Villám a derült égből

Teljes szövegű keresés

Villám a derült égből
Reggeli tíz óra volt, mikor Angyaldy nagy sietve lépett be Harter Nándor úr hivataltermébe, s az ott uralkodó irodafőnöktől kérdezé, hogy van-e valaki őméltóságánál.
Ez azt felelé, hogy senki sincs, csak Bélteky Ferenc úr.
– No, efelől bemehetek hozá – mondá Angyaldy, és benyitott Harter szobájába. Hanem a méltóságos úr magas bosszúsággal riadt titkárára:
– No, ugyan mit akar?
– Igen sürgős tudatnivalóm van.
– Várjon vele! Most fontos ügy van előttem.
Angyaldy visszalépett, s leült a hivatalteremben.
Harter úrnak csakugyan fontos beszéde volt az ifjú Béltekyvel.
– Ön mármost, fiatal barátom, csakugyan azt hiszi, hogy megnyerte Elemér úrfi perét ellenem, miután minden fórumon rá nézve kedvező, rám nézve elmarasztaló ítéletet kapott?
– Valóban azt hiszem; s éppen azért igen idején valónak találtam ajánlatommal fellépni.
– Azon ajánlattal, hogy egyezzem ki az úrfival, mikor már nyert ügye van neki ellenemben? Ez az ön szempontjából, természetesen, igen nagylelkű ajánlat. No, hát legyen, én önnek ajánlatát visszautasítom. Nem kell semmi egyezség.
– Tehát bevárja méltóságod a törvényes végrehajtást?
Harter Nándor mosolyogva lépett Bélteky Feri orra elé, s beszéd közben annak nyakkendőcsokrát igazgatá helyre:
– Kedves öcsém, ön még igen fiatal ügyvéd, s azt hiszi, hogy minden meg van nyerve, mikor már a kedvező ítélet a kezében van. Tapasztalt ügyvédek azonban jól tudják, hogy csak akkor kezdődik még az igazi per, mikor már a végrehajtás napja is ki van tűzve, s nekem gyakorlott ügyvédem van. Aztán magam is értek valamihez.
– Ezt mind számításba vettem.
– Gondolom. És azért ajánlotta ön nekem az egyezséget, amit én ismételten visszautasítok. Aki oly vakmerő volt, hogy énellenem pert kezdett, az tudja meg hát, hogy ki vagyok. A lázadót én meg tudom büntetni. Mert a fiú, ki atyja ellen pert indít: lázadó, nem más. Meg fogom neki mutatni, hogy én most is úr vagyok fölötte. Azt hiszi ön, hogy abban az állásban, melyet én elfoglalok, csak olyan könnyedén lehet valakit ad peram et saccum egzekválni?… Önnek oda lehet ítélve a rajtam levő köntös, hanem azt tapasztalni fogja ön, hogy nem akad ember, aki azt rólam lehúzza. Nem fogok Elemér úrfinak egy fillért sem kiadni abból, amit magáénak tart. Nem azért, mert ellenem lázadt. Éljen szűkölködve és nyomorogva, míg dacos lelke megtörik. Én fogadom önnek, hogy ha keresztbe teszem egy ajtó előtt a lábamat, ő azon az ajtón nem fog bemenni; s ha húsz évig élek, húsz évig nem mozdítom el lábamat előle.
Bélteky Feri valami mosolygást engedett arcának elárulni. Harter észrevette azt:
– Ön azt gondolja magában ugye, hogy hiszen nem szükség éppen a felséges halálnak jönni, hogy engem elmozdítson az ajtóbul; jöhet arra egy új excellenciás úr is, ki rendszerváltozáskor engem is székestől az ajtó elé helyez. Akkor rosszul ismeri ön a helyzetet, édes barátom. Egy Harter Nándort nem olyan könnyen tesznek hol ide, hol amoda. Tekintélyt, minő én vagyok, minden kormány levett kalappal szokott kérni, hogy méltóztassék a helyet megtartani, melyre előde emelé. Vannak nélkülözhetetlen emberek, kiket semmi rendszerváltozás meg nem dönt, de mindenik magasabbra emel. Ezt higgye el ön felőlem, ifjú barátom.
…Angyaldy ismét belépett az ajtón.
– No, mi az megint? – rivallt rá Harter, félbeszakíttatva büszkesége legélvezetesebb kitörésében.
– Igen fontos és sürgetős az ügy, méltóságos úr!
– Maradhat későbbre – inte büszke, hatalmaskodó kézmozdulattal Harter, s a titkár újra visszalépett.
Harter folytatta oktató előadását a tapasztalatlan ifjú ügyvédhez. Ismét közel lépett hozzá, s beszéd közben Bélteky Feri óraláncát fogva meg, azon iparkodott minden módon csombókot kötni.
– Tehát, hogy csak egy körülményt említsek fel ön előtt, mely mindjárt meggyőzendi önt arról, hogy most jutott még csak el a nehézségek kezdetéhez. Mikor ön már kezében tartandja a végrehajtási parancsot, akkor az én ügyvédem elő fogja mutatni mindazokat a váltókat, amiket én Elemér úrfinak világban csavargása alatt helyette Olasz-, Francia- és Angolországban kifizettem. Azok oly mesés összegekről szólnak, hogy kétszer is túlhaladják az úrfi összes anyai örökét.
– Tudom jól – szólt Bélteky, óraláncát kiszabadítva valahogy Harter kezei közül, s inkább a nyakkendőjét engedve át neki, hogy azon csináljon tetszése szerinti csokrokat. – Elemér könnyelmű fiú volt, ezeret írt alá, ahol százat kapott; hanem azt is tudom, hogy méltóságod az ő hitelezőit szinte úgy elégítette ki százzal ezer helyett; s így az összegek nem rúgnak többre, mint éppen Harter Elemér örökének kamatjaira.
– Az is meglehet, csakhogy arra nézve, hogy ön azt bebizonyíthassa, csupán két mód van. Az egyik: Lemming urat rábírni, hogy ellenemben: érti ön, az „énellenemben” adja elő azon legmagányosabb természetű üzleti jegyzeteit, amikből kiderüljön, hogy mit fizetett ki ő megbízásomból Flórencben, Nápolyban, Cadixban, Londonban Elemér úrfi helyett. Reméli ön Lemming úrtól ezen adatokat megszerezhetni?
– Bizony bajosan.
– Talán sehogy sem? A második lehetőség aztán önre nézve: személyesen kimenni Flórencbe, Nápolyba, Cadixba, Londonba; ott a kérdéses uzsorásokat törvényszék elé idéztetni, kivallatni, saját maguk ellen tanúskodtatni. Lesz önnek erre való pénze, ideje és ereje?
Bélteky nagyon kezdé vakarni az orrát ennél a feladványnál. Harter úr látta, hogy mennyire maga alá gyűrte ezt a gyenge embert.
– No, lássa ön, ifjú barátom; minő emberfölötti vállalatot emelt ön fel, amidőn egy Harter Nándor elleni küzdelmet fogadott el barátságbul. Ez a küzdelem saját életpályáját is elronthatja. Ön még nem tudja, mi értéke van a befolyásos körök jóakaratának egy ügyvéd életpályájára? Ismerünk jeles készültségű talentumos embereket, kik nem bírják a napi kenyeret e pályán megkeresni, és viszont másokat, kik korlátoltabb tehetségek mellett fényes előmenetelt biztosítnak maguknak. Ez utóbbiak ismerik az emberek értékét. Tanácslom önnek, hogy tanulmányozza azt ön is. Hogy elvállalta ön az ügyvédkedést Elemér úrfi perében ellenem, azt nem hibáztatom. Ha ön nem, tette volna más. Hogy eddig nagyon szorgalmazta, azért is megbocsátok önnek; hanem azt a jó tanácsot adom, hogy ami most már ezentúl jön, abban a küzdelemben ne iparkodjék ön a fejét az én fejemhez ütni valami hevesen; mert mondhatom önnek, hogy az én fejem vasból van!
Bélteky úgy érezte, mintha az övé üvegből volna.
– Vigye ön a processzust szokott kötelességszerű malíciával; ne mondjon le róla, tegyen benne lépést lépés után, ahogy illik: egyszer bizonyosan véget fog az érni; csakhogy akkorra az ön kliense kopasz lesz! Ön azon legyen, hogy maga is ősz hajakat ne kapjon miatta. Nekem sokszor lesz alkalmam önnek bebizonyíthatni, hogy atyai jóakaratom mázsányi súlyt adhat fiam ügyvédének szerencsemérlegéhez: de soha egy szemernyit sem a fiaméhoz. – Ezt jegyezze ön meg magának, ifjú barátom.
Azzal véglegesen megköté Bélteky nyakravalóját. A jeles ifjú elszédülve a hallott fenyegetésektől és biztatásoktól, alázatos búcsút vett, és eltávozott.
Nyomban utána, ugyanazon ajtónyitással sietett belépni Angyaldy.
– No ugyan, mi az a sürgetős dolog? – riadt rá fensőbbségi házsártoskodással Harter. – Nem szeretem, ha olyankor háborgat valaki, mikor fontos hivatalos ügyeim vannak. Ezt százszor is mondtam. S kívánom, hogy tartsa magát hozzá minden ember!
Harter Nándor e magosra tartott orral elmondott rendreutasítás alatt egy hivatalfőnök jogosult hipochondrikus rossz kedvével sétált el a szoba túlsó szögletéig, onnan aztán visszafordulva, érezteté kegyes engedelmét Angyaldyval a beszéd megkezdhetésére.
– No, hát halljuk, mi az a sürgetős ügy, amit önnek velem tudatnia szükség?
Angyaldy nagy hidegvérrel hagyta főnökét szavakkal és léptekkel alá s fel büszkélkedni, s azután felhívatva a szólásra, mindennapi csendes hangján mondá:
– Azt kell tudatnom méltóságoddal, hogy kegyeskedjék ma tizenkét óráig a lemondását illető helyen benyújtani, mert különben délutáni két órakor meg fogja kapni az illető helyről az elbocsáttatást.
Harter Nándor odament egészen Angyaldyhoz, hogy a szeme közé nézzen.
Bizony ott állt az, és egy vonása sem mutatta, hogy tréfál.
– Ébren vagyunk mi mind a ketten? – kérdé tőle.
– De alunni megyünk mind a ketten, méltóságos uram.
– De hát mi ez? Rossz tréfa?
– Rossz való! Most beszéltem azzal a barátommal, ki a helytartóságnál történtekről tudósítani szokott.
– Az önt elámította.
– Nem ámított el. Tessék az elejét meghallgatni. Lemminget elfogták.
– Kicsoda?
– Valami szeles katona. Még nem tudom egészen, hogy miért. Azt mondják, élelmezési ügy miatt.
– De hát mi közöm nekem az élelmezési ügyhöz?
– Én nem is mondtam, hogy van hozzá köze méltóságodnak. A tiszt fel volt bőszülve Lemming ellen, s lefoglalta a nála levő jegyzeteket. Ezen jegyzetekben foglaltatnak mindazoknak a nevei, akik az országos gabonaosztási vállalat ügyében Lemmingtől összegeket fogadtak el. E lajstromban méltóságod neve is előfordul ötezer arany összeg mellett.
Ez olyan nehéz kalapácsütés volt Harter fejére, hogy le kellett ülnie egy karszékbe.
– Megfoghatatlan!
Hogy mi legyen az a megfoghatatlan, azt engedte találgatni.
Kis idő múlva újra megszólalt.
– De hát mit mondanak: miért?
– Én mindent elmondok, amit megtudtam – felelt Angyaldy. – Amit nem mondok, azt nem tudom.
Harter talpra pattant.
– Megyek rögtön őexcellenciájához!
– Bizonyosan mondhatom méltóságodnak – beszélt a kérlelhetlen orákulum irgalom nem ismerő nyugalommal –, hogy őexcellenciájánál ki van adva a rendelet, hogy méltóságodat többé eléje ne bocsássák.
Harter Nándornak már a kezében volt a kalapja; azt e szónál az asztalhoz vágta.
– De hát miért? – A kalap legurult az asztalról, felvette, s újra odavágta ezúttal úgy, hogy nem gurulhatott le. – De hát miért?
– A gabonakiosztásnál óriási csempészetek sültek ki Lemming ellen.
– De mi közöm nekem az ő csempészetéhez? – szólt ismét bevágva magát karszékébe.
– Semmi. Én is mindenkinek azt fogom hirdetni. Hanem méltóságod neve és sok másoké előfordul Lemming jegyzőkönyvében.
– Lemming írhatott jegyzőkönyvébe amit akart; mit tartozik az énrám?
– Törvény szerint nagyon keveset. A bíró előtt azt mondhatja méltóságod, hogy ez nem bizonyít semmit. De az a szeles katona még több ügyetlenséget is követett el; mielőtt feljött panaszra, úton-útfélen, boldognak-boldogtalannak elmondta, mit fedezett fel; megmutogatta sok embernek, laikusoknak, profán szemeknek Lemming jegyzékeit; kompromittálta a közvélemény előtt a megnevezett urakat; a kormány vezetői dühösek érte; a botrány köztudomású lett; azt többé a cenzori veres irkával eltakargatni nem lehet; a kormány a szégyent magára száradni nem engedi, hanem lerázza magáról azokat, akik kompromittálva vannak. Egyéb baj nem történik. Méltóságod megelőzi a bukást; én rögtön sietek fel a lemondásával a várba.
Harter Nándor merően bámult maga elé, s néhány percig határozatlanul mélázott.
Angyaldy sokallta az időhaladékot.
– Uram! A hajó süllyed: legelső gondunk megmenteni a zászlót. Azután majd szétnézhetünk, hogy mi volna még megmenteni való. De ezzel sietni kell.
Harter Nándor szótlanul felállt karszékéből, mire Angyaldy ugyanazon karszékbe telepedett, azt az íróasztalhoz fordította, s gyorsan megírta a lemondási oklevelet.
Azután felkelt, s ismét megkínálta az üléssel Harter Nándort. Harter Nándor érezte, hogy minő báb lett ő egy nálánál erősebb ember kezében. Alig egy óranegyed előtt azzal kérkedett, hogy húsz évig meg nem mozdítja a lábát onnan, ahová keresztbe tette, s most idejön ez az ember, ez a szolgálattevő alattvaló, ez a senki, és elfújja őt egy leheletével, mint egy darab papirost, egy makulatur papirost.
Erezte, hogy repülni kénytelen, és csak leült, és felvette a tollat, mit amaz kezébe adott, és aláírta nevét.
Semmi kétsége sem lehetett afelől, hogy amit Angyaldy beszélt, az való. Az ötezer arany említése megfosztá minden lélekerejétől. Hinnie kellett, hogy azt kettőjökön kívül senki sem tudhatja. Ha most így beszélnek róla, azt csak Lemming irataiból tudhatták meg. Ez nagy hiba volt, akárhogyan történhetett meg. Ha már erről csak suttognak is, neki nem lehet tovább megmaradnia állásán.
– De nem suttognak; de ordítanak és harsognak, uram!
Aláírta, és reszketett a keze, midőn aláírta nevét a lemondásnak.
– Fogja, ön, és siessen vele – szólt Angyaldynak. S hozzátevé súgva: – És tudjon meg mindent, ami megtudható.
– Tartok tőle, hogy délutánig közbeszéd tárgya lesz minden.
– Azt hiszi ön? Hát Lemmingnéről mit tud?
– Azt tudom, hogy éppen most van nála a bizottság, mely mindent zár alá vegyen, amit a háznál talál. Lemming ellen aligha kárpótlási követelésekkel is fel nem fognak lépni.
– Szegény Malvina. Mondja ön meg neki, hogy ha nincs más menedéke, foglalja el kastélyomat Bartafalván. Én magam sem maradhatok egy napig sem tovább Pesten ez otrombaság után.
– Kénytelen vagyok méltóságodnak még egy kellemetlen körülményt tudomására hozni. Nem ugyan parancsképpen, hanem csak úgy barátságos jó tanácsul kéz alatt tudtára fog adatni méltóságodnak még ma, tizenkét és egy óra között a rendőrfőnök által, aki igen udvarias, kellemes úr, miszerint ne tessék méltóságodnak egy ideig Pest sorompóit elhagyni, mert jelenlétére szükség lehet.
– Mit? Tehát még letartóztatás is! – kiálta felháborodottan Harter.
– Nem! Csak szívélyes ittmarasztalás. Lemmingnének azonban határozottan tudtul fog adatni, hogy a várost elhagynia nem szabad.
Harter Nándor minden szónál zavartabb lett.
– De hát minek kevernek egy ilyen dologba bele egy asszonyt?
– Azt én magam sem tudom.
– Nem is sejti ön?
– Úgy hiszem, a Lemming ellen indítandó vizsgálatnál az ő saját számvetésének próbája lesz az asszony fényűzésének költségvetése. A kettő összehasonlításából remélnek bizonyos végeredményekre jutni.
Harter Nándor zsibbadásokat érzett minden idegében.
– Jól van. Siessen ön fel a lemondással, s igyekezzék mentől elébb beszélni Lemmingnével. Azután keressen fel a szállásomon. Itt ne többet!
Angyaldy keblébe dugta az iratot, és távozott a nagy irodatermen keresztül.
Az irodafőnök suttogva kérdezé tőle: milyen kedélyben van a méltóságos úr, lehet-e most hozzá bemenni? Angyaldy azt válaszolá, hogy őméltósága bizony nagyon ingerült kedélyben van; jól teszi minden ember, ha ma délelőtt nem kerül a szeme elé semmi ügyével, bajával.
A kisebb-nagyobb alárendelt népek aztán szépen meghúzták magukat íróasztalaik mellett, s félve tekintgettek a nagy szárnyajtóra, hogy mikor jön ki az a haragos nagy ember méltóságos rosszkedvét éreztetni az alázatos apró emberekkel.
A méltóságos nagy ember pedig azalatt a hátulsó kis ajtón lopva osont ki hivatalos lakosztályából; a hivatalos hírlapok nem fogják közölni ünnepélyes búcsúszavait, mint közölték beköszöntőjét; az alattvalók nem fognak sorban hozzá menni búcsút venni kardosan, panyókásan, magyar vitézeknek maszkírozva; még a portás sem fog tisztelegni nagy buzogányával, midőn hintaja utolszor kigördül a hivatalos lak udvarából: csendesen a falnak lapulva suhan az utcákon végig a nagy ember, s a szemközt jövők arcáról találgatja magában aszerint, ahogy köszönnek neki, vagy fejeiket ismeretlenül félrefordítják: „Ez még nem tud semmit!” – „Ez már tud valamit.”

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages