Aki nem tud hová lenni a pénzével

Teljes szövegű keresés

Aki nem tud hová lenni a pénzével
Borcz uram azóta, hogy Adorján fiát gróffá tette, arra a hitre tért, hogy most már egy gróf apjának nem illik birkásnak lenni többé.
A rózsaligeti kastélyt a szerzett uradalommal együtt egyenesen Adorján nevére íratta, hogy a tömérdek örökségi adót megtakarítsa vele.
Még a vételár kifizetése után is egész százezer forint készpénze maradt. Ezt magának rezerválta. Adorján az uradalomból rangjához illően élhet, a grófi feleség is hoz a házhoz valamit, apai öröksége rögtön kiadatik, Adorján első úr lehet azon a környéken.
Legyen is az. Legyenek neki is agaras paripái, amik futtatáskor az újságban kijönnek, cifra cselédjei és hivatalnokai, akik méltóságos úrnak címezik, mert ez őt mind megilleti.
Adorján grófilag el van látva, s amellett Borcz uram is úr maradt.
A százezer forintjával letelepedett egy Tisza melléki városba.
Százezer forint! Készpénz!
Kilátott ebben a városban valaha annyi pénzt egy rakáson? Senki! Még az adószedő sem.
Ez annyi pénz, amennyit elkölteni teljes lehetetlenség.
Borcz uram, mikor Rózsaligeten regnált, felszámított minden garast, amit saját szükségeire kiadott. Mind fel volt az jegyezve a kalendáriumba. Az sem telt meg vele. S mikor esztendő végén összeadta, kisült, hogy sohasem haladta az meg a száz rénes forintokat.
S ha mármost elgondolta Borcz uram, hogy ezentúl neki minden évben, törvényes hatos kamatú jövedelem mellett tizenötezer váltóforintot kell valamire elköltenie, akkor egészen meg volt elméjében zavarodva.
Mire lehetne ilyen iszonyú pénzt elkölteni? Jó bor, jó étel, jó élet. Erre el lehet költeni, tegyük fel, tíz forintot. Legyen kerek summa négyezer forint. Még tizenegyezer marad. Szabóra, csizmadiára, üsse kő!, menjen el kétszáz forint; – koldusnak, iskolának s más afféle tribulációkra, legyen az ember generózus!, számítson megint kétszáz forintot; még ez is csak négyszáz; – kocsit, lovat tartson az ember, kerüljön az hatszáz forintba! Marad még tízezer forint.
Mit kezdjen az ember ennyi fölösleggel, ha csakugyan nem akarja magát többé a vagyonszaporítása adni?
Egy napon a Tisza-parton sétálgatott Borcz uram, s nézegette az éppen érkező gőzhajót, mely akkor kötött ki a kiszálló hídnál.
Borcz uramnak rettentő mód megtetszett ez a magában járó alkotmány. Abban a percben elhatározta magát, hogy ilyet ő is fog készíteni.
Jól meg tessék érteni a dolgot: – nem készíttetni, hanem készíteni.
Mert ha az jutott volna Borcz uramnak eszébe, hogy kiadjon egy kis százezer forintot, azon vegyen magának egy gőzhajót, azt valami olyan vízen eleressze, ahova a szabadalmazott gőzhajózási társulat előjogai ki nem terjednek; vagy pedig tartsa dugaszban addig, amíg amannak kiváltsága letel, s addig használja kukoricamorzsolásra; hát akkor azt mondanák, hogy vállalkozó szellemű férfi; de nem azt cselekedte; ő maga akarta kitalálni, hogyan lehet egy hajóval két kerékkel megindulni a vízen, anélkül, hogy valami állat húzná.
Ebbe a vállalatba úgy ölte bele az ezreket, mintha csak az ablakán hullottak volna be.
Egy ember, aki soha a matézis szabályait nem tanulta, most rávetette magát, hogy saját fejéből kitaláljon egy olyan csudát, mely magától mozog. Kovács, lakatos, bádogos, ács, molnár, kerékjártó fát faragott, szegezett, kalapácsolt megrendelésére csodával határos egyenes, görbe rudakat, lemezeket, kerekeket, korongokat, gerendelyeket; de azt egyik sem tudta, hogy mire való lesz az, amit csinál. A szörnyű hajó ott állt az öbölben, belemenni senkinek sem volt szabad; csak a készítő mestereknek, azoknak sem látni mindent, csak éppen ami rájuk volt bízva.
A hajó természetesen nem mozdult helyéből soha, de megmozdult ahelyett Borcz uramnak a háza, mégpedig úgy kimozdult a lába alól, hogy ott is hagyta.
Úgy történt ez, hogy nagy gépészeti mániájában egyszer-másszor Borcz uram annyira kifogyott a költőpénzébül, hogy az ácsoknak nem fizethetett: ekkor aztán arra a felfedezésére jött, hogy pénzt könnyű kapni, ha az ember váltót ír alá. Azt azonban ismét elmulasztá megtanulni, hogy a váltó napjára úgy kell ügyelni, mint a sátoros ünnepre, most azt nem lehet húsz esztendeig elhúzni, mint a zálogos pert. Egyszer aztán odajutott, hogy beperelték. Ekkor látta át végre, hogy vannak emberek a világon, akikkel nem lehet tréfálni.
Nagy szorultságában, mikor már éppen arról volt szó, hogy a nagy háza mindjárt odahagyja, és más gazdához költözik: kap egy levelet a fiától, amelyben az tudósítja, hogy ma tartotta menyegzőjét egy baronesse-szel, s nagyon örülne, ha apját minél előbb láthatná.
Az öreg mindjárt kocsira ült; sietett Rózsapallagra. Ott a kastélyban lakó fia bizonyosan hatalmasan ranzsírozta magát egy bárónőveli házassággal; ettül most vissza lehet kérni valamit azokból a százezrekből, miket grófi méltóságának fenntartása végett rávesztegetett.
Az öreget elegáns inasok emelték le kocsijából, s vezették fel a kastélyba. Adorján maga lejött eléje, s nagyon örült, hogy újra ölelhette sokévi távollét után, míg a külföldön utazott. Azután, hogy az öreg kimosdózott az úti porbul, bevezette a baronesse-hez, hogy bemutassa.
A baronesse látása által csakugyan nagyon meg volt lepetve az öregúr. A baronesse nemigen akart másképpen beszélni, mint franciául. Ő pedig így nem értett.
– Te Adi! – súgá a fiának az öreg – nekem úgy tetszik, hogy a te baronesse-ed szörnyű módon hasonlít Torhányi Amáliához.
Adorján nagyot nevetett.
– Ördögös szemed van, atyus. Hát hiszen ő maga az. Mindig egymásnak szántál bennünket, végtére is összekerültünk.
– De hát hogyan lett ez baronesse?
– No, tudod, Ludvéghy után.
– Elvette volna a báró?
– No, csak úgy.
– Hát most meg te vetted el?
– Én is – csak úgy.
– Hát mért híttál most engemet emiatt ide oly heventén?
– Tudod, öreg, néhány apró zsenánt adósság üldöz, szeretnék tőled kölcsönözni.
– Üm. Hiszen magam is azért jöttem hozzád oly készséggel, mert én meg tőled akartam kapni…
 
Nem sok évnek kellett elmúlni, hogy Amália, ki tökéletesen tönkretette Ludvéghy bárót, Borcz Adorjánt is a kapcáira juttassa. A kereskedő leánya remekül értett gazdaságok elpusztításához.
Az öreg Borczot is látták a Tisza-parton mint gabonaszenzált ácsorogni foltos télikabátban, más szolgálatában. Amit épített, házai, hajói mint használhatatlan építési anyag jutottak kótyavetyére. Amit uzsorán nyert, uzsorán elveszté.
És azalatt a táblabíró fia és a gróf leánya, mint szerény gazda, mint szorgalmas gazdasszony, ha kincseket nem is, de független, senkinek nem bókoló állást tudtak kivívni maguknak.
Íme, ez a „felfordult világ”.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages