Miért jó vaknak lenni?
Miért jó vaknak lenni?
Ez volt az az indus nő, aki Malek Adel szultán szemeinek gyógyszeréül a foglyok könnyeit találta ki. Kezében tartá a damaszkuszi szultán levelét. Ő olvasta el azt.
– Te Damaszkuszból jössz? – kérdezé Máriától, rideg, száraz hangon, szigorú tekintettel. – Mikor jöttél el onnan?
– Mikor a rózsák nyíltak.
– Most pedig már a szőlők asznak. Két évszak múlt közben. Mi volt az utolsó nagy esemény, amit Damaszkuszban láttál?
– Két templárius lovag pellengérre ítéltetése, kik a frankok császárját el akarták árulni Malek Kamel szultánnak.
– S te semmit sem tudsz arról, amik azóta történtek a világban?
– Semmit. Pusztákon bujdokolva, kergetve, üldözve jöttem idáig.
– Malek Kamel szultán azt írja az atyjának, hogy az ő kedvéért minden kívánságodat teljesítse.
– Nekem csak egy kívánságom van. Börtönben sínylő férjemet kiszabadítani.
– Azt is írja a damaszkuszi szultán, hogy te az egyiptomi csumát meg tudod gyógyítani, amiben Malek Kamel szultán szenved.
– Úgy van. Ezeket gyógyítottam meg vele.
– De a szultán szemére hályog is szállt. Azt is meg tudod-e orvosolni? Visszaadhatod-e a szeme világát is neki?
Az ezüstkulacsban Máriának az a szere állt, amit a torjai barlangban annyi életveszéllyel szedett össze, s ami a vajákos asszony állítása szerint még a vakságot is meggyógyítja, ha az szürke hályogtól ered.
Mária ezt felelte:
– Lehet, hogy még azt is meg tudom gyógyítani, de még senkin sem kísérlettem meg, s olyannal nem akarok kérkedni, amit bizonyosan nem tudok.
– Ennél a szavadnál megállapodjál! Azt megengedem, hogy a szultán kínzó fájdalmait elenyésztesd, de azt nem, hogy a látását visszaadd. Tudd meg az okát. Amióta te Damaszkuszt elhagytad, az egész világ egyet fordult a sarkában. Akkor még virult az a béke, amit Malek Kamel szultán szerzett az izlámhívők és a messiáshívők között. A német császár és Koradin meg Malinka Kornél kalifák mély barátságban éltek; magad is tanúja voltál e barátságnak. Azóta a német császár hazament a maga országába, más frank fejedelem jött helyébe, más keresztes hadakkal. Azok újra megindították a háborút keresztyének és szaracénok között. Megszállták Egyiptomot. Mizraim gyöngyét, Damiettet ostromolják. Malek Kamel nem tud erről semmit. Mi, akik őt itt e várban körülvesszük, hírmondót nem bocsátunk eléje. Mert ha megtudja azt, hogy a béke szét van szakítva, hogy a háború újra megindult: az az ő halála lesz. Én ismerem az ő lelkét. Tudom jól, hogy ezt túl nem éli. – Ha hírnök nem jöhet eléje e rossz hírrel, jönnek nap-naponta Kairóból, Damiettéből a postagalambok, amik ablakán zörgetnek. Én azokat elfogdosom, a hozott leveleket elolvasom. Mindenikben egy Hiób-hír van. És én azt olvasom fel belőlük a szultánnak, hogy a fia ünnepeket ül, és a keresztyének vezéreivel ajándékokat vált. Már most tudod, hogy miért nem szabad neked Szeif Eddin szemevilágát visszaadnod; még ha ilyen csodaerő volna is adva az ujjaidnak. Maradj a fájdalommegszüntetésnél. Ha jót akarsz magaddal, szavamat megfogadd.
Mária ígérte, hogy a parancshoz tartja magát.
