HARMADIK FEJEZET • Még az orosznál is oroszabb
HARMADIK FEJEZET • Még az orosznál is oroszabb
– De már most, édes kapitányom, hordjanak el a szelek innen Danczkából! – szólt Frigyesnek a kaland után a jámbor Scheerer úr, az orosz rezidens. – Itt a gályád a kikötőben, pakold fel a maródiaidat, aztán eredj Isten hírével a tengerre. A te szerencséd lesz, ha bele nem fúlsz.
Frigyes még egy búcsúlakomát adott a danczkai cimboráinak, ahol ettek, ittak, ami mind nem szükséges előkészület a tengeri utazáshoz. A nagy dáridó következései nem is maradtak el; amint a Visztula-torkolatból a sík tengerre kieveztek, s ott a vitorlákat kifeszíték, erős nyugati szél kezdett fújni, a tenger felduzzadt, a hajót egyik oldalról a másikra dobálta, Trenk Frigyes is tapasztalá, amiről már híres nagy hősök tanúskodnak, hogy a tengeren megszűnik minden vitézi indulat.
Trenknek most már két inasa volt: a Jankó mellé most még a Brankót is elhozta, N. kapitány hátrahagyott inasát, aki iránt hálára volt lekötelezve a felfedett cselszövényért. Ez a két fiú szerencséjére tengerálló volt: nem kapták meg a hajón a nehéz nyavalyát. Nem úgy a gazdájuk, akit azonnal elővett a tengeri betegség, amint a hajót lóbálni kezdték a hullámok.
Éjfél felé azonban, mikor legkeservesebben nyavalygott a függőágyában, odajött hozzá a Jankó, s ijedt képpel mondá:
– Uram! Nagy baj van!
– Tudom, fajankó! Ha nem jelented is. Elsüllyedünk.
– Az még kismiska, hogy elsüllyedünk. Nagyobb baj van.
– Neked kismiska, mert te nem fulladsz a vízbe, akasztófa kandidátusa. Hát mi az a nagyobb baj?
– Az, hogy a kormányos a pillaui kikötő felé irányozza a hajót, oda akar a szélvész elől bemenekülni.
– A pillaui kikötőbe! – riadt fel Frigyes, s úgy elfelejtette egyszerre a tengeri betegséget, hogy kiugrott a hamakból. A nagy rémület heroikus kúrát vitt rajta véghez. – Akkor odavagyunk falustul! Pillau porosz kikötő: ott engem minden tiszt ismer. Ha odamegyünk, nyakon fognak, s majd lesz nekem a langfuhri dínomdánomért.
Azzal hirtelen felöltözött, övébe dugta a pisztolyait, az inasait is fölfegyverzé, s rohant föl a fedélzetre.
– Hova igyekszünk? – kérdezé a hajós patrontól.
– A pillaui kikötőbe.
– Megtiltom önnek, hogy az egyenes iránytól eltérjen.
– Én nem térek el; de a szél visz oda.
Erre nem vesztegetett több szót, hanem felrohant a kormánypadra.
– Fordítod mindjárt a hajót a szél ellenében? – kiálta a kormányosra.
– Nem bolondultam meg. Ki parancsol nekem?
– Ez a pisztolyszáj, ni!
S azzal a kormányos homlokának szegzé a pisztolyt.
Annak válogatása volt a bizonyos halál meg a lehetséges halál között. Azzal a két inas is belekapaszkodott a timon-rúdba, s a kormányost erőnek erejével kényszerítették a hajó irányát megváltoztatni, s a magas tengerre visszavezetni.
A százötven maródi katona a hajó mélyében kórust üvöltött a kínok s a kétségbeesés gyötrelmei között; de százötven beteg embernek összevéve sincs annyi bátorsága, hogy egyetlen vakmerő emberrel szembeszálljon.
A hajót az egekig dobálta a hullám.
Jó szerencse, hogy csak egy futó zivatar volt. Hajnal előtt felszakadtak a felhők, kiderült az ég, a tenger lassanként lecsendesedett; a vitorlákat ismét fel lehetett feszíteni, s azután kedvező széllel haladt a hajó Rigáig, s szerencsésen befutott a kikötőbe.
Trenk Frigyes a rábízott százötven ispotályost partra szállítá, s beszámolt velük a rigai kormányzónak, De Lacy tábornagynak. Azonban a hajós patron is ott jött a sarkában, előadta a keserves panaszát a múlt éjszakai hatalmaskodásért.
A tábornagy kérdőre fogta Trenket, hogy merte kockáztatni százötven ember életét ily vakmerő módon.
– Uram! – felelt Frigyes. – Nekem parancsom volt Liewen tábornoktól, hogy én százötven katonát hajóháton Rigába hozzak. Úgy tanultam, hogy az orosz katonának nem szabad az utakban és módokban válogatni, hanem menni kell egyenes irányban, ahová küldik. A katonákat elhoztam: itt vannak épkézláb. A magam élete csakolyan veszélyben forgott, mint az övék. Azt hiszem, hogy ez egészen oroszosan volt végrehajtva.
– Még valamivel oroszosabban is a kelleténél – mondá de Lacy (franciául). Aztán a hajós patronra mordult: – Elmehet kend! Nincs semmi keresete.
Hanem aztán négyszemközt előfogta a kormányzó Trenket hogy már most, mint fiú az apjának, mondja meg igazán, hogy mi indította erre a heroizmusra.
Trenk Frigyes aztán megmagyarázta neki a dolgát.
– Jobban félek a poroszok börtönétől, mint a tenger fenekétől.
De Lacy igazat adott neki, s kedvező értesítéssel bocsátá el Moszkvába. Trenk Frigyes megérkeztét megelőzte a híre: egy hős, aki még a viharos tengerrel is dacol, és hős marad!
