XI. FEJEZET • Fokrul fokra
XI. FEJEZET • Fokrul fokra
A király leszállt a koporsóhoz vezető lépcsőkön a baráthoz.
– Istenhez folyamodtam nagy szorongattatásomban; és ő, íme, meghallgatott engem. A megboldogult lélekhez fohászkodtam; és ő meghallotta fohászomat. Te vagy az, aki segítségemre küldve lettél.
A két férfi azután hosszasan merengve nézett egymás szemébe. E néma szembeszéd alatt azt tudakolá a barát a királytól: „Mit siratsz te a halott királynédon, akinek a halálhíre rád nézve csak örömhír?” A király pedig azt kérdé a baráttól: „Miért jössz te éjnek éjszakáján ide, az én királyném fölött virrasztani? Mi volt ő teneked?”
Megtalálták-e a választ egymás tekintetében?
Fráter György megtalálta, s ki akart térni előle.
– Fölséges úr! Én csak az igazságot védelmeztem, s kötelességemet teljesítettem.
– Az én lelkemet nagy nyugtalanságtól szabadítád meg vele. – Én téged kinevezlek a leendő királyné gyóntatóatyjává.
S azzal saját melléről leöltve a nehéz aranyláncot, azt a szerzetes vállára kapcsolá.
– Van szüksége az én fehér csuhámnak erre az aranyláncra?
– Ennek az aranyláncnak van szüksége erre a fehér kámzsára.
– Hogyhogy lehetnék én azonban a leendő királyné gyóntatója? Holott nekem vissza kell térnem az én hazámba, ahol zárdafőnök vagyok.
– Mátul fogva több vagy, mint sajóládi apátúr. A mai szent napon szerzetes testvéreid, a czenstochovói pálosok konventet tartának; mindnyájan meg voltak hatva a királyné fölött tartott halotti beszéded ékes és tudományos voltától, s az apátúrság vacantiában lévén náluk, téged választának meg czenstochovói apátúrrá, valamennyi szavazattal.
A czenstochovói apátúrság volt a pálos rend leggazdagabban javadalmazott zárdája. Ezt még a Magyarországon székelő főapátúr is promotiónak tartá.
– Saját érdekeimért elhagyjam-e a hazámat?
– Hazád érdekeért kell azt tenned. Te tudod azt jól, hogy Lengyelország nyugalma – Magyarországnak oltalma. Azért jöttél ide a királyné ügyét védelmezni. – Folytasd a munkádat. – Láttad ma azt a pompát, amit a lengyel főrendek és főpapok összehalmoztak a sírba szálló királyné tiszteletére; hallottad az utcákon a nép zsolozsmáinak égre törő hangjait: ez mind egy protestáció volt az új királyné ellen. Ugyanezek a mágnások, nemesek és parasztok átokkal és szitokkal fognak a királyi vártól a Wawel-templomig a díszhintó után rohanni, mely Sforza Bonát a menyegzői ünnepélyre viendi, s akik Jadviga királyné koporsóját virágokkal áraszták el, azok szalmakoszorúkat és az utcák szemetjét fogják az utána következő királynéra szórni. És az összes lengyel főpapok között nem lesz egy sem, aki az esküvőnél pontifikáljon, és ráadja az áldást. – Én ismerem az én népemet. – Te az ég által lettél küldve a mi megszabadításunkra. A czenstochovói kolostorban te, a főapátúr egész csendben, minden világi pompa nélkül, elvégzed a szertartást. Mint nem e nemzet szülötte, nem törődöl a lengyel nemesség indulatoskodásával. És megmented a trón iránti tiszteletet.
Fráter György végigtekintett az egész helyzeten.
A király kénytelen bűnös szerelmét törvényesíteni. Sürget az idő és a természet. Nincs haladék a népharag lecsillapultát bevárni. S a lengyelnél a nép érzülete alkotó és romboló erő. A szeretett királyért százezernyi hadsereg tömörül össze, s megy vele minden poklokon keresztül, legázol tatárt, muszkát, oláhot-de a megvetett királynak nincsen tábora; egy szégyenfolt cseppenjen a bíborpalástjára, s a kész százezernyi tábor szétrepül, mint egy ködkép.
– Elfogadom a testvérek választását.
Így lett Fráter György a leggazdagabb, a legtekintélyesebb pálos zárda apáturává.
Nyolcadnapra Jadviga királyné temetése után végbement a királyi pár esküvője a czenstochovói monostor Szent György-templomában. Fráter György volt a szertartást végző pap.
Egy hónapra ezután ismét ünnepélyes szertartást látott a pálosok kolostora: keresztelőt. Ismét Fráter György volt az egyházi szertartást végző pap, aki Zsigmond király és Sforza Bona királyné újszülött leányát a keresztségben „Izabella” névvel adományozá.
…Ez az Izabella volt a gondviselés által elküldve, hogy egykor Zápolya János felesége, s aztán Magyarország uralkodó királynéja legyen.
Jegyzet. 1715-ben jelent meg Párizsban Bechet Augustintól, az useri templom kanonokjától írva egy nevezetes monográfia e cím alatt: „Histoire du ministère, du cardinal Martinusius, archevêque de Strigonie, Primat et Regent du Royaume de Hongrie etc, Dedié A. S. A. S. Monsigneur le Prince Ragotski. Avec Approbation et Privilège du Roy”. Martinuzzi bíbornok, esztergomi érsek, prímás és Magyarország kormányzójának története. Felajánlva őfensége Rákóczi fejedelemnek. A király helybenhagyásával és szabadalmával. A szabadalom 1715. márciusban kelt, tehát még XIV. Lajos által lett helyben hagyva, ki azon év őszén halt meg. A mű kiadója Jean Geoffroy Nyon.
Ez a munka a leghitelesebb adatokból van összeállítva, s rendkívül érdekes részleteket tartalmaz Martinuzzi életéből, melyek több helyen értelmes helyreigazítással szolgálnak. Különös, hogy nagy történetírónknak, Horváth Mihálynak erről a nevezetes monográfiáról nem volt tudomása Fráter György monográfiájának megírásakor. Ebben az mondatik, hogy a budai pálos kolostor főnöke Fráter Györgyöt Lengyelországban a krakkói kerületben levő czenstochovói zárda főnökévé, priorává nevezte ki. Ellenben Bechet így adja elő ez eseményt:
„Ses grands talents le firent considérer avec distinction dans son Ordre; Sa réputation y devint si grande, que l’Abbé du fameux Monastère de Censtoconiano en Pologne étant décédé, quoique dans un autre Royaume, et une Province éloignée, les Religieux s’étant assemblés en Chapître général pour s élire un autre Supérieur, ils jettérent les yeux sur George, et d’une voix le choisirent pour leur Abbé.”
(Nagy tehetségei megkülönböztető tekintélyt szereztek neki az egész Rendnél; jó híre oly nagy lett, hogy miután a hírhedett czenstochovói kolostornak Lengyelországban meghalálozott az apátfőnöke, bárha más országba való volt is, s oly távol eső tartományba, mégis az általános káptalani gyűlésen az új főnökválasztásra egybegyűlt szerzetesek Györgyre vetették a szemeiket, s egyhangúlag őt választák meg apátjukká.)
Tehát a lengyel szerzetesek választották meg, éspedig apátúrrá, nem pedig a budai zárda nevezte ki perjellé Czenstochovóba. Ez a hírhedett s királyilag dotált kolostor nem is lehetett filiája a budakeszi szerény zárdának, melynek épülete ma is fennáll, mint egy sváb tehenész gazdasági tanyája.
S amit Bechet ír továbbit Martinuzziról, az ismét ez adat hitelességét erősíti meg.
„Cette élection honorable flattoit son penchant, cependant il en apprit la nouvelle sans aucune émotion, et toujours il montra sang froid en pareilles occasions. Il semble, que les dignités et les honneurs venoient au devant de lui, jamais il ne fit paroitre d’empressement pour les acquérir et les remplit toujours avec une grande dignité. – Dès qu’il eut prit possession de son Abbaie, il en règla les affaires temporelles avec une prudence, et les spirituelles avec un zèle admirable. Comme il avoit un discernement singulier à connoitre le caractère des esprits, il distribua les emplois selon la portée d’un chacun. Jamails il n’exigea des devoirs, dont il ne donna l’exemple; toujours le premier et le dernier aux exercices de la régularité.”
(Ez a megtisztelő választás hízelgett az ő hajlamainak, azonban ennek a hírét minden felindulás nélkül fogadta. Mindenkor hidegvért mutatott hasonló alkalmaknál. Úgy tetszik, hogy a kitüntetések helyébe jöttek, sohasem mutatta, hogy azoknak elnyerésében serénykedik, s azokat mindig nagy méltósággal töltötte be. – Amint birtokába vette az apátságot, annak a világi ügyét nagy eszességgel hozta rendbe, s a lelki ügyeit bámulatos buzgósággal. Minthogy különös tehetséggel bírt a szellemi karakterek megkülönböztetésében, a hivatalos teendőket kinek-kinek a hivatásához alkalmazva osztotta ki. Sohasem követelt oly kőtelességeket, amikre maga ne adott volna példát. S a vallásos gyakorlatoknál mindig ő volt az első és az utolsó.)
