HETEDIK FEJEZET • Hogyan születik a hongyűlölet?

Teljes szövegű keresés

HETEDIK FEJEZET • Hogyan születik a hongyűlölet?
Hongyűlölet!
Chimaera! Paradoxon!
Olyan szó, mely semmi nép szótárában elő nem fordul.
És éppen Oroszországban, ahol a honszeretet a törvénnyel, a vallással egyértelmű, a maga barbár őserejében együtt uralkodik a jogarral és a – kancsukával!
Hogy mi az a muszka hűség, azt Trenk Frigyes legjobban megérthette éppen a Bestuseff család történetéből, amit a bizalmas egyedüllét óráiban a szép Anna suttogva mondott el neki.
A kancellárnak volt egy bátyja: Bestuseff Riumin Ferenc.
Ennek a felesége Lapukhin hercegnővel együtt valami sértő mendemondát beszélt ki Erzsébet cárnő testi bájairól.
Ezért a cárnő mind a két hercegasszonyt száműzte élte fogytáig Szibériába. De előbb mind a kettőt félmeztelenre vetkőztetve megkancsukázták a piacon, a sokaság előtt. És azután kivágták a nyelvüket.
…És ennek a megkorbácsolt, megcsonkított asszonynak a férje tovább is megmaradt a cárnő szolgálatában: Erzsébet őt bízta meg a bécsi udvarnál a legfontosabb nagykövetség tisztével. Trenk Frigyes sokszor láthatta Bestuseff Riumin Ferenc herceget Bécsben léte alatt. Ilyen szörnyeteg a hűség az orosz nemzetnél.
…És most következik egy igen ostoba história, ami csak arra való, hogy az embert bosszantsa.
Ez időben Poroszország nagykövete Moszkvában egy gróf Goltz vala. Az emelkedőben levő orosz birodalom barátságáért Európa minden országa versenyzett. Egy cárnői kammerjunker tenyerét valamennyi nagykövet sietett szorongatni.
Ezt Goltz úr is megpróbálta. De Trenk Frigyes három lépést hátrált előtte, s megköszönte a barátkozást.
Ezzel aztán még jobban magára haragította a patriótáját, mint ama bizonyos danczkai bastonáddal, melyért Goltz hasztalan sürgetett elégtételt a cári udvarnál. Ott azt felelték neki, hogy megkapott botokat meg nem kapott botokká dekretálni még az angol parlamentnek sincs hatalma.
S a száműzött Trenknek a befolyása egyre nőtt az orosz udvarnál. Ennek a megtörésére Goltz úr egy nagyon alacsony, gyermekesen buta cselszövényt gondolt ki.
Hyndford lord, aki jól ismerte Trenk Frigyesnek különösen architektonikai rajzolásban való ügyességét, felkérte őt egyszer, hogy rajzolja le számára Kronstadtot, kikötőjével, mamelonjával és a gályáival együtt. Ő maga adta át neki a kép alapjául szolgáló tervrajzokat és a gályaképeket, amiket minden könyvesboltban meg lehetett venni két rubelért.
Trenk Frigyes aztán ezekből összeállított egy hangulatos rajzot, mely Kronstadtot híven ábrázolta, anélkül, hogy ő azt látta volna természetben.
Ezt a képet Hyndford lord rámába téve akasztá ki a szobájában. Egy napon a szász nagykövet, Funk úr meglátogatja az angol követet, meglátja nála Frigyes rajzát, nagyon megtetszik neki, elkéri tőle, hogy ő is lemásoltathassa azt magának. Hyndford odaadja neki.
Amíg Funk lakásán egy piktor Frigyes rajzát másolja, odakerül hozzá Goltz úr; meglátja a képet, nagyon feldicséri; akkor aztán mind a két követ duettben elkezd lamentálni afölött, hogy milyen kár volt ilyen szép tehetséget, mint ez a Trenk Frigyes, elzülleszteni a hazájából.
Végül arra kérte Goltz úr Funk urat, hogy engedje át neki azt a rajzot egypár napra. Neki is van ilyen képe, de hibás; hadd igazíttassa ki ez után. Funk úr átadta a rajzot Goltz úrnak.
És ekkor Goltz úr egyenesen szánkázott Bestuseffhez, a zsebére dugott képpel.
– Ön egy kígyót táplál a kebelében, hercegem.
– Csak egyet? – kérdé sardoni mosollyal Bestuseff.
– Hát, ahogy vesszük. Meglehet, hogy kettőt. De a legmérgesebb vipera ez a Trenk.
