A „sweet home” (édes otthon)

Teljes szövegű keresés

A „sweet home” (édes otthon)
Csúnya locspocs időben érkeztem meg Párizsba.
Már előtte való napon folyvást vert bennünket az eső. A nagy ütközetekre rendesen meg szokott jönni a zivatar. A poéták azt mondják, hogy az ég le akarja mosni könnyeivel a földről az emberek által kiontott vért; a természettudósok pedig azt mondják, hogy a tömérdek felrobbant lőpor gáza idézi elő az esőt. Tény, hogy minden nagy ütközet után bőrig ázunk.
Mikor az egylovas bérkocsiból kiszálltam a hotelem előtt, azt kérdezé a portásom, hogy kit keresek. – „Magamat”. – Nagy mesterségembe került megértetni vele, hogy én vagyok a gazdája. Arra kinyitotta előttem a lépcsőajtót s beeresztett. Aztán meghúzta a csengettyűt háromszor. Ez azt jelenti, hogy az „úr” érkezett meg.
A komornyik az előszobába jött ki elém. Szemet-szájat tátott, mikor megpillantott. Szép figura lehettem. Fejemen egy kopott veres képi, átlikasztott ellenzővel, a homlokom piszkos, véres kendővel átkötve, arcom feketére égve, s háromhónapos bozonttal benőve, egyenruhám piszkos, foltos, afölött egy gumiköpenyeg csuklyával, lábaimon combig érő csizmával, felkötős sarkantyúval, piszkosan, sárosan, oldalamon kard és revolver és szalonnás tarisznya.
– Itthon madame? – kérdém tőle.
– A budoárjában van.
– Mondja ön neki, hogy megjött a „monsieur”, aztán csináljon tüzet a szobámban, át vagyok ázva.
A komornyik emberszerető férfiú volt; azt mondta, hogy sétáljak be csak a szalonba, ott már ég a tűz a kandallóban.
Aztán mondja még valaki, hogy nincsen demokrácia! Mikor egy ilyen ágrulszakadt marodeurt bebocsátanak a szalonba; a saját felesége szalonjába.
Csakugyan égett már a tűz a kandallóban. Odaálltam eléje, hogy egy kicsit átjárjon a meleg.
Pár perc múlva a komornyik eltávozása után bejött az asszony. Sietve lépett be, hanem aztán megállt az ajtóban.
No, bizony volt oka rá, hogy megijedjen tőlem.
De ha az én alakom ijesztő volt őrá nézve, az ő alakja meg éppen gyűlöletes volt nekem.
Három hónap óta nem láttam. Azóta nagyot változott.
Más férj előtt ilyenkor a nő gyönyörűséges, nekem utálatos volt.
– Ön eljött a táborból? – rebegé halkan.
– Igen. Elcsaptak.
– Önt? Hogy lehet az?
– Azt hitték, hogy az ellenség kéme vagyok.
– Esztelenség! Hisz önről annyi dicséretet írtak a lapok. Hányszor veszélyeztette az életét a sebesültek miatt.
– Éppen azzal lettem gyanús. Tisztességes felcser nem őgyeleg az ütközetben.
Eközben letettem a sipkát a fejemről.
– Ön meg van sebesülve? – hebegé az asszony.
– Bagatell! Egy kis horzsolás. Már behegedt.
A gumiköpenyeget is levetettem magamról.
– Hiszen ön érdemrendet is kapott.
Ott fityegett a légion d’honneur a mellemen.
Dühös voltam, leszakítottam onnan; a kandallóba akartam dobni.
Az asszony megkapta a kezemet.
– Nem, nem! Ne tegye azt! Hagyja a mellén!
S ő maga tűzte azt fel újból a kabátomra.
– Igaza van. Hadd legyen ott. Legalább van rajtam egy „folt”, amelyik becsületes. – Beszéljünk másról.
S ugyan minek is volna ezt a tárgyat tovább űzni-fűzni?
Egy csatákból megjött katonának a kapott sebéről vagy a kapott érdemrendről beszélni a felesége előtt? Mikor én nem vagyok igazi katona, a sebem nem igazi seb, s a feleségem nem igazi feleség. S még az érdemrendem sem az én érdemem.
– Hogy van ön? Beszéljünk arról.
S aztán kikérdeztem, mint egy lelkiismeretes háziorvos, hogy érzi magát? Egész szakszerűleg. Ő felelt, ahogy páciens szokott nyilatkozni az ordináriusa előtt, adtam neki tanácsokat, hogy minő életrendet kövessen.
Mikor az megvolt, akkor azt kérdeztem, hogy nem jöttek-e leveleim?
– Csak egy jött a napokban, de az is felbontva érkezett.
– Ki bontotta fel?
– A rendőrségnél bontották fel, az idegenek külföldről érkezett leveleit egy idő óta mind felbontják.
– Belenézett ön is a levélbe?
– Hogyne! De nem tanultam belőle semmit, mert chiffreekben van írva.
(Aha! Ez a brüsszeli börzeügynököm tudósítása.)
Én úgy tettem, mintha nem volna rám nézve sürgetős a levél elolvasása. Beszéltettem magamnak az asszonnyal a párizsi élményeiről. Tarka világ volt itt azalatt!
Csak akkor hagyta el a szalont, mikor a komornyik jött jelenteni, hogy már ég a kandallómban a tűz.
Akkor azt kérdezte tőlem az asszony, hogy nem akarok-e vele vacsorálni?
– Elszoktam én már attól; majd sütök magamnak egy darab szalonnát a tűznél.
Azt gondoltam, még mindig a bivouacon vagyok.
A szobámba átmenve, ott találtam az íróasztalomon a levelet, lenyomtatva egy bronz súlyzóval.
Az ügynökömtől jött a levél. A titkos írás kulcsa a zsebemben volt, egy cigarettahüvelybe felírva. Ha véletlenül elestem volna a vérmezőn, azt is elszívta volna valami krankenwärter.
A levélben ez állt:
„Önnek a rám bízott összege megkétszereződött. Most van nálam négymillió frankja. A baisse folyvást tart. A párizsi börzén pár napig roppant hausse-t idéztek elő hamis győzelmi hírekkel. Annál nagyobb lett a visszaesés. A franciák mindenütt vesztenek. Ha ön beleegyezik: én tovább dolgozom a pénzével baisse-re.”
A táborban megtanultam káromkodni.
– Sapristi! Én nem így alkudtam! A sors iróniázik velem. Én el akarom veszíteni azt az elátkozott pénzt, melyért életem, lelkem üdve, becsületem lett becserélve, s a vakszerencse ahelyett megkettőzteti azt. Megduplázva sem kell!
Rögtön megírtam a választ az ügynökömnek, azt a határozott utasítást adva neki, hogy rögtön forduljon át az egész összegemmel a hausse-ra. A levelet átdolgoztam chiffre-ekre, s elküldtem postára a komornyik által.
S aztán elővettem az iszákomból a szalonnát, prófuntot, s a kandalló tüzénél elkezdtem azokat megpirítani.
Aki négymillió frankot kidob az ablakon, az csak megengedhet magának ilyen fényűzést.
Hanem a konyak már nem ízlett rá. Három hónapig egyebet sem ittam, mint konyakot. Az jó hideg és meleg ellen, éhség és szomjúság ellen; jó az influenza ellen, a váltóláz ellen, aztán meg a félelem ellen.
Most már itthon vagyok; nem kell több konyak. Ahelyett jólesik egy pohár tiszta víz.
Ah, milyen régen nem ittam már tiszta vizet. Beh jól esett! Mégiscsak nagy boldogság az az édes otthon! Kap az ember friss vizet innya.
Drága sweet home!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages