Fortuna ördögasszony

Teljes szövegű keresés

Fortuna ördögasszony
Két egész nap telt bele, amíg Párizsból Brüsszelig el tudtunk vergődni. Minden vonat túl volt zsúfolva kiutasított idegenekkel és menekülőkkel, s minden állomáson hosszú ideig kellett várni a renden kívüli vonatokra, amelyek tartalékos katonákat, nemzetőröket, hadiszereket szállítottak Párizs felé. Azonkívül minden városban ki kellett szállni valamennyi utazónak, s a rendőrbiztosok előtt igazolni magát útlevelekkel, s a málháit megmotoztatni.
Rám nézve még azzal is meg volt nehezítve az igazolás, hogy a homlokomon levő seb elárulta, hogy valamiféle katona vagyok. Az effélének pedig Trochu kemény parancsa szerint meg volt tiltva Franciaországot elhagyni. Nekem tehát még az útlevelen kívül az elbocsátási dekrétumomat is elő kellett mutatnom Trochu parancsa szerint. Ezen aztán eltanakodtak a messieurs-k, hogy melyik parancsát tiszteljék Trochunak: amelyik kikerget, vagy amelyik bennmaraszt.
A határnál pedig éppen négy óráig kellett időzni a vonatnak, az általános poggyászátmotozás végett, s nekem ezalatt be kellett mennem a térparancsnoksághoz, és igazolnom magamat, hogy nem vagyok katonaszökevény, sem spion, hanem szabályszerűen elcsapott, idegen, önkénytes tábori orvos; s becsületszavamat adnom rá, hogy a hölgy, akit magammal viszek, valóságos törvényes feleségem.
Mikor végre késő éjjel bevergődtünk Brüsszelbe, alig tudtunk szálláshoz jutni. Minden hotel túl volt tömve. Nagy nehezen tudtam szert tenni egy harmadik emeleti szobára. Oda felbocsátottam az asszonyt a lifton; magam pedig lementem a kávéházba egy pohár puncsot meginni.
Ott is ember ember hátán volt. Úgy látszik itt nem akar éjszaka lenni. Öten-hatan olvastak egy hírlapot. Valami nagyon érdekes hír lehetett benne. Olyan lárma volt, hogy nem értettem semmi szót.
Kértem a garçont, hogy szerezzen nekem is egy hírlapot. Megsúgta, hogy ezek már régiek: esti lapok; hanem ha nem sajnálok öt frankot kiugratni, elküld a nyomdába, s hozat számomra egy reggeli lapot. Természetes, hogy nem sajnáltam az öt frankot.
Mint tapasztalt hírlapolvasó, a lap hátulján kezdtem: ott vannak a táviratok.
Az egyik Arlonbul kelt, s azt a hírt hozta, hogy Mac-Mahon állása nagyon jó, erődítvények mögött áll, melyek képesek 300 ezer embert feltartani; a tegnapi ütközet a franciák győzelmével végződött.
A másik sürgöny Meziers-ből azt táviratozta, hogy a tegnapi véres csata a francia sereg vereségével végződött, mely a német sereg által a belga határ felé szoríttatik. A császár Mac-Mahonnál van. A csatavonal Barile-tól Lachapellig terjed. 3000 francia 500 lóval belga területre szoríttatott át; s ott a fegyvert lerakta.
Az asztalszomszédom (úgy látszik francia) udvariasan kért, hogy mutassam meg neki is a táviratokat.
Odatartottam eléje a lapot.
– Eh! Ezek még a tegnapi esti lapból vannak ismételve, elkésett előfizetők boldogítására. Lesz újabb. Nézzük a lapnak az első lapját.
Ott sohasem szokott távirat lenni.
Ezúttal volt. Éppen a lapnak a homlokán. Akkora betűkkel nyomtatva, mint egy darázs.
 
„Szerdán. Szeptember 2., délután 8 óra. Mac-Mahon hadserege megadta magát, lerakta a fegyvert. Mac-Mahon súlyosan megsebesült, helyette Wimpffen tábornagy vette át a vezényletet. Ő írta alá a kapitulációt. Napóleon személyesen maga adta meg magát a porosz királynak.”
 
Az én szomszédom elájult, és lefordult a székről. A garçonok kivitték a szabadba, fellocsolni. Ez szenzációt keltett a vendégtömegben. Valaki elájult. Valamit olvasott. Mit olvasott? A legelső kérdezőnek adtam a hírlapot. Nekem már elég volt. Azt azután feltolták a biliárdra, onnan olvasta fel a táviratot a sokaságnak.
Én pedig felmentem az asszonyhoz.
Ébren volt; ruhástul együtt vetette le magát az ágyra. Minthogy csak kettőnknek volt egy szobánk: nem vetkőzhetett le. Egy idegen férfi előtt!
Bocsánatot kértem tőle, hogy háborgatom a nyugalmat, de ezt a nevezetes nagy eseményt tudatnom kellett vele.
Erre neki is egyszerre kiment az álom a szeméből. Felkelt az ágyról, s odajött hozzám.
– Lássa ön, milyen isteni gondviselés volt az, hogy önt elbocsátották a hadseregtől. Most ön is el volna fogva. Ami rossznak látszott, milyen jó lett belőle.
Az első pillanatra magamat is megkapott ez a hálaérzet. Bizony furcsa, komikus megoldása lett volna az én tragédiámnak, ha én, ahelyett, hogy a halálomat találtam, találtam volna egy átkozottul unalmas dolce far nientét Mainz vár sáncai között! Tehát a „rosszbul” lehet valami „jó”.
Szeretném tudni, hogy javítja meg az én elrontott életemet valaki, valami?
Szegény asszony! Ha sejtenéd, hogy ezzel a katasztrófával a te egész vagyonod hamuvá lett!
Jó alvást kívántam neki. Azt mondtam, elmegyek valami jó szállást keresni magánházban. Itt nem maradhatunk.
Ha jól emlékszem rá, kezet is adtunk egymásnak: szórakozottságból.
Visszamentem a kávéházba. Egy lélek sem volt már ott a szolgálattevő személyzeten kívül. Hová lettek? – Minden ember elszaladt a börzére.
Börzére? Hajnali négy órakor.
Hja! Ezen a napon nem volt se éj, se nappal a börzén. Éjjelnappal ki voltak világítva a folyosói; a gáz égett a nagy kandeláberekben. Ilyenkor nagy dolog folyik ott.
Magam is kíváncsi voltam odamenni.
A bejutáshoz igen jó ajánlólevelem volt, a két öklöm; anélkül be nem jutottam volna. Benn a teremben már öklöződtek. Egy sáncostrom Spicherennél csupa szimfónia ahhoz a lármához képest, ami odabenn folyt.
Én egy börzeszolgának húsz frankot ígértem, ha kihíja a kulisszák közül egy pillanatra X. urat, az én börzeügynökömet; átadtam neki a névjegyemet.
Beletelt egy jó óra, amíg szerencsém lehetett a derék férfiúhoz.
A cilindere be volt zúzva, a kabátgallérja lehasítva, három gomb hiányzott a mellényéről, s a nyakravalójának a máslija hátul volt a csigolyáján. Csorgott az arcáról az izzadság. Kezében volt a jegyzőkönyve.
Mikor engem megpillantott: extázisba jött az arca. Odarohant hozzám. Megölelt, megcsókolt.
Megbolondult ez?
– Uram!Barátom!Félistenem! Ön egy próféta! A szedani katasztrófára óriási hausse ütött be a börzén!
– Hausse? – mondám én elámulva.
– Az ám! Ha csak elvesztették volna az ütközetet a franciák, erre nagyszerű baisse állt volna be; de hogy lerakták a fegyvert, erre az egész börze megfordult, s most őrült módon szöknek fel az értékek. Ön csodaember! Hogy ezt megszagolta! Eresszen vissza! Hadd megyek milliókat csinálni. Az ön pénze hausse-ra van engagírozva. Ma Tortoninál reggelizünk pontban 12 órakor. Nyolcmilliót hozok önnek haza. Eresszen! Vagy itt hagyom a kezében a kabátom szárnyát.
Azzal visszarohant az aranyborjú orgiájába.
Én pedig rábíztam magamat egy kifelé törekvő népáramlatra (ez bizonyosan a megvert contremine volt), s szépen kitoloncoltattam az utcára.
Azt hittem, hogy álmodom.
Hát lehet a feketéből fehér? A tűzből jég, a jégből tűz? Lehet a szerencsétlenségből szerencse?
Hátha nem igaz, amit a hóbortos összevissza hadart.
Reggel volt már. Betértem egy kávéházba teázni. A tea mellé hírlapot is adtak.
A legújabb kiadású hírlapban már a börzetudósítás is benne volt: „Általános hausse! Francia értékek keresettek! Valuta erősen áll! Pénz bőven!”
Tehát mégsem álom!
Délig elácsorogtam az időt. Pontban tizenkét órakor ott voltam a megjelölt restaurant-nál, mely a legdrágább. Az ügynököm már ott ült. A reggeli meg volt rendelve: négy tucat osztriga, erdei szalonka, árticsóka-vacok, giardinetto; chablis, château Lafitte, grand vin Mumm sect.
