XXIX. FEJEZET • A titkos ellenség

Teljes szövegű keresés

XXIX. FEJEZET • A titkos ellenség
Ezt a kis bajt is hamar elfelejtették. A pestis megszűnt. A házigazda, a víg cimborák visszatértek, s velük együtt a jókedv és tivornyázás. Lassankint szállingóztak Zápolya után magyarországi hívek is. Odavetődött Verbőczy István, a hajdani nádorispán. Ez ugyan unalmas egy cimbora volt. Mindig lamentált, pityergett, egyre sírt a haza sorsán, meg a saját magáén, hiába biztatta Zápolya, hogy ne vegye olyan igen szívére ezt a mostani állapotot. „Lám, én mennyit elvesztettem! Koronámat, birtokaimat, mégis nevetem az egész bolondságot.” Azért Verbőczy csak sírdogált. Utoljára János király odarendelt melléje egy apródot, hogy egy kendővel törölgesse a könnyhullatásban telhetetlen főúrnak a szemeit.
Majd meg Pozsonybul vetődött oda egy régi katonája, a Bodó Ferenc harcosai közül. Attul kérdezé János király, hogy mit beszélnek a „német magyarok” őfelőle.
– Megmondhatom, amit magam fülével hallottam Báthory István szájából: elment Zápolya Lengyelországba, beállt a krakkói kollégiumba diáknak, hogy tanuljon valamit; megunta a magyar bort, egy kis lengyel sörre vágyott.
No, hát ha visszamégy, mondd meg az uraknak, hogy igenis tanultam már annyit a lengyel iskolában, hogy nemsokára visszatérek, s leteszem az egzámentet az ő hátukon, hogy jajgatnak bele; a lengyel sörből is eleget ittam már, s majd a söprűjét őalájuk öntöm.
De nagyon csalatkozott János király, amikor azt hitte, hogy ő már eleget tanult Lengyelországban! Még csak a kezdetén volt a stúdiumának.
Fráter György nógatására, hogy tenni is kellene már valamit, s nem várni poharazás közben, hogy mikor nyitja meg Zsigmond király Litva vár ajtaját a „ci-devant” sógor vendéglátására, rászánta magát Zápolya, hogy tesz egy lépést országának visszafoglalása ügyében. Irt a szász nagyfejedelemnek, ki azon időben ellenséges lábon állt Ferdinánddal, kérve tőle fegyveres segélyt és hadviselésre való pénzt. Ezzel a levéllel útnak indította egy kengyelfutóját Szászországba.
Arra nem is gondolt János király, hogy valamennyi lengyel szolgája, mind titkos zsoldosa Bona királynénak.
S a lengyel királyné a legkegyetlenebb szívű ellensége volt Zápolyának.
Ha gondolkozott volna rajta, magátul is rájöhetett volna, hogy mi okbul ungorkodik ellene Sforza Bona.
Fráter György tudta azt jól; de neki zár volt a száján.
A kengyelfutó, akire János királynak a szász fejedelemhez írott levele bízatott, elébb odavitte azt Litva várába a királynéhoz. Bona királyné egy krakkói aranyművest hívatott magához, s azzal egy tökéletesen hasonló pecsétnyomót vésetett, aminőt Zápolya használt, annak a címerével és köriratával. Ezzel a praktikával fel lehetett bontani János király levelét, s ismét lepecsételni.
A levelet elolvasták, s aztán útjára eresztették.
A rendes időben, ami alatt oda-vissza lehet jönni, megérkezett a kengyelfutó a szász fejedelem levelével, melyben őfelsége értesíti felséges kollégáját, hogy nagyon örül, hogy szolgálhat neki. Rögtön küld a segítségére tizenkétezer harcost s a hadviselés költségeire negyvenezer aranyat.
Ez örömhír fölött nagy volt a jubiláté János király környezetében.
A futár ismét nyargalt oda-vissza, azzal a magyar szóval, hogy „Adjad Uram Isten, de mindjárt!”
A visszatérő futár aztán még jobb híreket hozott.
A szász sereg meg is indult, mégpedig Szilézián keresztül. Minthogy pedig a sziléziták mint Ferdinánd király hívei nem akarták megengedni az átkelést, fegyverrel törtek maguknak utat, s ostrommal foglalták el Olomoch városát (melyet bajos dolog megtalálni a térképen), s e városon tizennyolcezer márkát vettek hadisarcban, azt is a többi pénzhez csatolták, s küldik János királynak. Itt van már a határon; csak érte kell menni.
Ez a hír még nagyobb örömöt támasztott. János király rögtön társzekeret fogadott, mert ennyi hordó pénznek az elszállítására az kell; arra felültette Fráter Györgyöt meg a káplánt, mint két legbiztosabb hívét, hogy menjenek eléje a pénzt hozó követeknek.
Azokkal szépen össze is találkozának; de egyebet, mint jajveszékelést, nem találtak náluk. Útközben a gonosz hajdemákok, a veresinges haramiák megrohanták őket; a pénzt mind elrabolták.
Ezzel a keserves hírrel tértek vissza János királyhoz.
