Zenobius megvereti a gyermekek táborával a hitetleneket, anélkül, hogy elvinné őket Mezopotámiába
Zenobius megvereti a gyermekek táborával a hitetleneket, anélkül, hogy elvinné őket Mezopotámiába
Nem ilyen könnyű munkája volt Zenobiusnak a gyermektábor visszafordításával.
Azokat már a velük együtt kóricáló patrénok gonosz lélekkufárjai úgy felbujtogatták, hogy semmi okos beszéd nem fogott rajtuk többé. Ezek az átkozottak nem vették azt jó cserének, hogy a gyermekek helyett a férfiak mennek a keresztes hadba, mert ők mind arra néztek, hogy ezt a sok apró csemetét, kit a bizánci hebdomon piacon, kit meg az afrikai partok városaiban jó áron rabszolgákul eladogatnak, a szemrevaló leánykákat különösen pártfogásuk alá vették – azoknak cifra ruhákat, klárisokat ajándékoztak, sok pénzük bánta már, azt nem lehetett veszendőbe hagyni. Ők szították a szent tüzet legjobban a gyermekek közt, hogy ne engedjék magukat visszatéríteni a hitetlenek elleni hadjáratból. „Nem viszi kend ezeket vissza békességgel, Zenobius apó!”
– No, ha nem viszem vissza békességgel, visszaviszem háborgással.
Zenobius összegyűjté az egész gyermektábort a Maros partjára, a leglármásabbakat a maga közelébe; s akkor elővett a tarsolyából egy nagy függőpecsétes levelet. Azt mondta, hogy ez a pápának a bullája; mindenki boruljon térdre, aki azt hallgatja.
Szót fogadtak neki, az egész tábor körös-körül letérdelt. Akik azonban nem követték a példát, azok voltak a patarénok. Nekik a pápa nem volt pápájuk, mert ők ariánusok, sőt manichaeusok voltak. Ők csak állva hallgatták a teherhordó szamaraik mellől a szép szókat.
Azok pedig őrájuk nézve nem voltak szép szók; mert nem egyéb mondatott azokban, mint hogy igen üdvös dolog a hitetlenek ellen harcra kelni és őket mindenütt e föld színéről elpusztítani; de minek előtte megtámadnók azokat az ő országukban: előbb tisztítsuk meg tőlük a saját országunkat. Íme itt közöttünk élnek, dobzódnak, dúskálkodnak, vérünket szívják, erkölcseinket megrontják, csalnak, lopnak, ragadoznak, hamis pénzt vernek és boszorkánymesterséget űznek, leányokat elcsábítanak, fiúknak vérét veszik, azzal Bafomet bálványainak áldoznak – a gonosz patarénusok! Rajta, ifjú keresztyének: üssétek, vágjátok, tűzbe, vízbe dobáljátok; átkozott kincseiket felosszátok, ahol őket találjátok.
Ez a rendelet pedig fölöttébb megtetszett a fiatal keresztes tábornak. Ott mindjárt el is kezdték azt foganatosítani a köztük őgyelgő patarénokon, akik későn vették észre a nyakukra szorult hurkot. Sok lúd disznót győz.
Akit ott agyon nem vertek, azt a vízbe dobták, az árukat prédára vetették, s akkor aztán beleízlelve az olcsó háborúba, nekifordultak a hátuk mögött hagyott városoknak, tűzzel és parittyával; azokban minden ott letelepült patarént elvertek, agyonvertek, kivertek, házaikat, sátoraikat szétbontották, felégették: dúlva, rombolva szétoszlottak az ország minden részébe, összekeveredve mindenféle tolvaj csőcselékkel s hurcolva szét a rémületet az egész Királyföldön; majd felfordították az egész országot.
Zenobius tehát híven beváltotta a szavát, hogy a gyermektábort visszafordítja a saját országába; de ugyan nem volt köszönet benne.