– Lesújtó diadal! – mondá az ügynök. – Écrasant vereség a contremine-re! Uram! Napóleon kapitulált Vilmos király előtt én pedig kapitulálok ön előtt. Ön jobban ismeri a börze pszichológiáját, mint én!
– Én ismerem a börze pszichológiáját?
– Nagyon megérthető! Ön a francia táborból jött. Bizonyosan nem azért volt ott, hogy törött kezeket, lábakat egymáshoz ragasszon, hanem hogy közvetlen közelből szerezzen tudomást a hadseregek állapotáról. Hja, ha azt a többi börzematadorok is így csinálnák! Hanem hát ahhoz kurázsi is kell. Önnek már két nappal ezelőtt tudomása volt róla, hogy Mac-Mahont körülfogják, hogy le fogja tenni a fegyvert császárostul együtt. Ön idejekorán megugrott. Nekem avizót adott. Én szót fogadtam. S itt az eredmény. Négymillió frank a mai nap nyeresége.
– De hát hogy lehet az?
– Még ön kérdi tőlem? Hiszen nagyon jól kiszámította ön, hogy a francia főhadsereg kapitulációjával, a császár elfogatásával vége van a háborúnak. A franciáknak nincs több mozgó hadseregük. Kénytelenek békét kötni. A börze előre eskomptálja a békekötést. Ezért szállnak fel a francia értékpapírok olyan rohamosan. Mit csináljak önnek a nyolcmillió frankjával?
Nekem e percben minden keserű volt, ami csak a fogam alá került.
– Majd meglássuk – mondám.
Hát már énnekem nem sikerül ezt az átkozott milliót agyonverni? Én kidobom a tengerbe, s ő visszaúszik negyedmagával! Tapad hozzám ez a gyűlöletes pénz, mint a maszat: mentül jobban mosom tőle magamat, annál aranyosabb leszek. Úgy teng rajtam, mint a bélpokloson a viszketeg sömöre! Hát már Fortuna nem istenasszony, hanem ördögasszony. – Megfojt ez az arany!
– Egyedül jött ön? – kérdezé tőlem X. úr.
– Nem! A feleségemet is elhoztam.
– Van jó szállásuk?
– Egy szoba a harmadik emeleten. Éppen szállást akarok keresni.
– Mondok önnek valamit. Egy itteni bankár, contremineur; a mai differenciák kiegyenlítésére a lakházát ajánlja fel; neki négyszázezer frankba került, nekünk kétszázezerért kínálja.
– Fogadja ön el.
– Rögtön bele lehet költözni. S a többi pénzzel mit tegyek? – A házigazda egészségére!
Koccintottunk. No lám, milyen egyszerre házigazdává lettem Brüsszelben, ahol még az éjjel szállást sem tudtam kapni.
– Hát most térjen ön át az egész összeggel a baisse-re mondám X. úrnak.
Az ügynök letette maga elé a poharát, s rám bámult.
– Monsieur? Nem szokott ön rendesen bort inni? Nagyon erős volt a pezsgő?
– Nekem nem szokott megártani a bor. Egész józanul beszélek.
– Akkor menjen ön valami pszichiáter orvoshoz. Vizsgáltassa meg magát. Önnek valami kedélybaja van.
– Meglehet; de azt a pénz nem gyógyítja meg. Tegye ön fel a pénzemet egyheti határidővel baisse-re.
– No, már, uram, egyszer sikerült önnek az, hogy az ördögnek a szakállát leborotválja, másodszor sikerült az ördögnek az üstökét levágni, most az ördögnek a farkát akarja ön kitépni? Már abba nem megyek bele. Nekem adja ön ki az eddigi nyereségből a províziómat, s a többi pénzével játsszék ön maga a börzén.
– A provízióját húzza ön le magának; hanem a többi összegemet csak kezelje úgy, ahogy mondtam. Én a börzére nem mehetek üzleteket kötni, mert nekem vissza kell mennem Párizsba.
– Párizsba? Most? Hisz akkor ön tökéletesen meg van bolondulva. Hisz ott most revolúció van.
– Éppen azért megyek oda. A nőmnek minden garde-robe-ja, ezüstneműje, ékszere, szőnyege ott maradt az elhagyott palotámban, azokat el akarom hozni.
– De uram, az Isten áldja meg! Ebből a nyolcmillióból, amit ön nálam hágy, vehet ön a feleségének annyi új garde-robe-ot, ezüstneműt, szőnyeget, amennyit akar: s nem dugja érte a fejét a guillotine alá.
– Ejh, uram, ön nem érti az én dolgomat! – szakítám ketté bosszúsan ezt a kelletlen párbeszédet.
Erre az én emberem a mutatóujját az orra hegyére nyomva, azt monda:
„Ahán!”
Én pedig az ajkaimat beszorítva, azt hangoztattam:
„Ühüm!”
Arra ő felhúzta szemöldökeit, s felnyitotta a száját hamiskás mosollyal
„Ehe!”
Én pedig mutatóujjamat a szájam elé keresztbe téve, azt mondám
„Ohó!”
Ezzel aztán megértettük egymást, tisztázva volt a helyzet.
Mert hisz az egész normális állapot, hogy egy sokszoros milliomosnak, a felesége mellett, még egy „mostoha feleségének” is kell lenni.
Ha veszedelem üt ki, hát akkor honnett ember legelőször a hites felségét menti meg. Hanem azután – igaz gentleman visszatér a szeretőjéért a vész színhelyére, s azt is megszabadítja. Ezt jelenti az „ahán – ühüm, – ehe – ohó!”
Még aznap átköltöztettem az asszonyomot a most szerzett palotámba. Bámult nagyon, de nem tett semmi észrevételt.
Megkérdeztem tőle, hogy van-e még költsége. Még volt húszezer frankja. Jól takarékoskodott: három hónap alatt nem költött el többet húszezer franknál.
Azt mondtam neki, hogy csak rendezkedjék be tetszése szerint, nekem halaszthatatlan utam van valahová. Nem kérdezte, hová. S nem marasztott.
Én felültem a vasútra Párizs felé.
Sokkal gyorsabban tértem vissza, mint jöttem.
A határon túl felvettem a tiszti egyenruhámat, s jól jártam vele. Akik idejövetelémnél akadékoskodtak, most az egyenruhám, érdemrendem láttára csupa engedelmességgé váltak. Egy tiszt, aki Mac-Mahon seregéből törte magát keresztül, megsebesülve! Ázsióm nőtt.
Párizsba érve, meglepett az utcák megváltozott alakja. Minden kapu fölött, minden erkélyről trikolór zászlók lengedeztek. A katonák ölelkezve fraternizáltak a néppel. Láttam, amint a császári lovasgárda katonái a kaszárnyájuk fölött büszkélkedő császári sast a kardjaikkal vagdalták széjjel. Ugyanazokkal a kardokkal, amelyekkel négy nap előtt a forrongó népet verték széjjel az én hotelem előtt.
De az én hotelem is szépen megváltozott. Mint a hernyóbáb, melyből egy éj alatt pillangó lett. Ez is szárnyakat kapott. Az erkélyről két óriási háromszínű zászló lengett le a földig e felirattal: „Vive la République!”
Tehát már köztársaság volt! Tegnapelőtt még császárság! S mindez egy csepp vérbe sem került.
Olyan gyöngyen ment mindez végbe, mint mikor egy szép menyecske ma eltemeti az urát, s holnap férjhez megy máshoz. Azt a szegény halottat biz egy napig sem gyászolta senki.
Már az új kormány is megalakult. S az efeletti nagy öröm letörülte a nagy keserűséget, amit a sedani kataklizma okozott. Az utcákon nem lehetett látni egy rendőrt, mouchard-t. A nemzetőrség tartotta fenn a rendet.
S az idegeneket, akik Palikao uralma alatt csúnya üldözés tárgyai voltak, senki sem hajkurászta többé, sőt ellenkezőleg, nagy veres betűs plakátok hirdették a felhívást, hogy az idegenek, kik barátjai a szabadságnak, lépjenek be a szabadcsapatba, mely a zsarnokok leküzdésére lesz hivatva. Elég volt valami egzotikus szabású ruhában megjelenni az utcán, hogy az embert a hölgyek összeölelgessék.
Hát ide is hiába hoztam el a fejemet! Nincs itt se guillotine, se barikád, ahol az ember olcsón túladhat az életén. Csupán a szabadcsapatba beállás van kilátásba helyezve. De hisz az meg éppenséggel életbiztosító intézet!
Nem tudom megöletni magamat!
És a millióimat? Azokat talán inkább.
A hausse kitartott állhatatosan. Napokon keresztül. Egész Európa hitte, hogy a békekötés küszöbön áll.
A hatodik napon, mikor az én börzei kötésem terminusa beállt, jelent meg a republikánus francia kormány manifesztuma, melyben kijelenti, hogy a háborút a végkimerülésig folytatja Franciaország, s addig nem nyugszik, míg az ellenséget le nem söpörte a haza földéről.
Ez a nyilatkozat a békereményeket egyszerre úgy leforrázta, mint egy Orbán-napi dér a viruló szőlőket. Beütött nagy rohammal a baisse.
Az én pokolnak áldozott millióimat megint visszazúdította rám a csudálatos forgatag: ismét megduplázva!
Engemet inzultál a szerencse! A szerencse ördögasszony!

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages