Az én tervem

Teljes szövegű keresés

Az én tervem
Másnap azt mondtam a nőmnek:
– Mi itt nem maradhatunk. Egy esztendeig külföldön kell lennünk. Párizsba fogunk menni.
– Ahogy ön kívánja.
Még ki sem voltak bontva az útibőröndjei.
Akkor elmentem a megye székvárosában lakó ügyvédemhez, s azt megbíztam, hogy vegyen fel a birtokomra annyi kölcsönt, amennyit csak lehet kapni a földhitelintézettől. Azt adtam okul, hogy birtokot akarok vásárolni. Erre az ügyvédem megsúgta, hogy ne siessek nagyon a birtokvásárlással, mert ahogy be van avatva a viszonyokba, úgy tudja, hogy Szigfrid gróf vernőci birtoka egy év lefolyása alatt eladó lesz; másfélmillió forintért. Nagyon úszik már. Akkor a feleségem hozományát is hozzátéve az örökölt és kölcsönvett összegekhez, megszerezhetem magamnak ezt a birtokot.
Ez egy kis villanyszikra volt. Egy percig világított és melegített. Hát még azt a vernőci kastély homlokzatára kifaragott vízi tündért is birtokomba keríthetném? Hogy egészen „otthon” legyek!
– Jól van – mondám neki. – Várni fogok rá. Addig küldje utánam a pénzt Párizsba, mind a kölcsönt, mint az örökséget, utasítsa azt Hirsch párizsi bankházhoz.
A nőm hozományát tartalmazó szekrényt pedig feltettem a postára, s szabályszerű biztosítás mellett elküldtem Brüsszelbe egy elsőrendű bankházhoz letéteménybe.
Pár nap múlva útban voltunk Párizs felé.
Én az egész úton azt a gyöngéd figyelmet tanúsítottam a nőm iránt, amivel a fiatal férj tartozik a feleségének a nászutazáson.
A svájci útvonalat választottam. Ezáltal kikerültem mindazt az alkalmatlanságot, mely – ezekben a napokban – a Németországon keresztül Franciaországba utazókra bőségesen várakozott.
A háború a levegőben függött – a világ két legnagyobb nemzetének háborúja. Minő zűrzavar van ilyenkor a vasutakon és pályaházakban, az elképzelhető. A Svájc azonban semleges volt. Dél-Franciaország nyugodt. Csak Párizsba megérkezve sejteté velünk a bulvárok néptömegét ellenőrző mouchard-ok nagy serege, hogy itt valami rendkívüli izgalom van.
Egyelőre nagyon békességes tüntetés volt.
Kékblúzos munkások nagy tömegekben vonultak fel a Concorde térre, fehér zászlókkal és rúdra szegzett táblákkal, amikre e szavak voltak írva: „Ŕ bas la guerre!” – „Vive la paix!” (Le a háborúval! Éljen a béke!) Népszónokok tartottak beszédeket a háború iszonyai felől; tiltakoztak a dicsszomjas zsarnokok ellen, akik Franciaországot veszedelembe viszik.
Beszélhettek már!
„Bellona” is szép asszony. Mentül jobban rágalmazzák az irigyei, a szeretői annál őrültebben imádják.
A föld szomjazta a vért már.
Én már értesülve voltam az egész politikai helyzetről. Erre volt alapítva a tervem.
Éppen a Párizsba érkezésünk utáni napon lett közzétéve Napóleon hadizenete Poroszország ellen.
A lelkesedés általános volt. „Ŕ Berlin!”, hangzott minden utcán. A tömegek a Marseillaise-t énekelték, fölváltva a „le départ”-ral.
Én a nőm számára egy hotelt béreltem ki, melyet egy, a hadizenet következtében hirtelen elköltözött német diplomata hagyott el. Bútort, kocsit, lovat, cselédeket mind átvettem. Jutányosan lehetett hozzájutni.
Nőm meg volt lepetve e nagy gyöngédség által.
Láttam az arcából, hogy szeretne valami megjegyzést tenni, hogy ez mégis túlságos fényűzés. Ez a pompa, kényelem nem áll arányban a mi vagyoni tehetségünkkel. De talán ő is leolvashatta az én arcomról az adandó választ: – Kedvesem! Ön rám bízta, hogy tegyek önnek a milliójával, amit akarok, hát én azt elpazarlom – önre.
Mikor aztán az asszonyom jól el volt helyezve, akkor azt mondám neki
– Én felajánlottam a francia kormánynak a szolgálatomat, mint tábori orvos, a háború tartamára. Ellett fogadva. Megkaptam Palikao hercegtől a kinevezést. Ma este indulok a rajnai hadsereghez.
– Ha ön úgy kívánja, én nem mondhatok ellent.
Jó, engedelmes feleség!
Elég hosszú idő múlt már el a menyegzőnk óta; kéthetes házasok voltunk. Hajh, nekem úgy tetszett, mintha hét tél, hét nyár múlt volna el azóta!
– Ne tagadjon ön meg magától azalatt semmi élvezetet folytatám –, itt hagyok önnek visszatértemig negyvenezer frankot.
– Takarékosan fogok vele bánni.
Több szót nem váltottunk.
Én még azon nap fölvettem a Hirsch-bankháznál az ügyvédem által utánam küldött pénzt, amint annak megérkezéséről értesítve lettem.
