XV. FEJEZET • Ha Bécs mulat

Teljes szövegű keresés

XV. FEJEZET • Ha Bécs mulat
Az asphaleia-szövetségnek egészen kapóra jött az alkalom.
A vásár utolsó napja a népmulatságé volt. – S ilyenkor egész Bécs az utcán van, s minden embernek a kezében van egy palack. Az idegenek úgy is hítták a bécsi népet, hogy „Flaschenträger”.
Aztán a nép napján minden bolondság meg van engedve az utcán.
Más hely nincs is, ahol mulatni lehessen, csak az utca.
Nincs még se Nobel-Prater, se Wurstl-Prater. Annak a neve még most „Császári vadaskert”. Körül van kerítve az egész erős rácsozattal, s kívül-belül puskás strázsák őrzik, hogy valami vadorzó be ne lopódzon. Ezek a fickók olyan okosak, hogy nem puskával lövik a császári vadakat, mert az nagyot durran, hanem számszeríjjal, ami nem ád hangot. Ha rajtakapatnak, két fülük bánja meg. Csupán elegáns úri hintóknak engedtetik meg a vadaskert kapuján begördülni, de kiszállni azokból sem szabad, még csak egy tavaszi ibolyának a leszakítása végett sem. A Märzveilchen-szedés különben is a felső-ausztriai uralkodó hercegek felségi jogai közé tartozik.*
Megtörtént, hogy egyszer Mária Terézia főhercegnő, fiatal leánykorában a Práterben kocsikázván, a kis bolognai ölebe kiugrott a hintóból, leszállani nem volt szabad érte, hanem a főerdőmester jött oda, s az adta vissza a királyleánynak a selyempincset, nem mulasztván el a jóakaratú megintést: „Euer Gnaden könnten besser acht geben!”
A bécsi népnek tehát nem volt kertje, ahol mulasson, mulatott az utcán.
Ott azután volt tarka élet.
Erre a napra minden polgárnak meg volt engedve, hogy a saját házában bort mérjen és harapnivalót hozzá. Minden kapualja kedélyes csárdává volt átalakítva, s ki hová egy-két széket és arra egy vasalódeszkát tehetett, azon árulta a kedvenc virslit, kvarglit és a méhsert.
Minden utcaszegleten énekeltek, muzsikáltak a vak hárfások és szemes hárfásleányok, akiket különben túlénekeltek a járó-kelő dalárok.
Hanem aztán minden kívánnivalót felülmúltak az „Aufzug”-ok vagy ahogy a magyarok mondják „prosecciók”.*
Ezeket ugyan a magyarok most már úgy híják, hogy „körmenetek” (netek körme!), hanem aztán nem is prosecciók ezek már!
J. M.
Nagy énekléssel járt a diákok felvonulása, kik nemzetségek szerint voltak dandárokra felosztva (a „magyar” nemzetség zászlója alatt egyesültek a csehek, morvák, illírek). Kivont karddal valamennyi, úgy dalolták lelkesülten a „Gaudeamus igitur, juvenes dum sumus” zsolozsmáját. A csapat közepén jöttek a múzsák, hat ló vontatta díszszekéren, Minervával együtt. Ezek is mind diákok voltak.
De még fényesebb volt a pékek parádéja, akik a török ostrom alatt mívelt hőstetteik emlékére különös szabadalommal bírtak a pompás utcataposásra. Császári lovasság kísérte őket elöl-hátul, közben céhzászlókat emelve, s a hírhedett pékbillikomot ürítgetve, járultak a daliás péklegények nagy muzsikaszóval, s minden pékbolt előtt riadó tust húzattak, égre emelt kardokkal esküdve, hogy míg a nap az égen jár, nem lesz a világon párja a bécsi császárzsemlyének és perecnek!
E komoly és lélekemelő látványok után következtek a tréfásak. Minden céh iparkodott a másikon túltenni, elsajátítani a népélet hagyományos alakjait. A halászok díszszekerén látható volt az aranyhajú és halfarkú Donauweib. A csizmadiák tolták előre, kerekekre téve, a csúnya nagy sárkánykígyót, melynek hátán egy cipészlevente ült, annak emlékére, hogy hajdanában az egész Bécs városát rettegésben tartó tűzokádó sárkányt egy bátor csizmadialegény ütötte agyon.
A szabók népies alakja volt a hírhedett „Dame mit dem Todtenkopf”. Egy dúsgazdag hercegnő, akinek halálfeje van, s aki férjet keres, – segélyül híva a hatalmas szabómesterség varázsát, mely pompás öltözetek által még azt a halálfejet is kellemesen elfeledteti.
A mosónők felvonulásának központját képezte a megkoszorúzott „rózsakirályné”, a mészárosok ellenben kövér tulokkal, melynek szarvai aranyozott gombokat viseltek, jelképezték hivatásuk titkát, akit követett a „Riesen Michel”, egy nagyfejű óriás. Ennek az alaknak meg kellett hajolni, mikor a Burg kapuján keresztülvonult a menet.
De mindvalamennyin túltett aztán a hernalsi kertészek „Eselsritt”-je.
Ez a gúnyos felvonulás a Bécs alul elvert Kara Musztafa futásának a paródiájául volt évrül-évre megújítva.
Elöl jött egy csapat rongyos ember, ezek képviselték a szegény keresztyén rabszolgákat, kísérve kegyetlen janicsároktul. Kezükben perselyt csörgettek amikben könyörfilléreket gyűjtének az utcai közönségtül. Ha szép lányt találtak, annál nem érték be a Schinderlinggel,* hanem annak csókkal kellett magát a török rabságbul megváltani. A török muzsikát harsogtató banda után lovagolt, a kapható legnagyobb szamáron, a lehető legkövérebb kertész, Kara Musztafa cifra kaftánjában, fején a nagy méhkasforma turbán, kezében kard helyett egy tehénfark, amivel a szürkéjét gyorsabb haladásra ösztökéli. Azután a szekereknek egész hosszú sora, megrakva rogyásig mindenféle maskarás néppel, két oldalt bandérium helyett a „Kakaslovagok” (Hahnreiter).
Az aprópénz gúnyneve.
Ebbe a derendóciába éppen beleillettek a Lodoiszka hercegnő és kíséretének ökör vontatta társzekerei, anélkül, hogy valami felötlést keltettek volna. Attul sem kellett tartaniok, hogy felismertetnek, mert az meg éppen a bontonhoz tartozott, hogy az úri rend részt vegyen a népmulatságban.
Az általános vigasságriadalban, belevegyülve a népszerű gassenhauerek kardalába, együtt ujjongva, pokulálva az utcarekesztő sokasággal, eljutottak valahogy a társzekereikkel egy utcaszegletéig a Fleischmarktnak, ahol aztán megrekedt az egész kocsisor. Legokosabb volt leszállni és gyalog vergődni tovább a sokaságon keresztül a kitűzött célig.
Ez volt a Bafomet-templom. A Hanswurst-színház.
A mai dicsőséges napon Freitheater volt. A magisztratus kegyéből, aki a színházdirektornak busás rekompenzációt fizetett. Ennélfogva aztán permanens volt a színházi előadás.
Egyik komédiát elvégezték, a másikat elkezdték, utána szünet nem tartódott.
A közönség nem fizetett. Aki jött, letelepedett, ahol helyet talált, vagy várt, amíg hely üresedik, páholyban vagy karzaton. A parterre zsúfolva volt, ott ájuldoztak a közbeszorult fehérszemélyek.
Az asphaleia tagjai minden feltűnés nélkül mehettek be a titkos helyiségükbe. Senkinek sem volt feladata más embereknek a jártát-keltét ellenőrizni. Készen tartott kosarakban szállíták magokkal a lakomához való ételeket. – Ma nem lesz múlt századbeli múmia-vendégség.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages