VII.
VII.
Csöndes az éj: a hold általderengi
A déli égöv csillagkárpitát.
A vajda ébren, s véle Szemfira.
– Apám, én Alekótól borzadok,
Hallgasd, hogyan nyög súlyos álma közt?
Hogyan zokog, mint egy kisértet.
A déli égöv csillagkárpitát.
A vajda ébren, s véle Szemfira.
– Apám, én Alekótól borzadok,
Hallgasd, hogyan nyög súlyos álma közt?
Hogyan zokog, mint egy kisértet.
ÖREG VAJDA.
Ne nyúlj hozzá, s légy csendesen.
Egyszer hallottam ez orosz mesét:
Hogy éjjel az alvókat a lidérc
Nyomása bántja. Reggel elmulik.
Egyszer hallottam ez orosz mesét:
Hogy éjjel az alvókat a lidérc
Nyomása bántja. Reggel elmulik.
SZEMFIRA.
Apám! Hogy suttog! Hallga! „Szemfira.”
ÖREG VAJDA.
Álmában is csak tégedet keres;
Jobban szeret, mint az egész világot.
Jobban szeret, mint az egész világot.
SZEMFIRA.
Nekem meg már az ő szerelme kín,
Terhemre van. Szivem szabad akar
Maradni. Hallgasd. Hallod-e,
Most idegen nevet mormog magában.
Terhemre van. Szivem szabad akar
Maradni. Hallgasd. Hallod-e,
Most idegen nevet mormog magában.
ÖREG VAJDA.
S minő nevet?
SZEMFIRA.
Milyen hörgés! Nem hallod-e apám?
Dühében hogy csikorgatja fogát.
Iszonytató! Inkább felköltöm őt.
Dühében hogy csikorgatja fogát.
Iszonytató! Inkább felköltöm őt.
ÖREG VAJDA.
Ne tedd azt. A lidércet nem szabad
Elűzni. Elmegy önmagától is.
Elűzni. Elmegy önmagától is.
SZEMFIRA.
Megfordul. Fölkel. Engemet keres.
Fölébred. Odahív. Jó éjszakát.
Fölébred. Odahív. Jó éjszakát.
ALEKO.
Hol voltál?
SZEMFIRA.
Itt ültem, és apámmal csevegék,
Téged pedig lidércnyomás gyötört,
Álmodban lelked szörnyen küszködött.
S engem borzasztóan ijesztgetél.
Fogad csikorgatád, s nevem
Kiáltozád.
Téged pedig lidércnyomás gyötört,
Álmodban lelked szörnyen küszködött.
S engem borzasztóan ijesztgetél.
Fogad csikorgatád, s nevem
Kiáltozád.
ALEKO.
Mert rólad álmodám.
Úgy jött, miként hogy ha kettőnk közé…
… Rémséges látomány volt.
Úgy jött, miként hogy ha kettőnk közé…
… Rémséges látomány volt.
SZEMFIRA.
Ne higgy az álomlátásoknak.
ALEKO.
Ah, nem fogok már hinni semminek!
Se álmoknak, se édes esküvésnek:
Nem – a te szívednek se hinni többé!
Se álmoknak, se édes esküvésnek:
Nem – a te szívednek se hinni többé!
ÖREG VAJDA.
De hát minek sóhajtozol, bolond!
Igy egyre-másra szakadatlanul?
Az ember oly szabad, az ég derült,
Azt mondják: szépek a cigányleányok!
Ugyan ne sírj, a bánat sírba vénít!
Igy egyre-másra szakadatlanul?
Az ember oly szabad, az ég derült,
Azt mondják: szépek a cigányleányok!
Ugyan ne sírj, a bánat sírba vénít!
ALEKO.
Oh, vajda, óh, ő engem nem szeret.
ÖREG VAJDA.
Barátom, légy nyugodt, hisz gyermek ő,
S nem érti meg a te fájdalmadat.
Te őt nagyon epedve szereted.
Az asszonyszív csak tréfálva szeret.
Nézz csak oda fel. Látod, ott a hold!
Útjában az egész világnak
Egyformán osztja a sugarait.
Alig kacsintott kedvenc fellegére,
Megint egy másra pislant iziben:
Ki tudja a holdat megállapítni,
Parancsra: „állj meg, itt maradj!”
Ki tud parancsolni leány szivének
„Egyet szeress, és soha ne cserélj!”
Nyugodj meg ebben.
S nem érti meg a te fájdalmadat.
Te őt nagyon epedve szereted.
Az asszonyszív csak tréfálva szeret.
Nézz csak oda fel. Látod, ott a hold!
Útjában az egész világnak
Egyformán osztja a sugarait.
Alig kacsintott kedvenc fellegére,
Megint egy másra pislant iziben:
Ki tudja a holdat megállapítni,
Parancsra: „állj meg, itt maradj!”
Ki tud parancsolni leány szivének
„Egyet szeress, és soha ne cserélj!”
Nyugodj meg ebben.
ALEKO.
Hogyan tudott engem szeretni egykor!
Mély csendben oly forrón hozzám tapadva,
Hány boldog éjet éltünk együtt át.
Mint tudta édes enyelgésivel,
Ifjú kedéllyel, mámorító csókkal
Egy perc alatt lelkemből a nehéz
Búkórt elűzni egy kis perc alatt!
És most: Szemfira. Hűtlenség képmása
Szemfira! Ah, szived milyen rideg!
Mély csendben oly forrón hozzám tapadva,
Hány boldog éjet éltünk együtt át.
Mint tudta édes enyelgésivel,
Ifjú kedéllyel, mámorító csókkal
Egy perc alatt lelkemből a nehéz
Búkórt elűzni egy kis perc alatt!
És most: Szemfira. Hűtlenség képmása
Szemfira! Ah, szived milyen rideg!
ÖREG VAJDA.
Hallgass reám. Majd mondok egy mesét
Saját magamról. Hallgasd végig azt.
Régen, mikor még a szőke Dunát
A muszka nem fenyegeté,
(„Látod, Aléko, milyen régi az,
Amire most visszaemlékezem?”)
Még akkor a szultánt féltük csupán
S Akjerman fellegvárából török
Basa uralkodott a budsakon.
Legény valék még és csupa örömtől
Volt telve ifju lelkem és szívem.
Egy szál fehér sem volt még a hajamban.
Sok szép leány közt volt egy, akihez
Akképp fordultam, mint a nap felé.
S magamnak választottam hitvesül.
Mily gyorsan elrepül az ifju élet,
Ahogy futó csillag lefut az égről.
Még annál is gyorsabban hulla le
Az én szerelmem édes ideje.
Csak egy esztendeig voltam szeretve.
Kagul partján akkor egy idegen
Cigánycsoport ütötte fel tanyáját.
Ott álltak sátoraik a dombtetőn,
Nem messze a mi régiebb tanyánktól.
Két éjjel voltunk együtt ott csupán,
A harmadikban ők továbbvonultak,
S velük ment Mariulla is,
Eldobva kisleányát. Én aludtam.
Virradt a hajnal, én fölébredék,
Nincs itt a feleségem! Keresem!
Hivom! Nyomát se lelhetem.
Szemfira sírt. Én még jobban sirék.
De e nap óta mindenféle lány
Utált előttem és többé soha
Asszonyt nem hoztam a sátor alá,
S unalmas hosszú életem
Nem osztottam meg senkivel.
Saját magamról. Hallgasd végig azt.
Régen, mikor még a szőke Dunát
A muszka nem fenyegeté,
(„Látod, Aléko, milyen régi az,
Amire most visszaemlékezem?”)
Még akkor a szultánt féltük csupán
S Akjerman fellegvárából török
Basa uralkodott a budsakon.
Legény valék még és csupa örömtől
Volt telve ifju lelkem és szívem.
Egy szál fehér sem volt még a hajamban.
Sok szép leány közt volt egy, akihez
Akképp fordultam, mint a nap felé.
S magamnak választottam hitvesül.
Mily gyorsan elrepül az ifju élet,
Ahogy futó csillag lefut az égről.
Még annál is gyorsabban hulla le
Az én szerelmem édes ideje.
Csak egy esztendeig voltam szeretve.
Kagul partján akkor egy idegen
Cigánycsoport ütötte fel tanyáját.
Ott álltak sátoraik a dombtetőn,
Nem messze a mi régiebb tanyánktól.
Két éjjel voltunk együtt ott csupán,
A harmadikban ők továbbvonultak,
S velük ment Mariulla is,
Eldobva kisleányát. Én aludtam.
Virradt a hajnal, én fölébredék,
Nincs itt a feleségem! Keresem!
Hivom! Nyomát se lelhetem.
Szemfira sírt. Én még jobban sirék.
De e nap óta mindenféle lány
Utált előttem és többé soha
Asszonyt nem hoztam a sátor alá,
S unalmas hosszú életem
Nem osztottam meg senkivel.
ALEKO.
S mért nem kerested fel a hűtelent?
A háládatlant és elszöktetőjét,
Hogy késedet megforgasd a szivökben?
A háládatlant és elszöktetőjét,
Hogy késedet megforgasd a szivökben?
ÖREG VAJDA.
Minek?
Az ifjuság szabad, mint a madár!
Ki rakhat láncokat a szerelemre?
Az öröm sorba jár – és hogyha elment
Vissza ne várd – a sor rád nem kerül.
Az ifjuság szabad, mint a madár!
Ki rakhat láncokat a szerelemre?
Az öröm sorba jár – és hogyha elment
Vissza ne várd – a sor rád nem kerül.
ALEKO.
De én nem így gondolkozom. Nem én!
Én küzdelem nélkül el nem hagyom
Venni magamtól, ami az enyém,
Az én örömöm akkor a bosszú.
Nem! És ha a tengerparton találnám,
Édesdeden aludva, aki megcsalt,
Meg nem kimélném csendes álma közt,
Berúgnám a tengerbe védtelen
S az ébredése szörnyű perciben
Kacagnék a szeme közé neki,
S fülem sokáig hallgatózna kéjjel,
Az ő halálos vergődésire.
Én küzdelem nélkül el nem hagyom
Venni magamtól, ami az enyém,
Az én örömöm akkor a bosszú.
Nem! És ha a tengerparton találnám,
Édesdeden aludva, aki megcsalt,
Meg nem kimélném csendes álma közt,
Berúgnám a tengerbe védtelen
S az ébredése szörnyű perciben
Kacagnék a szeme közé neki,
S fülem sokáig hallgatózna kéjjel,
Az ő halálos vergődésire.