– Azt ne tessék bántani. Ő a cárnőnek kegyence s a feleségemnek házibarátja.
– Ő árulója a cárnőnek! S szeretője a kancellárnőnek!
– Nono, uram! Ez nagy szó! Ezt be kellene bizonyítani.
Erre a feltüzelt kancellárnak elkezdett egy mesét mondani a követ.
– Lássa ön, hercegem! Azt, hogy áruló Trenk Frigyes, bebizonyítom kézzelfoghatóan, szemmel láthatóan. Én, hogy ennek a kalandornak, aki saját királyát elárulta, fogára tapintsak, felszólítám őt, hogy készítse el számomra a kronstadti kikötőnek és erődítvényeknek nagy titokban tartott rajzait – kétszáz arany díjért. S ez a pribék elfogadta a kínált bűndíjt. Itt van az elkészített munka.
S azzal odatette a kancellár elé Trenk Frigyes rajzát.
Bestuseff éktelen haragba jött ennek a képnek a láttára. Mit tudta ő, hogy mi különbség van egy fortifikacionális tervrajz meg egy panoráma között. Ez már flagrans delictum.
– Pert kap a gazember a nyakára, s kancsukát a hátára! – kiabált dühében.
Hanem erről lebeszélte Goltz úr. Nem kell az úrfit perbe fogni, mert azt a cárnő pártfogolja: az bizonyosan megkegyelmezne neki az ő szép szemeiért. Legjobb lesz őt szépen meglepni éjszaka az ágyában, s aztán senkinek sem szólva, a csukott trojkába beültetni, s szépen elutaztatni Szimbirszkbe, vagy hova. – Ezzel az alkalommal excellenciád legalább majd annak a másik vádamnak az alaposságáról is meg fog győződni.
Ezzel ismét zsebébe dugta Goltz úr a képet, és eltávozott.
De Bestuseff únak, ördög-pokol! nem volt kedve annak a másik vádnak az alaposságáról is meggyőződni; hanem átrohant egyenesen a felesége szobájába, s haragja tűzokádó kedvében szemére lobbantá a gyalázatot, amit házára hozott, kalandot kezdve egy ilyen sehonnai árulóval, mint ez a Trenk.
Anna hideg méltósággal kérdezé:
– Honnan veszi ön ezt a gyanút?
– Kezemben volt a bizonyítvány.
– Miféle bizonyítvány?
– A kronstadti erődítvények rajza.
– Hát én vagyok a kronstadti erődítvény?
– Fájdalom, hogy ön nem a kronstadti erődítvény. De az áruló csak az ön révén juthatott hozzá, hogy azt lemásolhassa.
– S miért tette volna azt?
– Mert Goltztól kétszáz aranyat kapott érte.
Ekkor aztán a kancellárnőt is elhagyta a türelme. Ő tudta legjobban, hogy Frigyesnek mennyi pénze van, s azt milyen becsületes úton keresi.
Nem replikázott a férjével tovább, hanem nyalábra kapta, mint egy gyereket (kicsiny, vézna uracska volt), s kivitte az ölében, minden rúgkapálózás dacára átcipelte a hálószobájába, ott lefektette a medvebőrre, aztán odakiáltott a komornyiknak: „Hívjátok a kirurgust, eret vágni az uramon, a guta kerülgeti.”
Anna asszony megtehette azt, ahogy a német szóbeszéd mondja: „Ihre Mittel erlaubten ihr Solches.”
Aztán otthagyta a kancellárt dühöngeni a saját szobájában.
Maga azonban sietett rögtön levelet írni Frigyesnek.
„Magát nagy veszély fenyegeti. Ma ne háljon odahaza. Maradjon lord Hyndford házában, közelebbi értesítésig.”
Ezzel a levéllel elküldte a magántitkárát a kancellárnő az angol nagykövet palotájába, jól tudva, hogy Frigyes annál szokott ebédelni. Trenk közölte a mylorddal Bestuseffné rejtélyes üzenetét.
A nagykövet azonnal odahajtatott a kancellárhoz.
Amint annak a szobájába belépett, a kancellár heves szemrehányásokkal fogadta, hogy az ő házához egy árulót vezetett be.
– Mit vétett Trenk? –kérdezé a mylord.
– Lerajzolta Kronstadt erődítési tervét suttyomban, s eladta kétszáz aranyért a porosz nagykövetnek.
– Az lehetetlen! – szólt közbe lord Hyndford. (Ő tudta, hogy Frigyes gazdagon van ellátva: nála volt a pénze letéve.) – Ki mondta ezt?
– Goltz maga! Itt volt nálam. A rajzot is megmutatta. Alá van írva a rajzoló neve.
– Alá van írva a neve? Akkor én már tudok róla valamit. Kérem, hívassa ide Goltz urat azzal a rajzzal együtt. Ha ez csakugyan a titkos tervrajz, akkor megvonok minden oltalmat az árulótól.
Bestuseff azonnal írt Goltznak, hogy látogassa meg, s hozza el a tervrajzot is magával. A nagykövet azt üzente vissza, hogy nem mehet, fáj a lába.
Ezalatt lord Hyndford értesíté a házánál menedékben levő Trenket, hogy „Csigavér! Nem Annáról van szó, csak Kronstadtról”.
Erre aztán Frigyesnek is egyszerre megtért az ártatlansága felőli meggyőződése: – azonnal elhagyta a menedékét, s felsietett a kancellárhoz.
Lord Hyndfordot még ott találta a kancellár szobájában.
A nagykövet igazi brit büszkeséggel kiálta a belépőre.
– Maradjon ott, ahol áll! Ne közelítsen ön felém addig, amíg a vád alól nem tisztázza magát. Ön lerajzolta alattomban Kronstadt erődítményi tervét? S azt eladta Goltz úrnak?
– Én rajzoltam egy képet Kronstadtról, amire excellenciád szólított fel, a könyvárusoknál kapható vázlatok után, s azt excellenciádnak adtam – nem díjért, de hálás tiszteletből.
– S hogy került volna ez Goltz úr kezébe? – kérdezé a kancellár.
Lord Hyndford intett Frigyesnek, hogy hallgasson, s a kancellár fülébe súgott. Erre Bestuseff azt mondta Trenknek, hogy lépjen a mellékszobába, s várjon, míg szólítani fogják. A kulcsot ráfordították az ajtóra.
Azalatt, amíg Frigyes szobafogságban volt, lord Hyndford elmondta Bestuseffnek az egész kronstadti rajz történetét: a kancellár odahívatta magához Funk urat, a szász követet, s Schwert urat, Belgium képviselőjét, azokkal együtt bocsátá el lord Hyndfordot Goltz úrtól felvilágosítást kérni.
Legelőször is Funk úr visszakérte Goltz úrtól a kikölcsönzött rajzot. Mikor az annak a zsebében volt, akkor lord Hyndford azt mondta Goltznak, hogy már most mutassa meg nekik azt a tervrajzot, amelyet Trenktől vásárolt kétszáz aranyon.
A nagykövet ötölt-hatolt, utoljára kipattantotta:
– Énnekem parancsom van a királyomtól megakadályozni, hogy ez a Trenk Oroszországban szerencséjét kovácsolhassa. Én azt tettem, ami egy miniszternek a kötelessége.
– Tessék ezt lediktálni a titkár úrnak.
A három nagykövet a kancellár első titkárát is magával hozta. Az leírta azonnal Goltz úr nyilatkozatát.
– Egyébiránt a másik vádamat, a Kremlin kertjében a gyertyánfák alatti találkozást a magas rangú hölggyel, fenntartom.
A titkár ezt is híven leírta.
– Tessék aláírni – mondá lord Hyndford.
Goltz úr odaírta a nevét.
– Kérek hivatalos pecsétet is ütni a név alá.
(Az ostya nem akart jól megragadni a levélen.)
– Majd én ráköpök, s akkor megragad – mondá lord Hyndford, s úgy cselekedék.
Ezzel a bizonyítékkal aztán visszatértek a kancellár palotájába.
Trenk Frigyes ártatlansága teljesen ki volt derítve: Bestuseff ráismert az elhozott képben ugyanarra, amit Goltz úr titokban megmutatott neki. Restellte nagyon a dolgot, hogy nem tudott különbséget tenni egy tájkép meg egy tervrajz között. Trenk Frigyest kibocsátották a szobafogságból, meggratulálták, megölelgették. Bestuseff is megölelte, hanem azután mégis ütött egyet az öklével a hátára.
– Hanem az a találkozás a gyertyánfák alatt! Azért még majd beszélünk egy szót, úrfi!
Trenk Frigyesnek aztán lovagi szavát vették, hogy nem fog Goltz úrral gorombáskodni, ha találkozik vele.
Bestuseff ottmarasztá az urakat lakomán. A kancellárnő is megjelent az asztalnál, s változatlan hideg arccal hallgatá végig a mylord és a két kövér úr előadását a Goltz úr intrikájáról. Úgy tett, mintha ez csupa új dolog volna előtte. – Bizony pedig ha ő bele nem kap a sors lovainak gyeplőjébe, azok már azóta repítik Frigyes úrfit az Urál felé! Csak Bestuseff dörmögött közbe egyet-mást.
– No, de a gyertyánfák alatt…
Még tartott a lakoma, amidőn belépett a terembe a cárnő udvarmestere, s egy levelet adott át a kancellárnak, melyet a cárnő saját kezűleg írt.
A vendégek felállva hallgatták végig a levél tartalmát. A kancellárhoz volt az intézve. A legszeretetreméltóbb uralkodónő mély felindulásának adott kifejezést azon méltatlan vádaskodás fölött, mellyel kedves híve, Trenk Frigyes nevén sebet ütni törekedtek. Ezen igaztalanul okozott fájdalom megorvoslására elrendeli a cárnő, hogy Trenk Frigyesnek az államkincstárból kétezer rubel kifizettessék, s jövőre nézve e hű ifjú személye minden kémkedés és ólálkodás alól mentesíttessék.
– Éljen a cárnő! – hangzott minden ajakról.
Trenk Frigyesnek odanyújtatott a levél, hogy azon az uralkodónő nevét megcsókolhassa.
A kancellárnak egyszerre visszatért az egész jókedve.
Megveregette Frigyes vállát.
– Jól van, fiacskám. Csak te sétálj a Kremlin gyertyánfái alatt. Egy szót se beszéljünk erről többet.
… S mindezt istennői apátiával hallgatta végig a szép Anna asszony.
Ez a rosszul sikerült cselszövény színleg mulatságosan végződött, de az érdekelt kedélyekben mélyen ülő salakot hagyott hátra.
Trenk Frigyes naplójából annyit tudunk meg, hogy a szép Anna asszony ezért a lovagiatlan árulkodásért olyan inzultussal állt bosszút Goltz úron, amely le nem írható; és hogy ez a nagykövet ez eset után sorvasztó betegségbe esett, s rövid időn elhalt. Halála rejtélyét homály takarja.
De magának Trenknek a lelkületét is feldúlta ez a durva cselvetés.
Hogy Frigyes király őt, egykori kedvencét, még idegen országban is üldözteti, s ilyen eszközöket is megenged a nagyköveteinek, hogy haragja kipécézett tárgyát szerencsétlenné tegyék.
Saját szavai szerint: „e cselvetésen felindulva, képes lett volna saját hazáját pusztasággá átváltoztatni, ha alkalom kínálkozott volna rá.”
Tehát már kész volt kardját kihúzni Poroszország zászlói ellen.
Megszületett a hongyűlölet.
S ezt a szörnyszülöttet még nagyobbra nevelte mindennapi indulataival.
A féltékenység fullánkja a kancellárnak is a szívébe szakadt. Ez időtől fogva nemcsak a saját szemével, de kémei által is folyton figyelembe tartá a felesége és Trenk Frigyes minden lépését. Azoknak alig lehetett másutt ellenőrizetlenül találkozni, mint a Kremlinben, aztán meg lord Hyndford palotájában, vagy néha Bernesnél, az osztrák nagykövetnél. lde nem hatolhattak be a kancellár kémei.
S ez a féltés, ez a bosszúság magára az orosz politikára is befolyással volt. Bestuseff megharagudott lord Hyndfordra és Bernes úrra amiatt, hogy Anna asszonynak Frigyessel folytatott szerelmi viszonyát pártolják. Azoknak ugyan legkevesebb kedvük telt abban, hogy két szerető szívnek a boldogságát előmozdítsák, de nagy politikai tervük volt vele, hogy Erzsébet cárnőt megnyerjék az angol és osztrák fegyverszövetség számára, s egy közös hadjáratra Poroszország ellen. S ennek legbiztosabb eszközlője volt a kancellárnő, akinek Poroszország iránti gyűlöletét legjobban fenntartá a Frigyes király által méltatlanul üldözött ifjú iránti szenvedélye.
Ez a huszonnégy éves gyermek képezte az európai politika sarkát, mely körül az összes diplomácia forogni volt kénytelen.
A cárnő is kényeztette a fiút, és semmi titkot nem tartott előtte.
Ez öntudatlan politikai sark körül aztán maga az orosz diplomácia is megfordult.
Bestuseff kancellár, féltékenysége hideg dühében, eddigi szövetségeseitől, angoloktól és osztrákoktól elfordulva, a poroszokhoz közeledett. Anna asszony, kinek szintén megvolt a maga titkos rendőrsége, férjének minden titkos terveiről értesült. A hadügyminiszter, Aprakszin, maga is bele volt ezekbe avatva.
A titkos terv az volt, hogy Oroszország csatlakozzék az angol, osztrák és később a francia szövetséghez, s indítson meg egy nagy hadsereget Aprakszin vezénylete alatt a poroszok ellen. A legelső összetalálkozásnál azonban, melyben a poroszokkal csetepatéra kerül a sor, tegyen úgy Aprakszin, mintha elvesztett volna egy derék ütközetet, s vonuljon vissza, hagyja magára az osztrákot, aki az oroszok félreálltával az angolokkal nem érintkezhetik, sem a franciákkal.
Ezt az egész komplottot előre megtudta Anna asszony, s közölte Frigyessel, úgyhogy ez a gyermek már előre tudta, hogy mi lesz a legközelebbi nagy háborúnak a kimenetele.
Trenk Frigyes veszélyes lejtőre jutott. Eszközül hagyta magát felhasználni egy nagy, az egész Európát megmozdító diplomáciai cselszövényhez, amelyben neki az a szomorú szerep jutott, hogy saját hazája ellensége legyen. S ha még abban tört volna ki corioláni hongyűlölete, hogy kardját ajánlja fel hazája ellenségének, ebben még lett volna valami brutális lovagiasság: a hőstett elfelejteti az indokait. De őrá egyenesen Ephialtes szerepe várt: az ellenséges légióknak honfitársai ellen kalauzolása. Ő segített szítani a gyűlöletet Erzsébet cárnő lelkületében a poroszok iránt. A trónörökös, később III. Péter cár, határozott ellenzője volt annak a politikának, mely Oroszországot a burkusok elleni harcra izgatta. Ezt tudta Bestuseff és Aprakszin is. De a cárnő nem kérte a trónörökös tanácsát, egészen a kancellárnő befolyása alatt állt, aki viszont engesztelhetetlen bosszút forralt Frigyes király ellen a Goltz által rajta elkövetett meggyalázásért.
Tehát a kancellár és a felesége két egymás ellen irányult politikai cselszövényen dolgoztak.
Nagyon tragikus vége lett ennek a magas komédiának.
Öt évvel később csakugyan megindult a nagy hadjárat Frigyes király ellen, melyben az oroszokon kívül az osztrákok és franciák is részt vettek. – Aprakszin tábornok egy hatalmas hadsereggel indult meg Poroszország felé, s Frigyes király fölött Grosz Jägerndorf mellett nagy diadalt vívott ki. – Ugyanekkor azonban Erzsébet cárnő halálos betegségbe esett. – Bestuseff egy merész elhatározással hirtelen parancsot küldött Aprakszin után, hogy ne nyomuljon előre, térjen vissza az egész orosz hadsereggel Muszkaországba. Azt remélte, hogy ezáltal megnyeri a következő cár gráciáját, aki a porosz királyt pártolta. – Azonban mire Aprakszin visszatért az orosz hadsereggel, akkorra Erzsébet cárnő is felgyógyult a halálos betegségéből, s ismét átvette az uralkodást.
Mikor a cárnő megtudta, hogy az ő kegyencei, uralkodónőjük halálára számítva, ily végzetes fordulatot idéztek elő a hadjáratban méltó haragjában haditörvényszék elé állíttatá mind a kettőt, s a bírák halálra ítélték őket. – Erzsébet kegyelem útján száműzetésre változtatta e büntetést. Anna asszony követte a száműzetésbe férjét, ahol Bestuseff Alekszej Petrovics, rangjától, érdemjeleitől megfosztva a Bibliából kiszemelt kegyes mondatok összeállításával foglalkozott míg bátyja, Bestuseff Riumin Ferenc patikárusságra adta magát. (Ő lett feltalálója a hírhedt Bestuseff-cseppeknek, más néven „arany cseppek”, melyek minden migrént meggyógyítottak.) – Ha Trenk Frigyest, ki együtt emelkedett e hatalmasokkal, ott találta volna a nagy kataklizma, belőle is olyan hulló csillag lett volna, mint azokból. – Elvesztette volna azt, ami visszanyerhetetlen: a becsületet.
Jó szerencséje volt, hogy korábban utolérte a szerencsétlenség.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages