Mindent egyszerre

Teljes szövegű keresés

Mindent egyszerre
Egy évig ezután teljes elvonultságban élt a Sacramento-parti remete. Eltávozott honfitársai nem tértek többé oda vissza. Elég volt nekik az aranyból. Utazni sem volt többé semmi vágya. Valami nyomasztó előérzet úgy készteté untalan otthon maradni. Megérté, hogy ha az ember sokáig él, apródonkint minden a másé lesz; csak a feleség marad az „enyim”.
Már a gyermek nem az. Annak hivatása, hogy a magáé legyen. Az elrepül, mihelyt szárnya megnő. Csak a feleség az, akinek a keze a közös vándorbotot el nem ereszti.
Lajoska hat éves volt már. Lángeszű gyermek. Szépen fejlődött. 1860-ban készültek hetedik születése napját megülni. Erre a napra Ince kedves meglepetést készített fiacskájának. Egy kis hétmarkos fekete pónit vett a számára. Mint fog majd annak örülni! Serenának csak a ló színe ellen volt kifogása. Miért nem vett neki fehér lovacskát?
Ince biztosítá, hogy fehér póni nincsen a világon. Dehogy nincsen.
Van a jó istennek olyan fehér lovacskája is, amelyik a kis gyermekeket elhordogatja. A környékben kiütött a vörheny, s a szép gyermek hetedik születése ünnepén ott feküdt a ravatalon.
Ez rettentő csapás volt mind a két szülőre nézve. S ez ellen a tőr ellen nincs a szíven páncél.
Nincs nagy ember, nincs filozóf – az ilyen kis koporsó mellett. Ott a kis kertben készítettek számára kriptát. Annak az elejét ültették tele virággal: azt a kertet ápolták együtt.
Megkísérték egymást vigasztalni, s csak fájdalmaikat cserélték ki egymással.
Mindennap temetés volt a háznál. Egy-egy darabka papírt ha megleltek, melyen a kedves írott ákombákjai voltak, azon megint újra kezdődött a temetés. Mikor a virágok nyíltak, amiket ő ültetett, mikor a gyümölcs érett, amit ő szeretett, virágnyílás, gyümölcshullás mind csak az ő temetési ünnepe volt.
Ez a seb nem tudott begyógyulni.
Az új év is eljött. A lelki szenvedés nagyon meglátszott az asszony arcán.
A házi orvos azt tanácsolta, hogy égaljat kell változtatni. El kell távolítani az asszonyt gyermeke sírjától.
Szóba sem lehetett azt előtte hozni. Készebb volt utána halni: Az 1861-ik évben aztán megint csodadolgok kezdtek el történni az Óvilágban.
Egy tavaszelői napon Ince táviratot kap Magyarországról. Egykori főnöke, az apátúr küldé azt *-ről. E sürgöny tudatá vele, hogy a magyar országgyűlés össze van híva Budapestre; s a *-i választóközönség hajdani képviselőjét újra egyhangú felkiáltással megválasztá. Siessen honfitársai hívásának eleget tenni!
Ez fölrázta Incét elfásultságából.
Hívják: hivatása van. Nem álom, nem ábrándkép többé; valódi, a világ rendes folyása szerint keletkezett feladat. Egy ország sorsának bölcs elintézése. Ott még használhat valamit ez a darabokra tört szív.
Jó nemtője: a kétkedés még egyszer megragadta kezét: „Maradj ülve! Ne halld meg a jó emberek hívását! Izend meg nekik, hogy meghaltál. Nem érted te már a hazádfiait, akik, mióta elmentél, azt teszik, hogy mikor háború van, előveszik a bölcsességüket, s mikor béke van, megtalálják a bátorságukat. Idegen ember vagy te már odahaza.”
De még egyszer eldöntötte Ince végzetét az asszony. Orvosa komolyan figyelmezteté, hogy ha feleségét valami európai fürdőbe el nem viszi a tavasszal, majd az ősz elviszi azt máshová.
Csak azután, hogy Ince elhatározó magában neje végett visszatérni Európába, mutatta meg Serenának az apátúr levelét, mely a sürgönyt követte. Le volt abban írva a nagy nemzeti lelkesedés és a népies pompa, mely mellett a választás alkotmányos ténye végbement, igen szépen.
Serena anélkül is felhangolt idegein valami sejtelmes borzadály futott végig, mikor e levelet elolvasá. Önkénytelen visszatért emlékébe amaz éber álom, az az érzéktévedés, midőn ama nagy diadal napján a díszkapukat korallgrottáknak látta maga előtt, s az ölébe hulló koszorúkat a tenger csoda-puhányainak. E vízió végigfutott lelkén ismét.
Visszaadá a meghívó levelet férjének.
– Nekünk el kell mennünk – haza.
Igaz, hisz ott is van egy sírhalom, mely az övé: – az is „otthon”.
Tudta, hogy férje akarja ezt; s nem mondott ellent. Pedig sok mondanivalója lett volna; de elhallgatta mind. Ő készteté legjobban férjét, hogy igyekezzék minél elébb kertét, házát eladni. S hogy nem gondolt az ide visszatérésre többet, azt bizonyítá azzal, hogy gyermeke koporsóját kihozatá a sírboltból, egy másik érckoporsóba záratta, hogy magával vihesse Európába, s ott temethesse el. Talán majd a dudai sírhalom szomszédjába.
Az utazás nem járt már annyi hosszadalmassággal, mint idejövetelükkor. A Pacific vonal egy részén már lehetett utazni, s a hiányzó részeken gyors szárazföldi közlekedés volt egész New Yorkig. Onnét pedig gyors gőzösön csak tizennégy napi járó út Southamptonig.
Az idő is nagyon kedvezett az útnak. Gyönyörű enyhe tavasz volt a föld más oldalán az izotermák alatt, míg itt Európában szakadatlanul tombolt egész tavasszal a hideg, száraz éjszakkeleti szél.
Különösen a tengeri úton derült, csendes idő volt. Serenát egyszer sem lepte meg a tengeri betegség; még inkább erősíté idegeit a tengeri lég, s szemlátomást üdülni látszott.
Ince igazat adott magában az orvosnak. Jó volt őt arról a helyről eltávolítani, ahol minden tárgy egy beszélő emlék volt rá nézve. Serena kedélye kezdett földerülni. Valamelyik utasnak, aki a világ minden élclapjait gyűjté, egy magyarországi humorisztikus lapja is volt a gyűjteményében, s azt megmutatta Serenának. S Serena tudott már nevetni is a derék Bolond Miska politikai élcein. – Talán még örülni is megtanul valaha.
Az egész út a legkedvezőbb szerencsével lett bevégezve. Már ott voltak a végén. Albion partjai fehérlettek a láthatáron. Reggel már Southampton kikötőjében lesznek. A Water Nymph kitűnő hajó.
Este sokáig fenn voltak a fedélzeten az utazók, s gyönyörködtek a látványban, amint a félhold alásüllyed az óceánba. Aztán jó éjt kívántak egymásnak, s mentek aludni. A hölgyek a női kabinokba tértek, a férfiak a közös hálóterembe.
Ince megcsókolta Serena ajkát és homlokát az elváláskor. Azután eszébe jutott valami, utána sietett, visszahívta, hogy még a két szemét is megcsókolja. „Jó éjszakát, kedves, jó éjszakát!”
Éjfél után volt az idő, midőn egyszerre irtóztató rázkódás s rákövetkező kábító recsegés, ropogás veré föl az alvókat. Kiugrottak ágyaikból. Rohant, aki bírt a födélzetre. Borzasztó látvány volt előttük. Egy roppant nagy háromárbocos hajó nekiment éjjel a gőzösüknek: egyenesen neki az orrával a Water Nymph oldalának, s teljes gőzerővel keresztülhajtott rajta.
Öt másodperc alatt a Water Nymph keresztül volt törve, s a háromárbocos feneke alá gázolva, elmerítve a hullámokba.
Ez történt a Brighton Cliff előtt, két mérföldnyire Wight sziget nyugoti hegyétől.
Minden élő és nem élő, ami a Water Nymphen volt, a víz alá merült.
Mikor Ince magához tért: a háromárbocos födélzetén pillantá meg ezt a nem-szeretem-világot.
Első szava az volt ápolójához:
– Hol van nőm?
Az vállat vont, s azt felelte:
– Akik a női hálószobában voltak, azok mind elvesztek. Ő is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages