonák ellenszenve a politikai férfiak iránt. Egyik párt izgatásai a másik ellen a hadsereg közt. Kossuth levele a békepárt ellen. Klapka levele mellette. Ennek eredménye. Nyáry elleni ingerültség. Nyáry politikai jelszava)
Ez ideig a pártok küzdelme semmi extenzivitással nem bírtak. A nép, a katonaság nem tudott rólok semmit. Kossuth és a generálisokon kívül senkinek sem volt neves tekintélye Magyarországon, a legelső debreceni pártfőnökök Magyarországon alig voltak emlegetett emberek.
Kossuth december végén kívánta: hogy az országgyűlés együtt maradjon és az követte őt Debrecenbe; három hónap múlva, ha prorogálni akarta volna, szétoszlandott anélkül: hogy zúgolódott volna.
Vérmesebb barátai nem egyszer biztaták e coup d’état-ra, egy időben a Madarász-klikk két hírlapban kemény, kíméletlen megtámadást intézett a képviselőtestület ellen, melyben annak feloszlatására agitáltak; e megtámadás következtében az egész testület mint egy ember gerjedt fel a megtámadók ellen, s a legközelebbi ülésben a hegypártiak e merénylet miatt elannyira semmivé lőnek téve: hogy az egész ülés folytán egyetlen védő szó nem emelkedett mellettük, kivéve egy elnöki rendreutasítást inparlamentáris kifejezések ellen, midőn Besze János a cikkíró képviselőt palam et publice „gazembernek” nevezte. Ennyire ment a visszahatás. Sőt maga Szacsvay, egyike a legdecidáltabb forradalmi jellemeknek, még azontúl egy kissé egzaltált idióta is, kiről mindenki azt hitte, midőn a szószékre ment: hogy megtámadott pártfeleit oltalmazni fogja, ahelyett ellenük fordult s egy lemennydörgő beszédet tartott hozzájuk, melynek következtében a hongyűlés a feloszlatást indítványozó tagok ellen „megvetést” szavazott.
De mindez nem így ütött volna ki, ha az indítványt Kossuth teendé.
Ha Madarász szenvedélyes, inzultáló hangja, gyanús céljai helyett Kossuth rábeszélő, engesztelő és felbuzdító szavai, az ő meglepő szofisztikája, lekötelező modora, gyanút nem gerjesztő egyénisége kívánta volna ezt az áldozatot a képviselőháztól. Mint áldozatot megteendé, amit, mint fenyítést „megvetéssel” utasított el magától.
De Kossuthnak nem lehetett az országgyűlést eloszlatni, az ő hatalmának bázisa volt az – a hadvezérek ellenében. Ha Kossuth maga is hadvezér lett volna, az országgyűlést, mikor az terveinek útjában kezdett lenni, nélkülözheté, de így önhatalma körét szűkítette volna meg általa. Ha bízni tudott volna hadvezéreiben, ismét nélkülözhette volna az országgyűlést, de vetélytársait látta bennök nőni, s ezért szüksége volt egy konstituált hatalomra, mely a hadseregnek, s melynek viszont ő, imponált.
A magyar hadsereg ekkor kezdte el offenzív operációit. Együtt voltak a hadvezérek, együtt a katonai intelligencia, az országgyűlési pártok látták: hogy itt az idő maguknak a katonaság szellemében pártolást keresni.
Kossuth személyesen elment a főhadiszállásra.
Azonban itt nem találta magát tehetségeinek otthonos terrénumán.
A tömegek ugyan éljenezték mindenütt, a közkatona bámulta, dicsőítette, de a tisztek között valami idegenkedés mutatkozott nemcsak őiránta, hanem az egész politikai adminisztráció, az egész kormányzat iránt.
Mintha nehezteltek volna azért: hogy emberek, kik a harc fáradalmaiban velök együtt részt nem vesznek, osztoznak a kivívott dicsőségben, hogy valaki, aki soha nyílt csatát nem vezetett, nagyobb lehet, mint a legnagyobb hadvezér.
Kossuth iránt ugyan nem voltak gyöngédtelenek soha. Maga Görgey egész figyelemmel hallgatta végig az általa készített haditerveket, egy szót sem szólt ellenök és egy szót sem teljesített belőlök. Hanem környezetével annál inkább éreztették azt a szupremáciát, mire egy érdemkoszorús hős, ki akkor jön a csatából, jogosítva érzi magát kaputos ember ellenében, kinek tintánál egyéb vér nem mocskította be kezét.
Kossuth észrevette környezete lenézetését, s azután kísérőit katonai rangra emelte; – akkor még jobban lenézték őket.
A tömegek, a közkatonák között politikai pártoskodások magvait hinteni el nagyon rossz szolgálat lett volna a hadi fegyelemre nézve, s így Kossuthnak nem maradt más választása, mint vagy elvárni, míg valamely győztes hadvezér egy elhatározó ütközet után a diadalittas sereg élén magát kikiáltatja diktátornak, vagy visszavenni tekintélyes szerepét a parlamentben s egy politikai előrevágással útját metszeni minden új tekintély hatalomra vergődésének.
Mielőtt vagy az egyikre vagy a másikra elhatározta volna magát, környezete még egy kísérletet tőn, melynek hogy Kossuth tudója, vagy éppen helyeslője lett volna, azt nem állítom, sőt valóbbszínűnek tartom: hogy az egész intrika az akkor legnépszerűtlenebbé vált Madarász-párttól származott, mellyel azóta: hogy privát jellemtelenségek sültek ki rájok, Kossuth semmi korrelációban sem látszott állani.
Ez a párt a parlamenti bukása után elég észrevehetőleg iparkodott magának a hadseregben adherenciát keresni.
A békepártiak elég jókor figyelmeztetve lőnek e manőverre, azonban minden védelmük abból állt: hogy Hajnik Pált, egy igen ajánlatos jellemmel, ismeretekkel, műveltséggel és mindennel a világon – a rábeszélő tehetséget kivéve – kitűnő egyéniséget elküldék a hadseregbe. Útközben Hajnik feldűlt, kitörte a lábát, erről persze küldői nem tehettek, s nem is küldtek helyette mást.
A flamingó-párt működései azonban csakhamar megtermették gyümölcseiket.
Egy napon Kossuth Jászberényből egy levelet írt Nyáryhoz, ki akkor helyettes elnök volt a honvédelmi bizottmányban, melynek tartalma ez volt:
„Kapka tábornok maga és törzstisztei nevében kinyilatkoztatta a kormányelnök előtt afölötti aggodalmát: miszerint azt hallotta beszélni: hogy az országgyűlésben egy párt kapott többségre, melynek célja egy szégyenletes békekötést hozni létre a hadsereg elárulásával: hogy a pártnak idevonatkozó elvei meg vannak írva az „Esti Lapokban”, mire nézve Klapka határozottan kinyilatkoztatta: hogy ezen esetben mind ő, mind egész táborkara készebb rögtön letenni a kardot, mint még egy csatát kivíni többet. Gondolja meg a kormány az ebből támadható veszélyt s tiltakozzék e párt működései s lapjában közlött botrányos nyilatkozatai ellen saját hivatalos orgánumában – minél elébb.”
E levél tartalmát tudatta Nyáry pártfeleivel.
Az érintett lapok szerkesztője rögtön megküldé Klapkának minden az ideig megjelent lapjainak egy példányát, egy levél kíséretében, melyben felszólítá a tábornokot: hogy szíveskedjék átolvasni, vagy ha rá nem ér, ahhoz értő emberrel átolvastatni ez iratokat, s azok szerint ítélje meg: ha van-e oka ezek miatt kardját letenni; egyúttal nevezze meg azt, ki e lapok ellen agitál, hogy attól férfiak közt szokásos elégtételt kérhessen.
Harmadnapra megérkezett Klapka válasza a szerkesztőhöz. A levél rögtön közöltetett egy rendkívüli lapban.
Ez volt a békepárt elveinek kulminációja.
Már maga a stíl, melyben a levél fogalmazva volt, mindenkit meglepett, az a finomság, udvariasság, korszerű míveltség, szerény elismerése az örvendetes csalatkozásnak, az a barátságos engesztelés jóakaratú tévedés után egy katonától, kit mindenki hősnek, lovagnak ismert, mindez szinte meglepte az olvasót, undelicat hírlapi civakodások közepett ily hangokhoz nem szokottat.
Elmondá a tábornok: „hogy ő a sajtó hatalmát mily tiszteletben tartja s kívánja tartatni, – mily örömére szolgál a küldött lapok elolvasása után azon meggyőződésre juthatnia: miszerint azok éppen a hadsereg érdekében vannak szerkesztve, és egészen másképpen, mint azt őneki mások azelőtt mondák. Egyébiránt az ő e tárgytani felszólalása csak úgy beszéd közben jött elő. Stb. Stb.”
E levél nagy szenzációt csinált a kabinetben. Belőle kitűnt: hogy a legjobb katonák nem látnak semmi kárhozatosat abban, amire a békepárt törekszik, sőt mindazt a hadsereg érdekében történteknek nyilvánítják; – kitűnt: hogy járnak a hadsereg közt emisszáriusok, kik a katonákat az országgyűlési pártok ellen izgatják, és végre kitűnt az: hogy Kossuth csakugyan decidált ellensége a békepárt törekvéseinek.
Kossuth környezetét e levél a végső elkeseredésre látszott vinni. Kompromittálva a katonák előtt, nyílt térre szorítva pártelleneikkel szemben, legérzékenyebbek voltak Nyáry iránt, ki fegyvert szolgáltatott ellenük, ki Kossuthnak mindig nyílt oppozíciója s mégis kormánytársa volt, kit ők úton-útfélen „hazaárulónak” neveztek, és akiről azt senki el nem hitte, és akire ők azt be nem tudták bizonyítani.
– Első a haza, azután a pártérdek! – mondá Nyáry barátainak és elleneinek. Egyik sem hallgatott rá. „Szabadítsuk meg a hazát, azután legyünk ellenségek” – volt az ő jelszava. Természetes: hogy el kellett buknia. Imposszibilissé vált nemsokára mindkét pártra nézve. Azok még aztán sokat küzdöttek egymással, – hol az egyik: hol a másik győzött, – hanem a hazából csakugyan egyik sem csinált semmit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages