XXX. (Két béna huszár. Gyűlés a templomban. Ferdinánd király és a komáromi intendáns. A király a mezőhegyesi csikóssal. István ná…

Teljes szövegű keresés

XXX. (Két béna huszár. Gyűlés a templomban. Ferdinánd király és a komáromi intendáns. A király a mezőhegyesi csikóssal. István nádor és a komáromi küldöttség. Kossuth rábeszélő ereje. A republikánus program. Beőthi véleménye. Brown. Egy magyarhoni angol szavai)
Reggel van. A főiskola ablakai nyitva. A főteremből mennydörgő éljenzés hangzik alá…
Szemben a főiskolával, a Nagytemplom lépcsőzetén, két béna huszár ül, mindkettő fél lábát vesztette a csatában, ott ülnek és beszélgetnek egymással szomorú dolgokról.
„Mikor kijöttünk Lengyelországból, százhatvan rótában állt ki divíziónk – szól az egyik –, még ezelőtt három hónappal egy legény nem hiányzott közülünk; most ha kirukkol az osztály, hatvan rótából áll az egész.”
„Megfogytak a régi jó legények – szól a másik –, ha elnézem, itt-ott maradt azok közül, akik velem vénültek meg, a többi mind gyerek. De sok jó pajtásom hullott el mellettem. Milyen hősök voltak, mintha most is látnám.” …
… Szegény béna huszár, hiába küzdöttél, hallod az éljenzést ott az ablakokból. Éljenkiáltásban most mondták ki a halált a haza fejére, a te kiomlott véred, és társaid kiomlott vére nem menthetik azt meg.
Az egész épület tömve néppel, a legnagyobbik terembe egy tizedrésze nem fér a jelenlevőknek, a többi a melléktermeket, lépcsőket, folyosókat foglalta el, tömérdeken állnak még az utcán is.
Az arcok hevültek, csupán nehánynak arca sápadt, mint a halál, akik látják, azt mondják rólok: hazaárulók, búsulnak, mikor mindenki örül.
Oly kevesen vannak, kiknek a holnapi nap eszébe tud jutni! De a kevesek együtt vannak, összetartanak, arcaikon látszik: hogy meg akarják kísérteni az utolsó küzdelmet, akármi következzék azután belőle.
Mielőtt azonban szóhoz juthatnának, feláll egy szónok s felszólítja az országgyűlést: hogy ez ünnepélyes alkalommal tegye át ülése helyét a Nagytemplomba.
Indítványát a tömeg helyeslő rivallása fogadja, s a következő pillanatban elkezdi a tanépület néprajait kibocsátani, a hullámzó tömeg között szétszóródnak a képviselők, a roppant imaház megtelik, az országgyűlés népgyűléssé válik, hol szavazat helyett a karzatok mennydörgése határoz.
Ez volt az utolsó csapás a magyar girondisták fejére. Szétszórva az épület minden szegleteiben, elállva hevült, preokkupált néptömegektől, leroskadva a nép felgerjedt szenvedélye előtt, mit használt volna óvó szavaikkal fellépniök, kivált midőn azokat az épület rossz akusztikája miatt hallani sem lehetett volna.*
Kossuth beszédéből, gyönyörű orgánuma mellett s legjobb helyzete dacára azok, kik oldalt állottak, alig hallhattak valamit, míg, akik mögötte voltak, kétszer hallották minden szavát, az erős visszhang miatt.
Egy óra múlva, mely alatt szüntelen Kossuth beszélt, ki volt mondva Magyarország függetlensége.
„Finis Hungariae” – monda Nyáry, mellette ülő társának, mialatt a nép éljeneket dörgött s kalapjait hajigálta a levegőbe.
… A templom lépcsőjén két béna huszár ül s elesett ismerőseiről beszélget egymással.
*
Kilenc hónap előtt, jól emlékezem rá, egy estélyen voltam a fővárosban. Sok arcra emlékezem azok közül, kiket most itt úgy ragyogni látok, kik kalapjaik mellé vörös tollat tűztek, s a reszpublikát éljenzik.
Az is víg, kedélyes mulatság volt, belejött a társaság anekdotaregélésbe; a királyokról beszéltek víg történetkéket, mindenki tudott valami jellemző mondást a királyi család tagjairól.
Csak egypár sötétebb arc ült egy szegletben elvonulva és sakkozott, egész éjjel nem szóltak bele a közös mulatságba, a többek mosolyogva tekingettek rájok, ők voltak az elméncség közös céltáblái. – Egypár republikánus.
Körbe járt az anekdota mondás. Egyik a másikat juttatá eszébe a hallgatónak.
… Mint járt Ferdinánd király, akkor még trónörökös, körútjában, amint Komáromba jutott. A várintendáns udvarolni volt nála s kérdé a fönség legmagasabb véleményét a megszemlélt vár felől.
– Nagyon meglepetve érzem magamat, szólt a trónörökös, én azt hittem: hogy ez a vár fekete.
– Fekete? – kérdé nagy szemeket meresztve az intendáns.
– Valóságos szurokfeketének hittem.
– Mi adott okot e hitre fönségednek?
– A múlt évi számadásában a várintendatúrának 40 ezer forintot láttam föltéve – tintára. Innen azt gyanítottam: hogy ezt a várat tintával meszelik.
A meglepetés sora most az intendánsra került.
… Egy másik a király jószívűségéről tudott példát mondani. Mikor Mezőhegyesen járt, a ménest megszemlélni, egy szép szilaj mént vezettek elé. A király meg akarta közelebbről látni a paripát, ez azonban elvadultan rágázolt és eltaszítá. Kísérői rögtön odafutottak segélyére, ő azonban, ahelyett: hogy fájdalmai jutottak volna eszébe: „Nehogy annak az embernek, aki a csikót fogta, úgymond, valami baja történjék emiatt, én voltam mindennek az oka, bántása ne legyen.”
… Egy új anekdota a király rész nem vételét bizonyítá be a Metternich politikájában.
Metternich erősen iparkodik kapacitálni a királyt az adminisztrátori kérdés fontossága felől, ő pedig néz ki az ablakán, melyről éppen a Burg kapujára látni. Mikor már azt hiszi a miniszter: hogy eléggé informálta a királyt az oppozíció ellen, odafordul hozzá a felség s kimutat az ablakon: „nézze ön, úgymond, az a Nro. 11 bérkocsi már ötödször megy keresztül a Burgon, amióta ön beszél.”
… Egy másik a magyarok iránti rokonszenvét hozá fel.
Az utolsó országgyűlés óta, mindenkitől, aki hozzá megy, megkérdi: hogy „tud-e magyarul.” Ha azt feleli: hogy nem tud: „tanuljon meg! ah, anélkül nem lehet mai világban megélni, én magam is háromszor tartottam már beszédet magyarul.”
… Azután jöttek az anekdoták az új trónörökösről, mily tisztán beszél magyarul, mint megríkatta a rendeket szónoklatával a pesti gyűlésen, mikor a nádort beiktatta.
… Erről a nádorra tért a beszéd.
Egyik látta őt, mikor Komáromnál a híd leszakadt hintaja előtt a rajta levő néptömeggel, mint sietett a vízbe fúlókat menteni, s mint mondá, fél év múlva a tisztelgő komáromi küldöttségnek: „biztosítom önöket: hogy Magyarország alkotmánya tartósabb lesz, mint az önök hídja.”
Másik beszélt vele a budai véres macskazene után, s látta őt érzékenyen sírni a kiontott polgárvér és a viszálykodás miatt.
Az anekdotaröppentyűk egymást követték, a szegletben a két republikánus szótlanul sakkozott, a társaság nevetve nézett reájuk. Hogyne? Hiszen Kossuth akkor azt mondta: hogy a magyar nemzet általánosan dinasztiai érzelmű.
Éjfél után oszlott el a víg társaság, a hallgatag utcákon néha egyes kiáltást lehete hallani
„Éljen hatodik István király!”
Kilenc hónap múlva ugyenezen arcokat láttam Debrecenben, amint kalapjaikat a levegőbe hajigálva kiáltozák:
„Éjen Kossuth Lajos, kormányzó!”
Az idő mindenható.
*
Az április 14-ki határozat után az egész honvédelmi bizottmány feloszlott, Madarászt az országgyűlés kényszeríté lemondani, a többit a kormánypolitika változása távolítá el onnan.
Mint testület, mint felelőtlen kollegális korporació úgysem létezhetett volna az új kormányzati rendszer mellett, azonban egyes tagjai nem vállaltak új hivatalt az alkotott minisztériumban.
A békepárt elvei megbuktak, azonban Kossuth a legügyesebb státusférfiúi mesterfogással éppen akkor, midőn elveiket megbuktatá, iparkodott őket magukat a kormányzatnak megnyerni.
S az a szellemi hatalom, mit ez időben Kossuth tanúsított ellenségei megnyerésében, egyike a legnagyobbszerű jeleneteknek.
Nehány nap alatt a békepárt legtöbb tagjait úgy maga körül bírta gyűjteni: hogy vezéreik a szó teljes értelmében egyedül maradtak, s vagy azon helyzetben érzék magukat: hogy mint Nyáry és Kazinczy elmaradjanak a rohanó pártjuktól, vagy pedig pártjuk élére állva, kiragadják a zászlót Kossuth kezéből, s őt megelőzzék.*
De nemcsak követtársai megnyerésében mutatta ki roppant szellemi erejét Kossuth, magukat a császári érzelműeket is képes volt rábeszélő szelleme hatalmával magához kötni. Egy igen tekintélyes arisztokratához beszáll egyszer éjszakára. Jól tudta, hogy ez az ember neki személyes ellensége s elveinek gyűlölője. Vacsora előtt félrehíja gazdáját a mellékszobába, s elkezd beszélni neki, beszél vele vagy két óráig; az arisztokrata könnyes szemekkel jelenik meg vendégei előtt, s másnap ki hagyja magát neveztetni Pest megyei főispánnak.
Pártvezéri taktikának mindenesetre ez utóbbi volt tanácsos, hogy a haza ügyére nézve szükséges volt-e, azt a későbbi kor ítélje el.
Már azelőtt figyelmeztetve volt a békepárt: hogy Nyáry helyett Szemerét tartsa vezérének, ez utóbbi tehát, ügyesen távol tartva magát az addigi küzdelmek terétől, s ennélfogva mindkét párttal békességben maradva, a függetlenségi nyilatkozat s Nyárynak erre következett visszalépése után élére állott a pártnak, s az új miniszteri program s azon körülmény: hogy a békepárt legtöbb tagjaira a legfontosabb hivatalok ruháztattak, gyaníttaták: hogy a girondisták azon tagjai, kiket nem elvek, hanem nagyravágyás tett Kossuth ellenségeivé, most még az övénél is merészebb tényekkel akarják őt megelőzni: hogy amit mint royalisták ki nem vihettek, mint republikánusok megtehessék Kossuth ellen, ki a függetlenséget kimondani sietett, a respublikát kikiáltani késlekedett.
A republikánus programon Kossuth maga is megütközött. Miért? Azt nem tudom. Tervei ellen volt-e a respublika kimondása? vagy megelőzve látta magát általa?
Beöthi azt írta Debrecenbe, megtudva a történteket: „e hírekre izzadok és fázom”. Pedig Beöthi nem tartozott a félénk politikusok közé.
*
E napok után egy idegen férfi érkezett Debrecenbe, állítólag angol követ (Brown), mit azonban ő, a legújabb eseményeket hallva határozottan tagadott.
Regényes kalandokon keresztül jutott Debrecenbe. Jelen volt a kápolnai csatában, látta mind a két sereget harcolni, s a magyarokról igen jó véleménnyel látszott lenni.
Többször elment a girondisták gyűléseibe, s tanácslá nekik: hogy az országgyűlés függetlenségi nyilatkozatát meg kell semmisíteni.
Mondák neki: hogy arra nincs lehetség.
– Van, felele. Agitáljanak a tagok a katonaság közt: hogy verje szét az országgyűlést, s határozatát desavouírozza.
Voltak, kik szót fogadtak neki, s többen állítják: hogy Klapka ígérkezett egy harmincezernyi rezerva felállításához, melynek ezen szolgálat megtevése leendett főfeladata; – azonban terveikben a muszka intervenció megelőzte.
Brown mondá: hogy midőn bizonyos iratokat átadott Kossuthnak, azoknak olvastára az elnök arcán konvulzív rángások vonaglottak keresztül, sokáig nem bírt szóhoz jutni.
Azon iratok tartalmát nem ismerem.
– Nem az a nagyobb baj, úgymonda az angol, hogy az orosz be fog jönni, hanem az: hogy Európa nem fogja önöket segíthetni e határozat miatt. Nem az a hiba: hogy ellenségeik kezét felszabadíták: hanem az: hogy barátaikét megkötötték.
*
Egy erdélyi angol indigena e tárgy felől beszélve, azon kérdésre, vajon mit fog tenni Anglia, ha Oroszország elfoglalná Magyarhont, ezt felelte:
– Ha Oroszország elfoglalja Magyarországot, akkor Anglia represszáliák fejében elveszi Szicíliát vagy Görögországot, s azt mondja: hogy az európai súlyegyen helyreállt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages