Tizenharmadik fejezet (Meeg chac gianittatnac; de egeezlen nem tvdatnac az gonoz bozorkaan alattomoss practicai.)
Tizenharmadik fejezet (Meeg chac gianittatnac; de egeezlen nem tvdatnac az gonoz bozorkaan alattomoss practicai.)
A Babura Pirka mindenekelőtt hozott be magával egy tégelyben olyan szert, amitől az ütések kék foltjai csoda módon nagy hirtelenséggel elmúlnak; amely pedig nem áll egyébből, mint corporis Christi napján hajnalban bal kézzel, a napnak hátat fordítva a földből kitépett búzavirág gyökerének levéből, item: zöldcsütörtökön szedett cardamomum nedvéből szűzraj mézével összekeverve. Ezzel bekenegeté a Mikhál homlokán és arcán látható kék foltokat, ami annak nagyon jólesett. Aztán megdicsérte jól, hogy ugyan a Henrik mester is elmehet dicsekedni azzal, amit kapott.
Azután pedig megfelelt neki legelőször is az első kérdésére.
– Tehát legelőször is, kedves rózsám, ha egy asszony nem szereti az urát: akkor úgy tesz, mintha nagyon szeretné, mert a féltő indulat olyan, mint a mérges kutya, ha éhezik, ébren van, ha jóllakott, elalszik. Aki nem szereti az urát, azon van, hogy az se ne lásson, se ne halljon. S nem terem a hegyek között oly bűvös-bájos gyökér, amitől a férj úgy megvakuljon, megsiketüljön, mintha az asszony megcsókolja a szemeit, s azt súgdossa a fülébe: „Galambom, gyémántom.” Amely asszony haragos, az mindig a hátán hordja a férjét, a jókedvű asszony ellenben mindig a fején ül az urának, s oda viszi, ahova akarja. A szép asszonynak nem kell még kantár, hogy lovat csináljon a szakállas emberből, ahogy mink, vén boszorkányok szoktuk. Selyemszál is jó még annak: hízelkedő hangjának selyemszála. Aztán a szép asszonynak a tenyere, ami végigcirógatja az ura orcáját, olyan aranybánya, hogy nincs az a selmeci bánya, ami úgy fizesse a termésaranyat. Erre pedig nagy szüksége van az olyan asszonynak, aki a másik kérdésre is választ akar kapni. Hát még a harmadikra! Márpedig én azokra is tudok választ adni. Amilyen igaz, hogy Babura Pirka a nevem, s boszorkányok hadnagya vagyok, olyan igaz, hogy elhozom neked, szépséges violám, a te szeretődet. Azt se kérdem, kinek híják. Azt se kérdem, hogy hol lakik. Messze van-e, közel van-e? Elküldöm érte a bakkecskémet, s az elhozza őtet, ahova kívánod, ha az én tanácsomat mindenben követed.
A boszorkány hatalmat vett már a gyönge asszonyi teremtésen úgy, hogy az megfogadta az első tanácsát. Mikor délesti ebéden összetalálkozott az urával, bár mások is láttak, nem szégyenlette azt megölelgetni, körülcirógatni, sőt azt is eltűrte, hogy az ura a térdére ültesse, s kérlelő gyöngédséggel megcsókolja az arcán azt a kék foltot, amit nem haragbul jövő ütés ejtett. Ami mind nem lett volna kárhoztatásra méltó enyelgés, mert hiszen hitvestársak voltak; hanem tudjuk, hogy ez csak tettetés volt az asszony részéről, mert szívének mélysége utálattal és gyűlölettel volt eltelve azon férfi iránt, aki elszakította őt az igaz szeretőjétől, azon hazug kecsegtetéssel, hogy tiszteletes asszonnyá teszi, aztán hóhérmesternévé tette: örökre eltemette, hogy soha tisztes társaságot ne lásson életében.
Azonban pedig olyan jól tudta követni a Babura Pirka rossz tanácsát, hogy a férjének hízelkedjék (pedig nem is a skárlátpiros dolmány volt rajta, hanem csak a munkához való vászonköntös), hogy az ura örömében és nyájasságában lecsatolá a zubbonyát átszorító bőrtüszőt, s odaönté az ölébe, a kötényébe a kétszáz aranyat.
– Ez a te móringod!
Aztán mondja valaki, hogy a hóhér nem gavallér ember!
Másnap reggel előfogta a Mikhál a Babura Pirkát, s azt mondá neki, hogy mármost feleljen a második kérdésére.
– Mit csinál egy asszony, aki mást szeret?
– Jaj, lelkecském, erre nem olyan könnyű megfelelni. Azt a mást kell felkeresni elébb. Azt pedig fel nem találja más, mint az én fekete bakkecském. Az pedig mindaddig nem kelhet útra, amíg aranypatkót nem vernek a lábára.
A Mikhál a tarsolyába nyúlt, s kivett belőle négy aranyat, s odanyújtá azt a boszorkánynak, megzörrentve a tarsolyt, hogy hallassék, hogy van ott még több is.
A bűvölőasszony elnevette magát.
– Hát nem tudod, kis bogarkám, hogy a kecskének hasított körme van: nem négy patkó kell annak a lábára, hanem nyolc.
Mikhál egy szóra odaadta neki a másik négy aranyat is.
– No, meglátod, kis békácskám, hogy elhozza neked a szeretődet a fekete bakkecske; csak el kell várni az idejét, amikor egyszer mind az öreg, mind a fiatal patrónus elmennek hosszú útra, ami bizonyosan meglesz az eperjesi országos vásáron.
A Mikhál hitt a boszorkánynak mindent.
Hát mit tehetett mást? Mikor minden eddigi hite leromboltatott; apja bölcsessége, anyja amulétja erőtlen semmiséggé lett szemei előtt; megcsalták, megalázták, bezárták, kicsúfolták, megkínozták; pedig senkinek se vétett; pedig olyan jó volt. Azt gondolta, no hát legyünk rosszak, talán azért jobb lesz a fizetés.
Babura Pirka pedig abból a nyolc aranyból négyet mindjárt odaadott a Simplexnek, a többit megtartá magának, s ettől a naptól fogva Mikhál nem hallá a tárogató dalait az udvarban zengeni.
