Harmadik fejezet (Holott megmaghiaraaztatic, mikeeppen eleebwalo az, ki az baaraaniokat ewrzi, mint az ki lewaagia.)
Harmadik fejezet (Holott megmaghiaraaztatic, mikeeppen eleebwalo az, ki az baaraaniokat ewrzi, mint az ki lewaagia.)
Másnap reggel maga elé hívatá a nagytiszteletű úr Henriket, s erős examinálás alá fogta. A benevolum tovább tartott egy óránál.
Henrik, mikor eltávozott, olyan veres volt, mint a megfőtt rák, s háttal kifelé jött ki az ajtón, amiből a konyhaajtóban leskelődő cselédek tudtak egyet-mást következtetni.
Azután pedig a nagytiszteletű úr háromszor csengetett, ami azt jelenté, hogy Mikhál leányasszonynak kell megjelenni a bibliotékájában.
A nagytiszteletű úr teljes ornatusába volt öltözve: mind az atyai, mind a papi tekintély egyesítve volt rajta. Körülötte felnyitott könyvek, mint egy hadvezér arzenálja: mások kutyabőrbe kötöttek, mint egy hadirendbe állított phalanx a tékákban, s a szekrények fölött kitömött madarak és azoknak csontvázai. Mindmegannyi tanú és vádtevő. S aki legjobban figyelni látszik, az a szögletben álló emberi csontváz. Az electrica masina is készen állt fiókvillámait segítségül hozni. Az egyedüli lény, aki életjelt ád, a körülvevő tárgyak között, a nagy állóóra, melynek tetején egy kutya áll, ki is a percinga ketyegései szerint csóválja a farkát, s öltögeti a nyelvét.
Mikhálnak az egész bekövetkezett vallatás alatt folyvást ezen a mechanikus kutyán veszett a tekintete, s még azután is, valahányszor visszatért emlékébe ez a válságos óra, mindig azt a kis kutyát látta maga előtt, farkat csóválni, nyelvet öltögetni.
– Mikhál leányom – kezdé a tudós. – Beszéltem a hit és szeretet kandidátusával, s megtudtam tőle mindeneket. Azon kérdésemre, hogy van-e neki atyja, azt felelé, hogy: „Igenis: van.” Miféle rangú? – „Hatalmas ember, Kisszebenben lakik, hol hivatal szerint legfelső bírája mindeneknek.” Miért hagyta el atyját, s miért mondá magát árva gyermeknek? – „Azért, mert atyja katolikus, ő pedig protestáns lelkész akart lenni.” Ez pedig dicséretes szándék. – Azon ifjú, aki kész az árvaság keserű kenyerét enni azért, hogy lelke meggyőződését kövesse, nagy karaktert árul el. – És e válaszban meg van adva a védelem azon vád ellen is, hogyan mert a fiú házassági ajánlatot tenni atyai engedély nélkül. A katolikus atya engedelmét a törvény nem követeli, csak a protestánsét. Eszerint Kaczenreiter Henrik azon vád alól, hogy tudva csalni akart, absolváltatik; mert elhallgatni valamit még nem annyi, mint hazudni; a hithűség felold minden szülői hatalom alól, s ami kánon a fiúra nézve, az nem kánon az atyára nézve.
A vastag fóliánsok és a kitömött madarak mindnyájan helyeselték ezt az okoskodást, maga a csontváz is elhallgatta, hogy az ő fejét valamikor ilyen „csekélységért” választották el a nyakától; csak az automat kutya intett „nem”-et a farkával, s öltögette a nyelvét az ilyen szofizmákra.
Mikhál pedig nem szólt rá semmit.
– Íme, tehát a te negatióid megcáfoltattak, most halljuk az affirmatióidat. Mi a neve annak az ifjúnak, aki teneked szívbeli ajánlatokat tenni merészkedett?
– Kalondai Bálint.
A tudós nagyot ütött tenyerével a feltárt Macrobiusra e név hallatára.
– Quis hominum? Miféle ember?
– Derék férfi! – mondá a leány, és szemei ragyogtak hozzá.
– Mit tudod te? Csak kívülről láttad? „Quanta species, sed cerebrum non habet!?” Nagyszerű pofa: de nincs agyveleje! „Non bene casta caro, quae bene pasta caro.” – Mennél kövérebb a hús, annál bűnösebb a hús. De én látám az ember belsejét is. Flocci, nihili! Pehely, semmi-ember! Classis primae ex ultimis! Az utolsók felé igyekező. Hát még ex moribus! Milyen az erkölcse? Borivó! „Ubi vinum intrat, ibi ratio exit!” Ahol a bor bemegy, ott az ész kimegy. Táncoló és éjjeljáró! – Muzsikusok és virginálók pajtása. – De még mindez elnézhető volna. Ámde tudod-e, hogy mi volt ezen ifjú szülőinek mestersége? Megvallotta-e azt neked bűnös correspondentiájában? Amely mesterséget pedig ő is követni fog; mert annyi tudományt nem szerzett, hogy honorácior rangba emelkedhessék. Tudod-e, hogy kinek a felesége lennél, ha esztelen kívánságod beteljesülne?
A leány elsápadt erre a szóra: erről nem beszéltek a szerelmes levelek.
A tudós előkeresé a katalógust, s ráolvasott a vádlott nevére: „parentes”: „Sarah, vidua macellarii” – „mészáros özvegye”. Atyja mészáros volt, és ő is mészáros fog lenni. Emberek, akik vérben dolgoznak! – Mit mondasz erre? Lehet-e egy lelkész leányából egy mészáros felesége? És ha választania kell egy férfiú között, aki az Úr juhait őrzi, és a között, aki a juhokat levágja: az utóbbinak nyújthatja-e kezét? Ez volt-e a te neveltetésed, hogy sorsodat örök vérontás munkájába temesd el? Mindennap vérre ébredni, vérrel feküdni le! Mindennap érezni a vért annak a kezén, aki megölel! Hozzákötve lenni egy emberhez, akinek hivatala az, hogy Isten teremtéseit, miknek az Úr életet adott, erőszakos kézzel megölje! Van-e bátorságod ily sorsot választani magadnak?
Az önmozgó kutya ugyancsak csóválta a farkát, és öltögette a nyelvét!
Mikhál körül táncolni kezdett minden: a tudósok arcképei, a kitömött madarak: maga a vacogó állú csontember is. Nem tudta magát védni ennyi ellen!
A tudós észrevette szavainak lesújtó hatását leányának holthalvány arcán, s aztán szelíden szólt hozzá.
– Most eredj szobádba vagy még inkább kis kertedbe, és elmélkedjél afölött, amit tőlem hallottál. Írd fel magadnak: „Az atyák jobban óhajtják gyermekeik boldogságát, mint ők maguk.” Azonban sorsod felett mégis te magad határozz. Én erőszakot nem teszek szíveden. Ha csakugyan annyi eltitkolt erő lakik abban, amennyit én nem sejtettem: add próbáját. Ha van bátorságod azoknak az életéhez kötni a magadét, akik vérben dolgoznak, kezdd el itthon. Van két szép galambod kalickában. Én vettem azokat neked születésed napjára. Öld meg őket saját kezeddel, és add fel az asztalra ebédül, elkészítve tetszésed szerinti mártásban. Ebből megtudom a válaszodat. Eredj, és elmélkedjél rajta.
A szép Mikhál lement a kertbe, s annak hosszú, rózsákkal szegett útján végig-végigsétált. Az út közepén volt a galambház, abban volt a két pávafarkú galamb, amit neki meg kellene ölni. És ő sohase tudott egy konyhára való baromfit megölni. Felőle az emberek mind vegetáriánusok lehettek volna. S most a kedvenc galambjait ölje-e meg?
Senkije sem volt, akihez tanácsért forduljon, akinek panaszát elmondja. Nem segítenek itt a bölcsek, nem a borjúbőrbe kötött polihisztorok: az ő mindennapi társalkodói, sem a virágok: mindennapi játszótársai. Más leánybarátnéja nem volt, mint a bokrok és virágok. (Igaz, hogy azok is mind feminini generis). Azok elmondták neki, amennyit tudtak; hogy a szűz liliom szereti a hagymát, pedig az ő virágának szaga illat, emezé pedig bűz; míg a nemes anthora elharvad, ha a napellus mellé ültetik, pedig ez pompás virág, kelyhe egy sisak, melyben páros galamb ül: mégis elhervasztja a szomszédját.
De hiszen talán nem is volt az még szerelem, ami csak érzelgő levelek kicseréléséből támadt; csak messziről látta az ifjút, csak álmában beszélt vele: könnyen lemondhatott róla. – Nem volt neki anyja! – Atyjától pedig csak bölcsességet tanult. – A mathesis kérlelhetetlen tudomány. – Annál a szerelem csak zérus, nem szám. A mértani ábrák között minden van, csak rózsa nincs. Kedvesétől sem kaphatott semmi hírt már: el volt tiltva a nagy téren a balomjátszás, sárkányeresztés: talán be is csukták szegényt. Könnyű volt arra ürügyet találni. Vagy az is lemondott már róla? Talán haza is ment már a szülővárosába?
Megölje-e hát érte kedvenc galambjait?…
Délre felhozta az asztalra Mikhál a két galambot, de nem sülve és mártásban, hanem elevenen a kalitkában. Amiért aztán a tudós férfiú megcsókolgatá az engedelmes leányka orcáit.
Három hétre azután pedig saját maga esketé össze a szép Mikhált Kaczenreiter Henrikkel, fejükre halmozva atyai és papi áldását egyesítetten.
Kalondai Bálint mind ez idő alatt semmi izgágát nem csinálhatott; fejére olvastatván a consistorium előtt, addig elkövetett számtalan bűnei: erdőn való táncolása, nagy kutyának tartása s annak mesterséges uszítgatása, templombul való elmaradása; hegedűsökkel és tárogatósíposokkal való mulatozása, éji őrökkel viszálykodása, pedellus leitatása s ittas fővel asszonyruhába öltöztetése, utcán való pipázása, mely bűneinek összességeért előbb ugyan háromheti carcerre deteneáltatott; azután pedig consilium abeundi mellett a kézsmárki líceum florilegiumjából solenniter elimináltatott, és ekképpen megakadályoztatott mindennemű galibacsinálásban, mely amaz üdvös házassági frigy létrejöttét valamiképpen alterálhatta volna, ami is ekként minden akadály nélkül megköttetett, s a szép Mikhál elvégre is azé lett, aki az Úrnak juhait őrzi, nem pedig azé, aki a juhokat levágja.
