III. FEJEZET • Maistre de Sacy
III. FEJEZET • Maistre de Sacy
– Hagyd már abba azt a litániát, spirité! Aztán jer elő! – kiáltá Wammána úr hangosan. Erre a Peti elősompolygott a házi kapolnaból.
– Hehehe! Ingens nebuló! – tréfálkozék vele a konziliárius. Hát levetetted a grófi habitust? No, azért csak végezd el a grófnak való dolgot. Hozd ide a kalamárist, pennát, papirost.
Nem kellett már a komédiát játszani előtte.
A Peti aztán megírta a levelet a konziliárus úr szeme láttára, aki sajátkezűleg hitelesíté azt a „Coram me”-val.
– No, most pecsételd le. Hol a gyűrűd?
Peti hüledezve tekintett Wammánára.
– No, csak mondd meg sincére.
– Az úrfinál van.
– No, hát kérd el tőle. Hol az úrfi?
– Odabenn a kápolnában.
– Mit mível ott?
– Ájtatoskodik. Bibliát olvas.
– A Maistre de Sacy bibliáját?
– Igenis azt.
A konziliárius úr izgett-mozgott, csóválta a fejét.
– Ej, ej! Oh, oh! A kápolnában!
Wammána cinikus nevetéssel torkolá le a megbotránkozást.
– Hát mit olvasna az ember egyebet a kápolnában, mint a bibliát?
Peti visszajött a pecsétnyomó gyűrűvel: annak a drágakövébe volt bevésve a Felsővadászi Rákóczy címer. Azzal pecsételték le az Aspremont hercegnőhöz írt diák episztolát.
A két uraság aztán barátságos kézszorítások között vőn búcsút egymástól. Wammána úr az ígért bál dohányért viszonzásul megajándékozá a konziliárius urat azzal a tajtékpipával, amelyből füstölni méltóztatott. Ez volt a békepipa. És azután egész a lépcsőig kikísérte őnagyságát.
Mikor visszatért, bement a kápolnába.
Giorgio ott ült a támlás széken, előtte a kitárt biblia. Pompás maroquinba kötött, ezüst kapcsokkal ékesített könyv. Az ó és új testamentum: a Vulgata szerint francia nyelvre fordítva monsieur Le Maistre de Sacy által. Kiadva Monsban; Migeod Gáspár vállalatában, „à l’enseigne des trois Vertus” cég címe alatt.
A szöveg kifogástalan: ugyanaz, amit mindnyájan ismerünk. Megvizsgáltatott és helybenhagyatott a legilletékesebb egyházi felsőbbségek által. Ott látható a bevezető előszó után a
„Permission de son Eminence Monseigneur le Cardinal de Noailles Archevèque de Paris”;
azután az
„Approbation de Mr. l’Abbé Courcier, Theologal de l’Eglise de Paris.”
Végül az
„Approbation des Docteurs
Le Caron, Curé de Saint Pierre aux Boeufs,
Beaupignon, Cheftier et Curé de S. Merry.”
Amit ennyi tudós és kegyes férfiú helybenhagyott, azt már kezébe adhatja egy nevelő a serdülő növendékének.
És mégis a De Sacy-féle biblia ama tiltott könyvek indexére volt téve, amelyeknek birtoklását II. Pius pápa 200 arany forint büntetés terhe alatt megtiltotta. A saját regénye, melyet Aeneas Sylvius korában írt, szintén a máglyára ítélt könyvek sorába tartozott, az „Euryolus”, melyet, ahol megkaphatott, megégettetett, jelszavul adván ki: „Aeneam rejicite. Pium suscipite.”*
„Aeneást elvessétek, Piust bevegyétek.” Nagyon bölcs mondás. Ha én valaha pápa lennék, én is megégettetném minden regényemet. Szerencséjük, hogy nem lehetek.
J. M.
J. M.
Ez a ritka könyv a legpompásabb illusztrációkkal van feldíszítve. Híres hollandi mesterek remekei, a legművésziesebb kivitelű rézmetszetekben. A legszebb képeken a mester neve nincs kitéve. De némelyik alatt olvasható egy Breenberg, Hubraaken, Scheits: a vésnök többnyire Folkman vagy Kalma.
Nagyon szép képek azok. Éva a bűneset előtt és után.
Putifár neje, a tűzvérű Anaitis: József csábítója.
Bethsábé, midőn Dávid király lelkét megjelenésével lángra lobbantja.
Judit Holofernes sátorában.
Delila, Sámson hajfürtjeivel a kezében.
Zsuzsanna, a két lator agg férfi által meglesve.
Eszter és Ahasvér.
Salamon, midőn a hölgyei ráveszik a bálványimádásra. Különösen remek kompozíció, amely alá hollandul van írva, „Hes gastmal van den Koning Belsasar.”
Csupa remekművek.
S nem is veszedelmesek – ránk, tapasztalt lelkekre nézve, akik már kereshetjük a kísértetet: ha rátalálunk, az ijed meg tőlünk. De egy suhanc ifjú kezében!
Amint Wammánát meglátta, ijedten csapta be a könyvet a fiú, s egész a haja tövéig veres lett az arca. Gyermek volt még egészen.
Wammána nagyot nevetett a fiú zavarán.
– Nos? Mit olvastál a szent dolgok között?
Giorgio lelkében még fennúszott a szeméremérzet. Palástolni akart.
– Illés próféta történetét – hazudozá.
Hanem a becsapott könyv elárulta: az ezüst kapocs odaszorult a lapok közé.
Wammána szétnyitá a könyvet.
Azon a lapon Breenberg nagy képe volt, mely mind a két lapot elfoglalja. A Benjaminiták elrabolják a szilói szüzeket, mikor azok az Úr ünnepén táncolnak.*
Felvilágosításul szolgál, hogy amikor ez történt, Izraelnek nem vala királya és így szabad köztársaság lévén, kinek-kinek, a mi az ő szemeinek jónak tetszék, azt cselekszi vala. Birák XXI. fejezet.
J. M.
J. M.
Wammána szatír mosolyra torzult arccal nézett az ifjúra. Annak a szemei le voltak sütve.
Magában dörmögé:
„Si hoc in arido, quid adhuc in viride?”*
„Ha szárazon így, hát még zölden hogy?”
J. M.
J. M.
Aztán gúnyolódó atyáskodással mondá fennszóval:
– Ha a képtől is így ég az arcod, akkor ne kívánkozzál a Méte ünnepélyre, ahol elevenen látod.
Most aztán kerekre felnyitá az ifjú a szemeit: szikráztak és égtek.
– De el fogok oda menni!
