Malek Kamel, az igazságos
Malek Kamel, az igazságos
Azt tudta a megholt szolgájától, hogy a férje Malek Kamel fogságába esett.
Minden ember, akivel a városban összejött, akármi nemzetbeli volt is, csak elragadtatással beszélt a kalifáról; a nép ezt a melléknevet adta neki: „az igazságos”! Imádták, leborultak előtte, mindenki szerette.
Mária úgy óhajtott volna már a színe elé kerülni. De nem lehetett. Malek Kamel több nap óta elzárkózott a szerájába, ami palotacsoportozatával maga egy város volt. Olyankor szokta ezt tenni, amidőn neki, a legmagasabb földi bírónak kell ítéletet hozni. Ily nehéz napokon elzárja magát az egész élő világtól, s nem tanácskozik mással, csak Istennel.
A szeráj minden kapuja be van zárva ilyenkor. A nép áhítattal lesi, mikor nyílnak meg az aranyozott rézkapuk ismét, kik lesznek azok, akik belőle kijönnek, akikre a kalifa ítéletet mondott; életnek vagy halálnak fiai lesznek-e?
Az ítélet kimondását megelőző napon lovas kikiáltók járják be a várost, trombitaszó mellett hirdetve, hogy a fekete kút piacára nyíló kapu holnap reggel, az első szúra éneklése után ki fog nyittatni. Jöjjenek fel minden népek meghallgatni a kalifa igazságos ítéletét.
Senki sem tudta, hogy kire szól majd az ítélet; de az köztudomású volt, hogy a „fekete kút” piaca csak büntetések végrehajtásának szokott színhelye lenni. Fekete márvány medence veszi körül e szökőkutat, innen az elnevezése; a medence közepén áll egy roppant feketemárvány kolonc, annak a közepéből lövell fel a vízsugár. Az ítélethirdetés napján a vízömlés megszakad, s csak akkor lesz látható, hogy a koloncról vaskarikák függnek alá.
– Oda neked is el kell menned! – mondá a dái áldoát Máriának. – Ott bizonnyal észre fog venni a kalifa, s akkor ő hívat fel maga elé. Vígy magaddal a gyógyszereidből.
Másnap korán reggel odaviteté magát Mária a palankinjában; a nép, amint megismerte, utat nyitott előtte, s hálálkodva fogadta; a piacon a legkiválóbb helyet engedték át számára, az Ali mecset külső árkádja alatt, ahonnan a szeráj kapujára és az aranyrácsozatos erkélyre éppen olyan jól láthatott, mint a fekete kútra, szegény bűnösök szomorú színpadjára.
Az egész tért sűrű néptömeg tartá elfoglalva; a házak lapos födelei is rakva voltak bámuló férfiakkal, nők csak a sűrű ablakrácsozatok és a palankinok kárpitjai mögül kandikáltak elő.
Amint a müezzin a szúrát elénekelte, egyszerre föltárultak a szeráj érckapujának szárnyai s a fölöttük levő erkély táblái, s míg alant a rézhídon széles alabárdokat viselő fekete azopardok tódultak elő; az erkély ballustrádján megjelent a kalifa, udvari kíséretével, emírjeivel és ulémáival, s helyet foglalt egy számára emelt mennyezetes zsellyén.
Szép, daliás, fejedelmi alak volt Malek Kamel; hosszú fényes fekete szakállal, napbarnított arccal, nyugodt tekintettel. Az idegent meglepte az arc, a damaszkuszi már ismerte annak bűbáját.