Nagy volt a keserűsége és bosszúsága emiatt Zápolyának, de hát látott ő már ennél több kincset is elveszni néhanapján. Csak elnyögte a veszteséget. Ellenben ismét levelet írt a szász fejedelemhez, sürgetőn kérve, hogy noha a küldött pénz sárba esett, de legalább a hadsereget küldje gyorsan, hogy még idején betörhessen vele jó Magyarországba.
Ezt a levelét is elvitte a kengyelfutója elébb Litva várába.
Bona királyné aztán e sürgető levél helyett íratott egy másikat János király nevében, amelyben ez arra kéri a szász fejedelmet, hogy őszre fordulván az idő, ez évre már elkésett a hadmívelés. A magyar felkelő hadak nem szeretnek télvízben táborozni. Azért jobb lesz, ha a szász segélyhad nem jön be az idén.
Ezt a levelet vitte el a futár a szász fejedelemhez.
A szász fejedelem aztán erre a levélre megint egy keserű és fanyar választ adott János királynak: „Hogyha te magad is félsz a téli háborútól, s előre fázol a vízben-hóban cafolástól, akkor én is megyek haza a téli szállásomra, s várhatsz rám, amíg megmelegszem”.
Zápolyát majd a guta ütötte meg haragjában, mikor azt a levelet olvasta! Hisz ő éppen az ellenkezőt írta a szövetségesének. Rögtön keresteté a levélhozó fullajtárt, de már az akkorra úgy elszelelt, hogy nem lehetett megtalálni.
Most már aztán Zápolya is versenyt lamentált Verbőczyvel.
Ki nem bírta találni, hogy ki az, aki ővele azt a kegyetlen játékot űzi.
Fráter György tudta azt jól.
– Én rablókkal és hamisítókkal vagyok itt körülvéve! – zúgolódott a király, s felkerekedett egész kíséretével, otthagyta Tarnov várát, s megszállt egy közeli kisvárosban. Ott pedig az első éjjel felgyújták a feje fölött a házat, amelyben megszállt; a király utoljára is kénytelen volt valamennyi szekerével együtt a körülkerített templom udvarán letelepedni, s maga ott hált a cinteremben.
S még most sem vette észre, hogy ez mind terv szerinti „hozott Isten!”
Ez mind Sforza Bona praktikája.
János király úgy tett, mint a szenvedélyes lutrijátékos, aki a számait minden lutriba berakja, ahol csak húznak; abban a hitben, hogy valamelyiken csak kihúzzák. Elküldözte a követeit a francia, angol, portugál királyokhoz, velencei dózséhoz, segélyt esedezve; de bizony a számai csak nem jöttek ki sehol.
A szász fejedelemmel való felsülése után néhány napra megérkezett Franciaországból a követe, Laszkó Jeromos, egy egész hosszú litániáját hozva magával I. Ferenc király szövetségi pontozatainak, melyekben elmondatik, hogy mit tegyen János király I. Ferenc kedvére, Ferdinánd és Károly császár kárára, hogyan verje meg őket, hogyan foglalja el, s ha meghal, kire hagyja az országot; s akkor aztán a francia király fog neki hadisegély fejében küldeni havonkint 20 ezer livre-t s egyszer mindenkorra egy királykisasszonyt hitvestársul. De mindezt tartsa titokban; mert Ferenc királynak fiai túszul vannak Károly császárnál, ahova cserében kerültek a csatában elfogott atyjukért. Ezúttal azonban pénzt nem küldött őfranciasága.
Tehát „Nesze semmi, fogd meg jól! Ne szólj semmit se, még azt is lassan mondd”.
– Felséges uram! – mondá ekkor Fráter György Zápolyának. – Azt látom én, hogy mink Verbőczy uram könnyhullatásaival s a külső fejedelmek biztatásaival sohasem foglaljuk el Magyarországot.
– Hát kire támaszkodjam?
– Én ismerek egy derék embert, akinek minden meg van adva Istentől, hogy Magyarországot meghódítsa; csak akarja.
– Hol van az az ember?
– Itt áll velem szemközt. Te vagy az magad, János király.
– S hol vegyem a hadsereget?
– A magyaroknál. Saját hazádfiainál.
– S hol vegyem a hadiköltséget?
– Azt is magadnál találod. Szekereid vannak megterhelve arany, ezüst marhával. Holt kincs, aminek nem veszed se hasznát, se dicsőségét. Ezekre a kincseidre, ha zálogba tennéd, kaphatnál harminc-negyvenezer aranyat.
– Kinek van Lengyelországban negyvenezer aranya zálogra kölcsönadni való?
– Zsigmond királynak van.
– Az igaz. De ki tud Zsigmond királyhoz férkőzni, hogy vele beszéljen?
– Beszélek én.
– Nem bocsát senkit magához, aki tőlem visz követséget.
– Engem be fog bocsátani.
– Nagy fába vágod a fejszét, lelked rajta.
A barát útra kelt, minden kíséret nélkül, egyes-egyedül.
Jól ismerte az emberi szíveket. Amint megérkezett Litva várába, csak a nevét kellett kimondania a majordomus előtt, azonnal megnyílt előtte minden ajtó.
A czenstochovai apátúrnak éjjel-nappal szabad bejárása van Zsigmond király palotájába.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages