A keresztes hadak rátalálnak a Jordánra, hanem az ellenségre nem találnak
A keresztes hadak rátalálnak a Jordánra, hanem az ellenségre nem találnak
Tökéletes lett az örömük a keresztes hadaknak, amidőn másnap Brüniszkáld vezetése alatt, rövid mellékúton, kijutottak a sziklatömkelegből, s maguk előtt látták a szent Jordán folyamát, s annak édeni vidékét.
Csendes méltósággal kanyarog alá az áldást adó folyam a jerikói síkon végig, kígyózó kanyarulatokban félszigeteket képezve, amik pálmafákkal, balzsamillatú bokrokkal vannak fedve; a ligetek sötétjéből paloták tornyai fehérlenek elő. Az a zöld erdő ott, a kupolás palotákkal, a vörös bástyafalakkal, az a jerikói vár: még most a pompa és gyönyörűség tanyája. Az a magasra kiemelkedő oszlopkörönd: Heródes palotája. Az a nagy víztükör, melynek közepén az egész hatalmas folyam látható folyással keresztülhúzódik, melynek sziklapartjai lépcsőzetes szakaszokra vannak szabályozva, s minden lankája a magaslatnak, egész föl a bércek tetejéig pálmákkal, fügékkel, olajfákkal, borsfageszttel beültetve; száz falu és város elhintve körülötte, amik között egész raja a vitorlás hajóknak sikamlik a hullámtükrön végig: ez a Genezáret tava. Az Üdvözítő csodatételeinek tanúja. Itt halásztak az apostolok; itt járt Jézus a háborgó vizek fölött; amott a hegy, melyen négyezer embert megvendégelt, csoda módon szaporodó testi és lelki eledellel. Az a csendes öböl ott a sziklák között, aminek a tükre sötétkéknek látszik, az emlékezetes hely, ahol Keresztelő János Jézust, a vízbe mártva, felavatta. Minden szikla beszél, hirdet, emlékeztet; visszhangoztatja még a nagy Megváltó szavait, a tövisfa még izzadja a vért napsütötte levelei hegyén, mely az ő vére hullásáért maradt rajta; az örök felhőtlen égből még hangzik alá az ezernyi énekesmadár zengésében az angyalok túlvilági éneke: az egész földi táj a mennyországról álmodik.
A legdurvább kedély is megérzi e tájék isteni hatását, a marcona vitézek ajka zsolozsmákra nyílik meg: úgy közelednek a Jordán felé, hogy karjdaik markolatát, mint a keresztet, fölfelé emelve tartják imára kulcsolt kezeik között. Siet az egész tábor lemosni teste és lelke szennyeit a Jordán vizében. Egészen új embernek érzi mindenki magát. Kialszanak a földi érzések; meggyulladnak az égi lángok. Senki sem zúgolódik már, hogy oly messze földről eljött; senki sem emlegeti, hogy mennyit szenvedett: egy napja a csodák vidékének kifizeti évek viszontagságait. A szív is mássá lesz. Férfi és nő nem gondolnak egymásra: mindegyik csak a láthatatlanokkal van eltelve.
Ma már híre sincs ennek. A táj sivatag, a Genezáret tó partjain rabló beduinok laknak, olajfa, pálma elpusztult, s Jerikó helyén, az agyagsivatagban bujkál egy kis falu, az arab neve „Eriha”.
Még Lebée László is egészen más embernek érezte magát, amint a Jordán vizéből kiszállt. Gyónt és vezeklést tartott. Bocsánatot kért mindazoktól, akiket megbántott. A süvének, Brüniszkáldnak megköszönte, hogy őt ifjú bölcsességével oly halálos bűntől megőrizte. S hogy bebizonyítsa, mennyire igaz a bűnbánása, az ő szeme láttára dobta a tűzbe azt a pokolbeli találmányt, a cukornád karperecet a tarentaféreggel. És aztán térden állva imádkozott a mennybeli hatalomhoz, hogy soha őtet többé ilyen kísértetbe ne vigye.
Mert hiszen a szíve valóságában igaz jó ember volt Lebée László, s akit szeretett, azt sohasem szűnt meg szeretni; s talán ha a visegrádi udvarhoz fel nem került volna: sok bolondság nem termett volna meg a lelkében. Az ottani ledér élet nagyon rossz iskola volt rá nézve. Megszokta, hogy a nők milyen könnyen veszik a hitvesi hűséget, s még az olyan szent férfiak is, akiknek a homlokát a chrysma mentesíti, csak arra gondolnak, hogy melyik nőnek a szívét nyerhessék el, holott Gergely pápa óta egyikhez sincs semmi igaz jussuk.
Ez volt az átok az egész életén meg a heves véralkat, az erős képzelődés. Azért az egyik órában tudott szent lenni, a másikban gonosztevő. Ha a feleségére gondolt, azt megsiratta, s aztán megint a legelső szép asszonynak utánaszaladt.
Ezúttal azonban szerencséjére olyan jó leckét kapott, ami sok ideig megmaradt nála. Clarinda hercegasszony példát mutatott neki, aminőt még nem látott ez ideig, hogy mi az a valódi hitvesi hűség? Feltalált kedves halottjának koporsóját mindenütt magával hordozta: sátorában fekhelye mellé helyezteté, s egész idejét azzal tölté, hogy annak a lelke üdvéért imádkozott.
Lebée László felfogadta Brüniszkáldnak, hogy most már csupán vitézi kötelességének fog élni, s azt a kegyet kérte a királytól, hogy engedtessék meg neki, a maga székely hadaival és Brüniszkáld szász harcosaival egyesülten bekalandozni az egész Jordán vidékét; hogy hírt hozzon felőle, hol állanak Malek Kamel szultán hadai, akikkel a keresztyén tábor döntő ütközetet keres. Ez a kalandokkal teljes kémszemlészet elvezette a két rokon vitézt egész a „Holt-tengerig” – mindenütt rátaláltak Malek Kamel utóhadaira, s azokat vitézül megtámadták, meg is verték. A neveiket sem bírták a fejükben tartani azoknak a városoknak, amiket futtában elfoglaltak egy bátor rohammal, s ezrekre ment a száma az általuk kiszabadított keresztyén raboknak. A szaracénok sehol sem álltak nekik komolyan ellent.
A trónjáról leköszönt öreg Malek Adel szultán azt a tanácsot adta mind a két fiának, akik között roppant birodalmát felosztotta, Malek Kamelnek adva Damaszkuszt, Koradinnak Egyiptomot: hogy sehol se fogadjanak el az új keresztes hadsereggel döntő ütközetet, hagyják azt előre-hátra tekeregni az országban, elolvad az a sereg magától, mint a hegyekben levő hó; sokféle nemzetből áll, egymás között majd összevész; megunja a hazájától távollételt, és haza kívánkozik. A két ifjú szultán nyugatról, keletről csak kísérté a keresztes tábort; de helyt nem állt derék csatára sehol.
Lebée László és Brüniszkáld azzal a hírrel tért vissza portyázó kalandjárásából, hogy a szaracén sereg sehol sem áll meg még csak az ő kis előcsapatjukkal szemben sem. Ahol megjelennek, szedi a sátorfát, s mélyebben húzódik a sivatag pusztába.