Ott azt kérdezték tőlem, hogy váltókban akarom-e fölvenni, vagy csekkekben? – Én azt mondtam, hogy csekkeket kérek. Háborús időben a váltót nem szeretem, mert megeshetik, hogy a kormány behozza a moratóriumot.
Mit? Moratóriumot? Napóleon kormánya? – Hogy a szemem közé nevettek! „Tête quarrée” (szögletes fejű: idegenek címe).
Én ezzel a legközelebbi gyorsvonatot fölhasználva, elpályáztam Brüsszelbe. Ott legelőször fölkerestem azt a bankárt, akinek a címére a szekrénykét elküldtem. A szekrényt felnyitottam előtte, s konstatáltam, hogy abban egymillió-százhuszonötezer forint névértékű osztrák és magyar állampapírok vannak. Kértem azokat honoráltatni. A bankár 75 percentjét a névértéknek bocsátá rendelkezésemre: 3 havi lejárattal, 15% provízió mellett. Én átadtam neki a nőmtől kapott meghatalmazást, közjegyző által hitelesített másolatával együtt, s aláírtam a kötvényt, melyben felhatalmazom, hogy a letéteményezett értékpapírokat, a határidőre meg nem történt beváltás esetén, értesítés nékül eladhatja.
Az ekként fölvett összeget a saját pénzemből kiegészítettem kétmillió frankra.
Akkor ezzel az összeggel elmentem a legelső legjobb hitelű börzeügynökhöz: átadtam neki az egészet, s azt mondtam neki, hogy játsszék az egész összeggel francia értékpapírokban „baisse”-re.
Az ember végignézett rajtam.
– El akarja ön veszteni ezt az összeget?
– Az az én gondom.
– Játszott ön már valaha a börzén?
– Sohasem.
– Ismeri ön a pénzpiac helyzetét?
– Nem ismerem.
– Hát szolgálok egy pár adattal. Minden francia értékpapír emelkedőben van. Párizs lelkesül a háborúért. A finánckörök pénztárai a kormány rendelkezésére állnak. A francia hadsereg csatakészen áll a Rajna mellett; a poroszok még most készülődnek. Bajorország semleges marad. Dánia készül Schleswig-Holsteinba betörni. A burkusok veresége biztos. Annyira biztos a háború kimenetele, hogy egy párizsi financier 200 ezer frankot ajánl fogadásul 100 ellen arra, hogy augusztus 15-én a franciák Berlinben lesznek.
– Hát még azt a pénzt is tartsa meg nevemben.
Az ügynök vállat vont, s elfogadta a megbízásomat, hogy játszani fog az átadott összeggel baisse-re. Megállapodtunk egy titkos írásban, melynek chiffre-ivel terminusonként értesíteni fogjuk egymást. Sürgönyeim a Hirsch-házba utasítandók.
Én aztán Brüsszelből visszatértem Párizsba. Ott beszereztem a tábori szolgálathoz szükséges sebészeti eszközöket; felvásároltam három szekeret, jó erős trakéhni lovakkal, magam és szerszámaim számára, esetleg sebesültek szállítására, s ezzel a készülékkel, a genfi egyezmény védjegye mellett, mint önkénytes tábori orvos csatlakoztam a számomra kijelölt hadtesthez.
Mármost aztán világosan látható a tervem, melyet amaz átkozott éjszaka megszült.
Halott vagyok: keresem a halált. Öngyilkos nem akarok lenni, mert azt megvetik, elítélik, elfelejtik. De ebben a titánok harcában lehetetlen, hogy meg ne találja a halált az, aki keresi! A gyútűs puskák, a Krupp-gránátok, a mitrailleuse-ők rettentő tűzzáporában csak lehetetlen, hogy meg ne találja valaki azt a megváltó vasdarabot, amelyért imádkozik. Ott fogok meghalni a becsület, a dicsőség mezején. Nevemről lemos minden szennyet a vér. – És az az átkozott pénz, mellyel kifizették a gyalázatomat, el fog repülni a levegőbe. – Mikor az az asszony meg fogja hallani dicső halálom hírét, keresni fogja, hová lett a saját vagyona meg az enyém? Nem hagytam róla semmi nyomot hátra. – És akkor kénytelen lesz leszállani az úri pompából, fényűzésből, és meghúzni magát az én kis, szegény, tót kastélyomban: és küzdeni a létfenntartás nehéz munkájában; törleszteni keserves termesztményeiből a terhelő adósságokat, és mindennap rólam álmodni és álmában kérdezni, hova tettem az elveszett kincseket; és eljárni kártyavetőnékhez, asztalkopogtatókhoz, azok által tudakolni a halott titkát, és kiáltani fog utánam kétségbeesetten! Én pedig ravasz leszek, s nem fogom elárulni, hogy hallom a hívását! – Nem jövök másodszor elő! Akár csókot ígérjenek, akár kutyaharap-csókot! Nem kell hinni, hogy a holtak hazajárnak! Okos emberek azok!

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages