A tetemhalom
A tetemhalom
Körös-körül a szikla oly magas, hogy nyíllövés a párkányát el nem éri. Ellenben onnan a magasból sziklákkal agyon lehet verni idelenn a legvitézebb sereget.
Ott van az útban a tanúság. Élő tanú, pedig halott. Egy rengeteg nagy domb. Csupa merő holttetemekből egymásra hányva. Ez a legújabb tetemhalom. Valami száz évvel későbbi a legelsőnél, Richárd király idejéből való. A hullák még nem váltak egészen csontvázakká; nincsenek is fegyvereiktől úgy megfosztva. Felülről alá hengerített sziklák úgy összezúztak embert és páncélt, úgy egymásba tapostak állatcsontot, öltözetet, vértet, hogy nem volt érdemes a törmeléket szétválogatni. Úgy maradt minden egy halomba gázolva. Csak itt-ott nyúlik ki belőle egy vaskesztyűs kéz, egy lovagkelevéz, zászlórongy a végén. A címerdarabokból találgathatják az utóbb jövők, kiről hámlott az le? Kinek a szíve porladozik ott a nagy halomban, aminek fele kő, fele csont. Hanem legfelül, valamennyi holttest fölé, oda van fektetve egy roppant nagy ércfeszület, aminek a keresztje kovácsolt vas, maga a Krisztus-alak rajta pedig vörösréz, ami az időtől egészen zölddé vált már. A hitetlennek egy óriás kígyót fontak körüle csúfságból, a kígyó fejét az Üdvözítőével szorítva egymáshoz.
Itt igazán meg kellett állni, ez a memento mori! Ha Koradin csapatjai ott leskelődnek a magasban, Endre király vitézeitől csak az a halom lesz magasabb. Elvesznek csata nélkül – mint példaadóik.
Abba a sziklaszorosba bemenni nem volt ajánlatos, mielőtt a környéket fel nem kutatták.
Két önkéntes csapatot indítottak meg, egyet keletnek, másikat nyugatnak, hogy kémszemlét tegyenek oldalvást a hitetlenek birodalmában; a nyugati csapatot Lebée László, a keletit Brüniszkáld vezette. Amannak a meredek sziklagerincre kellett felkapaszkodnia, emennek egy mély szakadékba alábocsátkoznia.
Amíg azoknak egyike vissza nem tér, az egész keresztes hadnak ott kellett tanyázni a Jezrael völgyében. Már akkor harmadik napja volt, hogy nem kaptak vizet.
De Clarinda hercegnőre nézve a rá következő nap szenvedéseinek elviselése meg volt könnyítve azáltal, hogy éppen kántorszerda volt. Szent fogadása szerint ő ezt a napot akként szentelte meg rendesen, hogy sem étel, sem ital nem érte az ajkait. Ezen a napon tehát fogadásul böjtölt. És az mindegy lett volna rá nézve, ha valahány kő hever a pusztában, az mind pástétommá változnék is; s ami vizet a délibáb a láthatáron hullámoztat, valósággal idejönne is, friss itallal kínálkozva: ő ahhoz hozzá nem nyúlna. Tehát ezen a napon a szent fogadás segítette neki a kétségbeejtő epedést, szomjúságot elviselni. Még másokat is tudott buzdítani a türelemre és kitartásra.
A keresztesek tábora egész nap zsolozsmákat énekelt, ami szintén eloszlatja a test gyarló kívánságait.
Estefelé aztán a tábor szélén felállított előőrök riadójelt adtak. A napnyugati hegygerincről csapatok közeledését lehet látni.
Nemsokára ki lehetett venni az alkonyfénynél, hogy azok ott a magyarok fehér zászlói. Lebée László kerül vissza.
A fekete alakok sorozatában kivehetők voltak a hegygerincen végigügető idomtalan dromedárok. A magyar vezér zsákmányt ejtett!
Akkor bizonyosan emberlakta vidékre talált.
S ha arra talált, akkor frissítő italt is hoz magával a tábor számára.
Csak erre a puszta reményre is rögtön újraéledt az egész táborban a bizalom és jókedv. Nem lesz már semmi baj!
És méltón keletkezett ez a hit és öröm; mert amint Lebée László csapatja alászállt a hegymagasról, az előrekergetett tevék, a lovakat megelőzve, vágtattak a táborba, oldalaikra terhelt tömlőikkel, amik forrásvízzel voltak megtelve; ahol azonban a hadnagyok elfogdosták őket: nehogy egy csapat feldorbézolja az egész szállítmányt, s a többinek ne jusson belőle. Majd mindazt igazság szerint fogják dandáronként felosztani.
De még azonkívül mennyi mindent hozott Lebée László!
Kincsekkel, drága szövetekkel megrakott öszvércsapatot. S aztán egy egész sereg hitetlent, hátrakötött kezekkel, hadifoglyul ejtve. S cserében azoknak a paripáira ültetve, ugyanannyi kiszabadított keresztyén foglyot. Ezeket már messziről meg lehetett ismerni hosszú hajfürtjeikről, míg a hitetlenek koponyája simára volt borotválva.
Minő diadalkiáltás fogadta a visszatérőket! Clarinda hercegasszony maga is eléjük ment hölgykíséretével a győzteseket üdvözölni.
